Ha eleged van a tömegből, akkor neked mindenképp érdemes ellátogatnod a világ legelhagyatottabb nyaralóhelyeire vagy a bolygónk legészakibb településére. A Norvégiához tartozó Spitzbergák legnagyobb városa és székhelye kétségkívül Földünk egyik legcsendesebb, legháborítatlanabb, legtöbb titkot rejtő települése.
Az Északi-sark közelében
Az idilli Advent-fjord partján, meredek hegyekkel és több gleccserrel körülvett völgyben fekvő Longyearbyen az északi szélesség 78. fokán található, mindössze 1316 kilométerre az Északi-sarktól. A norvég fővárosból, Oslóból háromórás, Norvégia nyolcadik legnagyobb városából, Tromsøből pedig másfél órás repülőút vezet a Spizbergák szigetén található településre.
Átmenetileg otthon
Bár az apró város kissé zordnak tűnhet, Longyearbyen valójában nagyon vendégszerető. A helyiek szerint a legtöbb idelátogató jól érzi magát, és közülük sokakat annyira elvarázsol a hely, hogy nem is szívesen mozdul délebbre.
Bár azt hozzáteszik, hogy Longyearbyen leginkább egy olyan hely, ahová az emberek dolgozni, és nem élni jönnek.
Ezt támasztják alá a Norvég Statisztikai Hivatal adatai is, amelyek szerint az emberek átlagosan hét évet élnek Svalbardon.
Egy kis történelem
A települést egy bányatársaság egyik tulajdonosa, John Munro Longyear amerikai üzletember alapította 1906-ban. Mint az sejthető, a település a nevét is róla kapta, amely kiegészült a norvég várost jelentő „byen” szóval. A helyiek csaknem száz éven át főleg bányászatból éltek Longyearbyenben, amely 1943-ban teljesen megsemmisült, szerencsére azonban a második világháború után sikerült újjáépíteni. A település 1990-ig tipikus bányászváros volt, amely mára változatos üzleti közösséggel rendelkező várossá fejlődött.
Nekik normális, nekünk nem
Noha a közel 2500 longyearbyeni úgy érzi, hogy teljesen normális mindennapokat él, kívülről ez másképp látszik. Nem is csoda, hiszen a világ legtöbb településének lakói nem mondhatják el magukról például azt, hogy bármikor találkozhatnak jegesmedvével. Aztán ott van a meglehetősen zord és kiszámíthatatlan éghajlat, amelyet mondjuk egy mediterrán ember elképzelni sem tud, ahogyan azt sem, hogy hogyan lehet kibírni a hónapokig tartó sötétséget, aztán pedig a hosszú hetekig tartó világosságot.
Szezonális kontrasztok
Az északi fény idején Svalbardon négy hónapig – október végétől február közepéig – sötét van, ebből két és fél hónapig nincs különbség nappal és éjszaka között. Ez a sarki éjszakának nevezett időszak látványos szürkülettel kezdődik és ér véget, míg a „kevésbé sötét” hetekben bár egész nap a horizont alatt marad a nap, a felsejlő fény gyönyörű kék és vörös sugarakat küld az égboltra.
A sarkvidéki nyarat április közepétől augusztus végéig viszont az éjféli nap uralja, amely a nap 24 órájában magasan áll az égen.
Az évszak irányította, hatalmas szezonális kontrasztok a mindennapokat is befolyásolják. Ha világos van, és süt a nap, az emberek sok időt töltenek a szabadban, a téli sötétségben viszont társasági életet élnek, fesztiváloznak, fejlámpával túráznak és étterembe járnak.
Vigyázz, jegesmedve!
Longyearbyen egy olyan hely, ahol tulajdonképpen bármikor számíthatunk arra, hogy jegesmedvével találkozunk. A Polar Institute 2004-es jelentése szerint a Barents-tengeri területen 1900–3600 jegesmedve él.
Úgy gondolják, hogy ebből körülbelül 300 példány kóborol Svalbard környékén, ezért a lakosokat arra biztatják, hogy a biztonság kedvéért mindig legyen náluk puska vagy jelzőfegyver, ha elhagyják a települést.
