vörös grófnő

„Gróf Andrássy Gyulának budai palotájában ma délután pisztolydurranás hangzott el; a család szeme fénye, a fiatal Katinka grófnő lőtt magára. Eddig még nem lehet tudni, hogy véletlen baleset történt-e, vagy öngyilkossági szándék: a legtöbb jel arra vall, hogy az igen szép fiatal leányka szándékosan lőtt magára. Az arisztokrata körökben már régóta arról suttognak, hogy Andrássy Gyulának tizenkilenc éves húgocskáját a legközelebbi jövőben el fogja jegyezni egy igen előkelő úr, aki nagyon beleszeretett. De nem csak erről, arról is beszélt e hír, hogy a házasságnak igen nagy akadálya van. Katinka grófnő nemcsak hogy nem szereti jövendőbeli vőlegényét, hanem egy olyan férfit szeret, aki soha el nem veheti őt” – adta hírül a Világ 1912-ben, hozzátéve, hogy a grófkisasszony szerelme egyszerű polgári származású férfi, ezért szó sem lehet arról, hogy összekössék az életüket. A valóságban azonban ez nem egészen így volt.

Pedig Andrássy Katinkával minden bizonnyal sok leány cserélt volna a szívesen a századelőn: gróf Andrássy Gyula unokájaként kiváltságos családba született. Télen és tavasszal a Margit rakparti palotában időzött a család, nyáron és karácsonykor a tőketerebesi kastélyban, ősszel pedig a főúri vadászatok helyszínén, Erdélyben, a gyalui havasokban tartózkodtak. Gyakran jártak külföldre is, illetve sokszor megfordultak a nagybácsi, ifjabb Andrássy Gyula tiszadobi kastélyában.

Katonás nevelés

Katinkának nagyon szoros kapcsolata volt édesapjával: egyik első emléke, hogy a fiumei földrengés idején édesapja kikapja őt a kiságyból, és rohan vele a sötét folyosókon. Katinka és három lánytestvére előkelő, ám meglehetősen rideg nevelésben részesült. Katinka elsőként nem is a magyar, hanem az angol nyelvet sajátította el a tiszadobi kastélyban a nevelőnőjétől. Később sem járt iskolába, hanem francia és német kisasszonyok tanították. Napirendje percre pontosan be volt osztva: nem volt mindegy, mennyi időt tölt fésülködéssel vagy fürdéssel, a családban a lányoktól is elvárták a katonás fegyelmet, és a fizikai fenyítés sem volt ritkaság: minden reggel hideg vízben fürödtek, és nem szabadott harisnyát vagy sapkát hordaniuk a leghidegebb télben sem. Az édesanya maga volt a megtestesült puritánság: házassága elején kizárólag lefátyolozva lépett ki az utcára, és ingben fürdött otthon is. Katinka imádta volna a tiszadobi kastély tízezer kötetes könyvtárát, de engedélyt kellett kérnie édesanyjától a használatához.

Bigottsága másik bizonyítékaként gróf Zichy Eleonóra a lányok számára engedélyezett regényekben is összevarrta azokat az oldalakat, amelyekben a leghalványabb szexuális utalást talált.

Egy lázadó tinédzser

Katinka mindössze 13 éves volt, amikor 1905-ben édesapja elhunyt, ezután nagybátyja, ifjabb Andrássy Gyula (vagy ahogy a családban szólították: Duci bácsi) nevelte őt és három lánytestvérét, miután feleségül vette az özvegyen maradt édesanyát. Ekkor Katinkát beíratták egy katolikus iskolába, holott az Andrássy család nem volt különösebben vallásos. Nem tudott beilleszkedni a poroszos rendszerbe, és szüleivel is állandóan harcban állt: egyedül ki sem léphetett a családi palotából, s megesett, hogy Párizsban tartózkodó édesanyjától kellett táviratban engedélyt kérnie ahhoz, hogy átmenjen a Lánchídon.

A túlzott kontroll eredményeképpen a kamasz Katinka lázadó természetű fiatal nővé cseperedett. Arról ábrándozott, hogy hőstetteket fog végrehajtani, példaképe Zrínyi Ilona és Dobó Katica volt. Végül nem érettségizett le, hanem bevezették a társaságba, s az lett volna a legfőbb feladata, hogy „jól” házasodjon. 19 évesen azonban beleszeretett egy nős férfiba, aki miatt öngyilkosságot kísérelt meg, de a golyó megakadt egy bordájában, így nem okozott végzetes sérülést.

Károlyi ezerkoronással gyújtott szivarra

Katinka kereste a férfit, aki iránt rajonghatna, aki megfelel az ideáljainak, s egy véletlen folytán meg is találta: politizáló nevelőapja 1913 nyarán meghívja hozzájuk politikai egyeztetésre gróf Károlyi Mihályt. A nála 17 évvel idősebb férfi azonnal felkeltette az érdeklődését.

„Valami rendkívüli, romantikus glóriát láttam a feje fölött lebegni, és ez egészen lenyűgözött. Bámultam a beszédeit, a cikkeit, a cselekedeteit, a bátorságát”

– írta később a visszaemlékezéseiben. Károlyi leginkább különcségeiről volt híres: a szóbeszéd szerint „ezerkoronással gyújtott szivarra, a mágnáskaszinóban vagyonokat kártyázott el, a század elején úgy száguldozott autóval Fót és Pest közt, hogy egész kerítéseket döntött ki, s akinek a szólása akkor az volt, hogy: A pénzt valamirevaló ember örökli, nem megkeresi”.

