túra rejtély

Sokan hallottak a Gyatlov-rejtélyről, amelyben egy egyetemistákból álló, kilencfős turistacsoport tagjai 1959-ben furcsa körülmények között meghaltak. A holttesteken különös sérüléseket találtak, és ezért számos elmélet, teória született az idők során arról, hogy pontosan mi okozta a halálukat. Jóval kevesebben hallottak a szibériai Khamar-Dabanban 1993-ban történtekről. A két eset sok hasonlóságot mutat, ám van egy lényeges különbség is: a Khamar-Daban-i incidensnek volt egy túlélője is.

Felkészült csapat indult túrázni

1993 nyarán Ljudmilla Korovina vezetésével indult el a csapat, hogy meghódítsa a népszerű Khamar-Daban egyik csúcsát. A környék kedvelt turistacélpont volt, egyáltalán nem számított különösebben extrém vállalkozásnak itt kirándulni. A túravezető megfelelő tapasztalattal bírt: a 41 éves Ljudmilla hegyi vezetőként is dolgozott. 15 és 24 év közötti tanítványai is megfelelő tapasztalattal és fizikai kondícióval rendelkeztek.

A tervezett túra nem volt könnyű, de minden megfelelőnek ígérkezett hozzá: szép, napos időt jósoltak,

és a vezető szokása szerint mindent pontosan előre eltervezett. Augusztus 2-án indultak, és a tervek szerint 5-én, a csúcs megmászása után találkoztak volna Ljudmilla lányával, aki egy másik csapattal túrázott ezekben a hegyekben.

A túra első felén még minden rendben ment, sőt, a tervezettnél hamarabb is felértek a kiválasztott magaslatra, a Retranszljator-csúcsra. Ekkor még az idő is szép, napos volt. A problémák augusztus 4-én, a lefelé vezető út során kezdődtek. Ahogy a hegyekben sokszor meg szokott történni, váratlanul megváltozott az időjárás, és heves eső kezdett zuhogni. A társaság bőrig ázott, és nedves felszerelésük súlya még jobban megnehezítette az amúgy sem egyszerű ereszkedést. A fáradt, ám a beszámolók szerint ekkor még jókedvű csapat a vezető döntésének megfelelően tábort vert a kopár hegyoldalon. Talán ez az a pont, ahol kritika érheti Ljudmilla Korovinát, hiszen pár kilométerre voltak csak a kicsit nagyobb védelmet nyújtó fáktól, illetve a csúcson menedékház is volt. A csapat mindenesetre a hegyoldalon töltötte az éjszakát, tábortűz nélkül, hiszen azt az esőben nem tudták meggyújtani. Másnap reggel azonban egy rövid időre sikerült, és a reggeli után folytatják útjukat.

Megmagyarázhatatlan halálesetek

Az egyetlen szemtatú későbbi beszámolója szerint nem sokkal elindulásuk után Szása Krisin, aki leghátul haladt, egyszer csak sikoltozni kezdett, majd összeesett. Rángatózni kezdett, szája habzott, szeméből és fülből vér szivárgott. Ljudmilla a csapatot elküldte segítségért, ő maga pedig Szásához szaladt. A csoport azonban nem jutott messzire, mert rövidesen megállította őket a vezető sikolya, aki a Szasáéhoz hasonló állapotban rogyott a földre.

Mint később kiderült, hamarosan ők is a többiekéhez hasonló véget értek. Két fiatal maradt talpon: Valentyina Utocsenkó és Gyenyisz Svacskin. Elindultak lefele a hegyről, ám a fiú rövidesen összeesett, és neki is habzani kezdett a szája, füléből és szeméből vér szivárogott.

Négy nap egyedül a hegyekben

A 17 éves Valentyina Utocsenkó egyedül maradt. Kétségbeesetten menekült el a helyszínről, addig futott, amíg csak bírt. Sötétedéskor felállította sátrát, és hálózsákjába bújva töltötte az éjszakát. Másnap azonban vissza kellett mennie az előző napi táborhelyre, hiszen nem volt nála semmilyen ennivaló. Társait ugyanúgy találta, ahogy az előző napon a földre rogytak. Valentyina – miután összegyűjtött némi felszerelést és élelmiszert – az elektromos vezetékeket követve indult el lefele a hegyről azt remélve, hogy így lakott területre jut. Négy nap múlva találták meg kajakosok egy folyó partján, véres ruhában, kétségbeesett állapotban. Valentyinát egy közeli rendőrőrsre, majd kórházba szállították. Érthetetlen módon csak mintegy két hét múlva küldtek fel mentőhelikoptert a tragédia helyszínére.

Ideggáz, mérges gomba vagy az orosz hadsereg?

Az idők során több elmélet is született a tragédia magyarázatára. Ami ismert: a boncolás szerint a vezetőt leszámítva mindegyikükkel hipotermia vagyis kihűlés végzett, Ljudmillának pedig megállt a szíve. Felvetették, hogy talán egy titkos katonai kísérletbe botlottak, és az orosz hadsereg ölte meg a csapatot. Ennek ellentmond, hogy a Khamar-Daban-hegység igen népszerű túracélpont, és ezért kevéssé valószínű, hogy pont ezt a helyet válasszák titkos kísérletek helyszínének. Ráadásul az is kérdéses, hogy ebben az esetben Valentyinát miért hagyták életben.

Az is felmerült, hogy idegméreg felelős a diákok haláláért.

Valóban, a tünetek erre hasonlítanak, és a kihűlés sem mond ellent ennek, hiszen elképzelhető, hogy nem haltak meg azonnal, csak kómába estek, és így tényleg a hideg végzett velük. Különösen makacsul tartja magát az az elképzelés, hogy a szovjetek által kifejlesztett Novicsok nevű idegméreg ölte meg a csapat tagjait. A szarinnál például hússzor mérgezőbb gáz gyártását pont 1993-ban hagyták abba, miután az ENSZ tömegpusztító fegyvernek minősítette, és betiltotta használatát. Állítólag az oroszok tesztelték is a mérget a Khamar-Daban-hegy környékén, és vegyészek szerint az ilyen anyagok akár hónapokig is mérgezőek lehetnek. Elképzelhető tehát, hogy a vízben oldódó gáz az esővel vagy a hóval jutott el a táborhelyre, és a reggeli napsütés miatt párolgással került a levegőbe.

Az is felmerült, hogy a Bajkál-tó szennyezése okozta a tragédiát. Innen kerülhetett a mérgező anyag a patakba, amelynek vizéből a túrázók ihattak. Az utolsó elmélet szerint gombát szedhettek a csoport tagjai, és ez okozta halálukat. Ljudmilla ismert volt arról, hogy tanítványaival a kirándulásokon erdei bogyókat, gombákat szokott szedni. E szerint az elképzelés szerint véletlenül pszilocibintartalmú hallucinogén gombát ehettek, ennek az anyagnak a túladagolása pedig járhat izomrángással, szívleállással vagy kómával.

Ha szívesen olvasnál a Gyatlov-rejtélyről is, kattints ide!