Jegesmedvét ölni azonban tilos, lőni is csak életveszélyes helyzetben lehet. Noha Longyearbyen a fehér bundások szempontjából biztonságos zónának számít, időnként azért a település utcáira téved egy-egy példány.
De hol vannak a fák?
Longyearbyenben sehol, hiszen a tundra éghajlat miatt nemhogy fák nincsenek, a növényzet is minimális.
Svalbardon ráadásul permafroszt is van, ami azt jelenti, hogy a talaj több mint két éven át folyamatosan fagyott.
Ha nyáron valamennyire felolvad a talaj, még virág is nőhet, de ez tényleg nagy csoda a térségben. Svalbard egyedülálló növényvilágát egyébként törvény védi, tilos leszedni, hiszen sok-sok év is lehet, mire újra látható.
Páratlan, de nem veszélytelen természet
Ami szintén nagyon más, mint a mi világunk, az az, hogy Svalbard mintegy 60 százalékát gleccserek borítják. Amikor a jég nyáron elolvad, a gleccser olvadékvíz-csatornákat képez, amelyek télen jégbarlangokká alakulnak.
A barlangok akár több kilométer hosszan, több méter mélyen a föld alatt húzódnak, amelyek gyönyörű jégalakzatait gyakran fedezik fel megfelelő sisakkal és fényszórókkal.
Noha ezek valóban gyönyörűek, a hószánozókra nagy veszélyt is jelenthetnek, hiszen a hasadékokat és a hóhidakat borító hó könnyen beszakadhat.
Így közlekednek ők
Apropó, szán! Az alig több mint 40 kilométernyi, számozott utcákból álló úthálózattal rendelkező Longyearbyenben télen hó- vagy kutyaszánnal lehet közlekedni, nyáron pedig csónakkal, hiszen a Svalbard-szigetek településeit egyetlen út sem köti össze. Persze a településre repülővel is el lehet jutni, hiszen van repülőtere.
Szülni nem lehet
A város külön érdekessége, hogy teljesen másképp kezeli a szülést és a haláleseteket. Bár Longyearbyenben van egy kis sürgősségi kórház, a legtöbb esetet mégis a szárazföldön kell ellátni.
Az egészségügyi intézmény nincs például felkészülve egy szüléslevezetésre, ezért a kismamáknak azt tanácsolják, hogy a szülés előtt egy hónappal utazzanak el.
Gyakran ugyanezt kérik a haldoklóktól is, hiszen a településen a már korábban említett permafroszt miatt nem lehet hagyományosan temetni. A halottakat általában vagy a szárazföldre szállítják, vagy hamvasztás után, urnában helyezik örök nyugalomra a longyearbyeni temetőben.
További érdekességek
Ha még nem volna elég ennyi érdekesség a világ legészakibb városáról, még álljon itt néhány! Hihetetlen, de a településen mindössze egy élelmiszerbolt van, és a helyieknek természetes, hogy az ablakukból rénszarvasokat vagy épp békésen úszkáló bálnákat látnak.
A longyearbyeniek még mindig tartanak egy hagyományt: akárhányszor mennek szállodába vagy étterembe, leveszik a cipőjüket, csakúgy, mint régen, amikor még szénporosak voltak a lábbelijeik.
Emellett az összes bányászati infrastruktúra védett a településen és környékén. A bányászat egyébként továbbra is az egyik fő iparág, de az elmúlt évek szénárainak csökkenése miatt a bányászati tevékenységet visszaszorították. Az 1990-es évek után a turizmus is lassan, de biztosan jelentős iparággá vált Longyearbyenben, és mára a társadalom egyik fő pillére. 2016-ban 115 ezren keresték fel Longyearbyent, ebből 35 ezren tengerjáró hajóval érkeztek a tengerentúlról. A kutatás és az oktatás egy ugyancsak fontos iparág: diákok a világ minden tájáról érkeznek a Svalbard Egyetemi Központba, amely a biológia, geológia, geofizika és technológia területén végzett sarkvidéki kutatásokra összpontosít.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