Egy politikus felesége

Annak ellenére, hogy egyik család sem lelkesedett igazán a házasságért, 1914. november 7-én feleségül ment Károlyi Mihályhoz. Egy csapásra a politikai élet kellős közepén találta magát, s innentől kezdve magáévá tette férje politikai nézeteit is, és elfordult saját osztályától, az arisztokráciától. Férje hamarosan önkéntesen bevonult katonának, Katinka pedig a Károlyi család parádi kastélyában maradt, és megszülte első gyermeküket, Évát. 1916-ban férje pártot alapított, de nem volt még különösebben népszerű: a közvéleményt jobban érdekelték autóbalesetei és kártyacsatái, mint háborúellenes nézetei vagy víziói a dunai népek barátságáról. Az őszirózsás forradalom idején azonban már ő volt az a vezető, aki összefogta a békepárti ellenzéket. Károlyi rövid ideig tartó, ám azóta is vitatott politikai szerepvállalása 1919-ben már véget is ért, ezután jobbára emigrációban élt élete végéig.

A „vörös grófnő” emigrációban

Az emigrációba természetesen felesége is követte, aki éppen akkor szülte meg harmadik gyermeküket, Juditot. Ausztriában, majd hosszabb ideig Angliában tartózkodtak, palotájuk – amelyben ma a Petőfi Irodalmi Múzeum található – üresen állt, majd tíz év múlva a főváros tulajdonába került. Károlyiék akkor már bejárták az egész nyugati világot, Párizstól Amerikáig, baloldali értelmiségi társaságok kedvelt meghívottjaiként. A szintén Párizsban tartózkodó Illyés Gyula így látta a harmincas éveiben járó Katinkát:

„A túl rövid szoknya volt a divat, akkor megint. A fiatalasszony egymásra vetette nyári selyemharisnyás, hosszú lábait; ültében is sudár volt, magas. Szép volt és jókedvű, cigarettázott, fél méter hosszú sárga szipkából. Még ez is hozzájárult nyúlánkságához.”

A Károlyi házaspár rendszeresen írt cikkeket a francia Vu magazin számára, amely sztálinista szócsőként is működött, s az alapító Lucien Vogel szalonjában, kémek és baloldali kalandorok között is gyakran megfordultak. Az alapító szervezte meg propagandaútjukat a Szovjetunióba, amelynek során többek között ellátogattak Lenin özvegyéhez, majd a Fekete-tenger partján pihentek. 1933-ban Katinka nem veszélytelen feladatot kapott egy sztálinista ügynöktől: ő csempészte ki Berlinből azokat a dokumentumokat, amelyek alapján kiadhatták az SA rémtetteit tartalmazó, úgynevezett Barna Könyvet.

Családi tragédiák

1934-től Svájcban éltek, ahová Katinka tüdőbaja miatt érkeztek. Miután jobban lett, megérezve a közelgő világháború előszelét, Párizsba, majd Angliába emigráltak, s ott vészelték át a második világháborút. Katinka újságoknál dolgozott, illetve mentőautókat vezetett. Időközben családi tragédiák is érték: húga, Klára 1941-ben, gróf Teleki Pál öngyilkossága után elmenekült Magyarországról, Katinkához szeretett volna eljutni Angliába, de Dubrovniknál egy bomba megsebesítette. Gyertyafénynél megoperálták, mindkét lábát amputálták, de belehalt. Károlyiék fia, Ádám pedig 1939-ben halt meg, miután vadászrepülőjével lezuhant.

„Átállt az imperializmus oldalára”

A második világháborút követően, a Kisgazdapárt győzelmét látva Károlyiék 27 évnyi emigráció után hazatértek, de nagy politikai vízióit nem tudta megvalósítani: 1947-ben Rákosi a párizsi magyar nagykövetség vezetésével bízta meg. Elfogadta, de egyre kevésbé volt jelentős szerepe a honi politikai élet alakulásában: amikor Rajk mellett akart tanúsodni, Rákosiék a francia kommunisták lapjában adtak ki közleményt arról, hogy Károlyi „magas kora miatt nem tudott ellenállni az ellenség befolyásának, és átállt az imperializmus oldalára”, így 1949-ben lemondott posztjáról.

Károlyiék 1949-től a franciaországi Vence-ben telepedtek le. Károlyi 1955-ben elhunyt, felesége 1963-ban ismét hazatért, innentől kezdve felváltva tartózkodott a Károlyi-palotában (ahol a hatalom nagylelkűen rendelkezésére bocsátott egy lakosztályt) és dél-franciaországi otthonában. Vence-ben művészeti alkotótábort alapított férje emlékére, itthon pedig felkutatta és visszavásárolta bizományi üzletekben, régiségkereskedőknél az Andrássy- és Károlyi-kastélyok bútorait, valamint bejárta gyermekkora és családja történetének helyszíneit. „Ha nem tudod, mit kell tenni, válaszd mindig a számodra legkevésbé előnyös megoldást” – vallotta egész életében a grófnő; akinek nem mindennapi életéről emlékirataiból (Együtt a forradalomban; Együtt a száműzetésben) és A vörös grófnő című filmből is képet kaphatunk. Végül 92 éves korában a franciaországi Antibes-ban hunyt el.