Fröccsözgetés, holttestek és Tinder: 3 újdonság társasjáték-rajongóknak

Keverj egy fröccsöt, oldd meg egy kisváros bűnügyi rejtélyeit vagy építs tábortüzet az idei év társasjáték-újdonságaival.

Ajánlottunk már társasjátékot fáradt péntek estékreszűk körű szilveszteri bulikra és lakásba zárt hétvégékre; fantasymániásoknak, stratégiai gondolkodóknak és sorozatrajongóknak; de eddig még sosem vetettük szemünket a legfrissebb játékokra. Cikkünkben az idei év társasújdonságait teszteltük.

1. Fröccs

Nyakunkon a nyár, a teraszozások, a baráti találkozások és persze a fröccsözések szezonja. Idén egy pezsgő, magyar társasjátékkal ünnepelhetjük meg mindezt: a kétszeres bűvészvilágbajnok, Hajnóczy Soma Fröccsével. Soma a bűvészkedés mellett idestova tíz éve foglalkozik játékfejlesztéssel. „Hasonlóan a bűvészetemhez, a játékokban, amiket fejlesztek, ugyanúgy fontos a szórakoztatás, a humor, a kikacsintás – árulta el. – Azt hiszem, ezt a Fröccs is egyértelműen tükrözi.”

A játékban úgynevezett kocsmahősök bőrébe bújunk. A feladatunk, hogy fröccsök készítésével és eladásával lehetőleg több bevételhez jussunk záróráig, mint játékostársaink. A bezsebelt pénzből vásárolhatjuk meg a poharakat, amiket aztán borral és szódával töltünk meg. A kisfröccstől kezdve a háziúrig bármilyen fröccsöt készíthetünk, a végső értékük a bor mennyiségétől és fajtájától függ.

A Fröccs igazi frissítő, nyári játék
A Fröccs igazi frissítő, nyári játékFotó: Dívány

Persze nem is beszélhetnénk partijátékról, ha a Fröccs nem állna elő néhány csavarral: bizonyos kártyákkal összetörhetjük ellenfeleink poharait, kilöttyinthetjük a szódáikat, esetleg felszívathatunk velük egy deci bort (mivel mással, mint a zsíroskenyér-lappal). Ha pedig nem szeretnénk elszenvedni ezeket a válogatott szívatásokat, alkudozhatunk, vagy szó szerint be is mutathatunk játékostársunknak. 

Fröccs éppen olyan frissítő és szórakoztató játék, mint ahogy azt a címe sejteti. Egyszerű, gyorsan tanulható és dinamikus, a győzelemhez pedig több út is vezet (hajthatunk a gyorsan megszerezhető, kisebb összegekre; öntögethetjük türelmesen az 5 decis pohárba a zöld veltelinit; vagy alkudozhatunk a szívatáskártyák segítségével).

Ha a játékról beszélünk, nem mehetünk el a jól eltalált, bisztróhangulatú grafika és a jópofa karakterek mellett sem: Mélyivó Fredtől kezdve Icukán át a Sarki Jézusig bármelyik kocsmahős bőrébe bújhatunk. „A cél az volt – mesélte Soma a karakterekről –, hogy minden karakter a játékban kicsit lerobbant, kicsit rejtői, kicsit defektes legyen, és pont emiatt szerethető. Ezek az alakok, vagy ahogy a játékban hívjuk őket, kocsmahősök, pont olyan figurák, akikkel egy falusi kiskocsmában is simán összefuthatnánk, és akikről aztán évekig sztoriznánk.”

A játékban rejtői karakterek bőrébe bújva készíthetünk fröccsöt
A játékban rejtői karakterek bőrébe bújva készíthetünk fröccsötFotó: Dívány

A félreértések elkerülése végett: nem egy ivós játékkal van dolgunk, de persze senki sem tiltja meg, hogy egy szép nyári estén, az asztalra kiterített kártyák felett fröccsözgessünk; és témája ellenére a tizennyolc éven aluliak is élvezhetik. „Az a szuper a Fröccsben, hogy fiataloknak és időseknek, kezdő és tapasztaltabb játékosoknak is egyaránt szuper kikapcsolódás lehet” – világít rá Soma. Ha pedig nem tudnánk betelni a játékkal, a dobozban található rejtvény segítségével a fröccs titkának nyomába eredhetünk. 

Fröccs – partijáték 2–6 fő részére

Korosztály: 14 éves kor felettieknek

Játékidő: 35 perc

Elérhetőség: Gémklub webáruház

Ár: 7990 forint

2. Micro Macro: Crime City

Máig rááll a szemem a piros-fehér csíkos felsőt viselő fazonokra. Kiszúrom őket a zsúfolt strandon, szupermarketben, vidámparkban vagy akár a Trevi-kút tízméteres körzetében. Bizony, én is a Hová tűnt Vili? böngészőkönyveken nevelődtem. Ma már rengeteg hasonló lapozgatót lehet kapni, amik egészen addig lekötik a gyereket, amíg meg nem találja az elkóborolt foltos cicát, a páratlan sárga zoknit vagy a csíkjait vesztett tigrist. A Micro Macro: Crime City alkotói azonban új szintre emelték a böngészők műfaját: egy lebilincselő társasjátékot készítettek. 

A játékban a bűntényekkel teli Crime City nyomozóinak a bőrébe bújunk, a feladatunk pedig nem más, mint fülön csípni a városkában tevékenykedő gyilkosokat. Ehhez rendelkezésünkre áll a város térképe, amin nyomon követhetjük a bekövetkezett bűncselekmények egyes fázisait, és segítségével olyan kérdéseket válaszolhatunk meg, mint hogy hogyan menekültek a bankrablás elkövetői, ki okozta a kőgazdag milliomos autóbalesetét, vagy hogy miért mérgezték meg Bajusz Leót, a híres festőt? 

