varjú okos

A varjak nagyvárosokban nem igazán tartoznak a kedvelt madarak közé. Sokan vannak, kárognak, a szemetesekben kotorásznak, ráadásul idén tavasszal a varjútámadások is nagy port vertek fel. Régen sem voltak túlságosan népszerűek, hiszen a hagyomány szerint előre jelzik a szerencsétlenségeket és a halált. A varjak intelligenciáját viszont már a régiek is becsülték: Aiszóposz meséjében a varjú, amikor nem tud inni a korsóból, mert nem ér bele a csőre a vízbe, kavicsokat dobál bele, hogy ezáltal megemelje a víz szintjét.

Autókkal töretik fel a diót?

Ez nem csak mese: tudósok hasonló kísérletekkel bebizonyították, hogy a varjak valóban kivételesen intelligens madarak. A leghíresebb, varjakkal végzett kísérlet 1978-ból származik. Ekkor amerikai tudósok felfigyeltek arra, hogy a sötét madarak igencsak furmányos eszközökkel élnek, ha a táplálkozásról van szó: úgy törik fel a diót, hogy a csőrükből az útra ejtik, majd megvárják, hogy egy arra haladó autó ráhajtson, ezt követően pedig elfogyasztják a dióbelet. Remekül hangzik, igaz? Nos, sajnos 1997-ben kiderült, hogy csak részben van így: a madarak annyira azért nem okosak, hogy kifejezetten az autók elé potyogtassák a diót, ráadásul 200 esetben egyszer se fordult elő, hogy éppen a csonthéjas gyümölcsre hajtott volna rá egy arra haladó autó.

Az okos új-kaledón varjú

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a varjak, állati mértékkel mérve, ne lennének intelligensek.

Ez utóbbiak közül kiemelkedik az új-kaledón varjú (Corvus moneduloides): ez az egyetlen állat, amelyről eddig bebizonyosodott, hogy nemcsak az eszközök használatát, hanem azok készítését is meg tudja tanulni, konkrétan több összetevőből horgos végű botokat készít. Emellett képes az elvonatkoztatásra, a tervezésre, ismeri a súly mibenlétét. Kognitív képességei egy 5-7 éves gyermek szintjén vannak. A tudósok szerint ennek az az oka, hogy a varjak agyában a neuronok száma ugyanannyi, mint egyes majomfajtákéban, de mivel agyuk térfogata kisebb, jobb a neuronok közötti kommunikáció.

Betty és a kampó

Betty, az Oxfordi Egyetem kutatóinak kedvenc varja is jól vizsgázott, amikor eszközhasználatról volt szó. A kutatók csoportja csodálkozva figyelte, amint véletlenül felkapott egy drótdarabot a ketrecében, majd egy közeli tárggyal meghajlította az egyik végén, és a drótot kampós eszközzé alakította. Ez az eszköz lehetővé tette Betty számára, hogy hozzájusson csemegéjéhez – egy kis finom disznószívhez –, amit egy műanyag cső belsejében rejtettek el.

Figyelemre méltó az arcmemóriájuk

A Seattle-i Egyetem kutatói a varjak arcmemóriáját tesztelték. Fejükre maszkot húztak, majd befogtak néhány vadon élő madarat. Bár ezeket nem sokkal később elengedték, az adott helyen élő varjak még 2 év után is hangosan és zaklatottan károgtak, ha megláttak valakit, aki ugyanolyan maszkot viselt. (Az átlagos, maszk nélküli járókelők nem váltottak ki belőlük hasonló reakciót.) Mindez a kutatók szerint a varjak arcmemóriáját dicséri – valamint azt, hogy képesek azoknak a társaiknak átadni az információt, akik két éve még a világon sem voltak. Nem véletlenül figyelmeztet egy amerikai, varjúmentéssel foglalkozó szakértő:

„Soha ne légy gonosz egy varjúval. Nemcsak az arcokra emlékeznek, hanem megtanítják utódaikat arra is, hogy kitől kell óvakodniuk.”

Sőt, a varjak nem felejtik el azt sem, ha valaki kedves volt hozzájuk, és valamilyen úton-módon megosztják ezt az információt is társaikkal, köszönetképpen pedig gyakran hoznak ajándékokat az illetőnek: például köveket vagy egyéb apróságokat.

Önkontroll: gyerekek vs. varjak

Érdekes kísérletet végzett a Cambridge-i Egyetem: varjak és 3–5 éves gyerekek önkontrollját hasonlították össze. Az önkontroll az emberek számára a megfelelő döntéshozatal és a jövő tervezése szempontjából fontos: például (jobb esetben) nem kezdünk el hajnali 2-kor a sorozat következő epizódját, ha tudjuk, hogy másnap korán kelünk. Az önkontroll képessége 3–5 éves kor között alakul ki, elhíresült pszichológiai példája a mályvacukor-kísérlet. Ennek továbbfejlesztett változatát mutatták be a cambridge-i kutatók: egy forgó tálcát tettek a gyerekek és a varjak elé, amin kétféle jutalom (egy kevésbé érdekes/ízletes és egy nagyobb vagy jobb minőségű) várta őket. A kísérlet szerint a minőségi jutalomért mind a gyerekek, mind a varjak hajlandóak voltak várni egy kicsit, a gyerekek (a varjakkal szemben) viszont akkor is képesek voltak erre, ha éppen nem látták a preferált jutalmat.

Hajlamosak vagyunk arra, hogy saját, emberi képességeink alapján alakítsuk ki álláspontunkat arról, hogy egy állat „okos”-e, vagy sem. Más fajok képességeiről alkotott elfogult nézeteink pedig elhitetik velünk, hogy mi vagyunk a legintelligensebb lények a Földön. De vajon képesek lennénk-e nyerni akkor is, ha a varjak olyan területeken tesztelnének minket, mint például a vizuális memória, a háromdimenziós térbeli tájékozódás vagy a Föld mágneses mezőjének érzékelése? Aligha.