Már a Micro Macro: Crime City dobozán is egy megoldandó ügy vár ránk
Már a Micro Macro: Crime City dobozán is egy megoldandó ügy vár ránkFotó: Dívány

Mivel egy tizenkét éven felülieknek szóló játékról beszélünk, sokkal nehezebb a feladatunk, mint a Vili-böngészők esetében. Az étkezőasztalnyi helyet igénylő térkép ugyanis fekete-fehér, így igencsak meg kell dolgozunk azért, hogy megtaláljuk az egyes bűnügyi esetek szereplőit a nyüzsgő kisvárosban. A feladványok megoldását esetkártyák segítik, amik kérdésekkel vezetnek rá a megoldásra, persze ha már igazán profik vagyunk, akár ezek nélkül is belevághatunk a nyomozásba. A játék összesen egy bevezető és további 15 ügyet tartalmaz egyestől ötös nehézségi fokozatig, és a nehezebb eseteknél tényleg meg kell dolgozni a megoldásért. 

Micro Macro: Crime City többszörösen díjnyertes játék. Nem véletlenül! Megtornáztatja az agyat, mégis könnyed, sodró lendületű. Újszerű – még sosem találkoztam hasonlóval –, de határozottan nosztalgikus (főleg az egykori Vili-rajongóknak). Engem pillanatok alatt berántott, akár egyedül is végig tudtam volna játszani az egészet (különben lehet is). Ennek ellenére abszolút élvezhető több játékossal, de fontos, hogy odafigyeljünk a többiekre, akkor is, ha nehéz megvárni, míg mindenki kiszúrja, hogy hol dobta el a gyilkos a fegyverét a Neptunusz parkban. A társasjáték legnagyobb hátránya viszont az, hogy csak egyszer lehet megoldani az ügyeket. Jó húzás lenne az alkotóktól, ha készülnének kiegészítőkkel.

A Micro Macro: Crime City izgalmas nyomzós játék
A Micro Macro: Crime City izgalmas nyomzós játékFotó: Dívány

Micro Macro: Crime City – kooperatív játék 1–4 fő részére

Korosztály: 12 éves kor felettieknek

Játékidő: 15–45 perc

Elérhetőség: Reflexshop webáruház

Ár: 8990 forint

3. Tinderblox

Másfél-két éve lehetett, hogy bográcsozással egybekötött csapatépítőt szerveztünk. Lefoglaltuk az asztalt és a bográcshelyet, felszeleteltünk többkilónyi paprikát, paradicsomot és hagymát a szerkesztőségben, aztán megérkeztünk a helyszínre, ahol egy láda hasogatni való fa és csorba fejsze várt ránk. Nádszál kolléganőnk, Zsófi azonnal feltűrte az ingujját, és hozzálátott, hogy tüzet varázsoljon nekünk. Ragadós volt a lelkesedés, nemsokára egymás kezéből kaptuk ki a fejszét, és kezdeti határozatlanságunkon túllendülve sikerült tüzet raknunk – csapatmunkával. 

Tinderblox című társasjátékban a hasogatást kivéve ugyanez a feladatunk – egy lobogó tábortüzet rakni –, itt azonban nem egymást segítve építkezünk, hanem épp ellenkezőleg! A játékban egy csipesz segítségével a tüzet és a fahasábokat jelképező, apró faelemek pakolunk egymásra. Az elemek fajtáját és elhelyezési módját (egyszerre többet elhelyezve vagy az ügyetlenebbik kezünket használva) kártyák határozzák meg. Akinél ledől a tábortűz, vagy aki valamelyik elemet elejti, értelemszerűen kiesik a játékból. 

A Tinderblox a nyári sütögetések hangulatát idézi
A Tinderblox a nyári sütögetések hangulatát idéziFotó: Dívány

Tinderblox kompakt társasjáték, ami a túrazsákban sem foglal sok helyet. Tenyérnyi fémdobozban érkezik, grafikája a tábortűz mellett töltött nyári estéket hívja elő, hangulatában az egyik nagy kedvencemet, a Parks nevű játékot idézi meg. Én azonnal beleszerettem. Magától a játéktól egy kicsit tartottam. Nem hittem, hogy kihívást jelenthet fakockákból tábortüzet emelni, de hamar kiderült, hogy régen elszoktam az építőjátékoktól, képtelen voltam egy-két percnél tovább játékban maradni. Ráadásul a játékosok jó eséllyel arra törekszenek, hogy minél ingatagabb tornyocskát emeljenek, ami nagyban ront az ember nyerési esélyein. 

Ezt a visszájára fordított Jengát azoknak ajánlom, akiknek megingathatatlan a türelmük és rendelkeznek némi kézügyességgel, esetleg szívesen fejlődnének mindkét téren. Szuper partijátékként is működhet: minél többen játsszák, annál izgalmasabb. 

Nem remeg a kezed, ugye?
Nem remeg a kezed, ugye?Fotó: Dívány

Tinderblox – ügyességi játék 2–6 fő részére

Korosztály: 6 éves kor felettieknek

Játékidő: 3–15 perc

Elérhetőség: Metagame weáruház

Ár: 4990 forint

Ha szereted a természet tematikájú társasjátékokat, kattints, és olvasd el az előző cikkünket is!

Mustra