sztálin felesége

Az 1890-es végén Grúziában, egy tbiliszi iskolában az ifjú Joszif Dzsugasviliről még legjobb barátja, Alexander (Aljosa) Szvanidze sem sejtette, hogy padtársából az emberiség egyik legkegyetlenebb diktátora válik. Joszifnak kiválóan vágott az esze, sokat olvasott, és a legjobb tanulók egyike volt: ösztöndíjat kapott, kitüntetéssel végezte el a tizedik osztályt, majd a tbiliszi Teológiai Szemináriumon folytatta tanulmányait. Aljosa nehézségekkel küszködött a tanulás terén, de szívesen csatlakozott volna barátjához. Joszif korrepetálta egy ideig, de az erőfeszítések hiábavalónak bizonyultak: Aljosát nem vették fel. A két fiatal grúz barátsága viszont később – több értelemben is – sorsdöntő találkozásnak bizonyult.

Dzsugasvili szeminaristaként is rokonszenvezett a forradalmi eszmékkel: marxista diákköröket vezetett egészen addig, amíg felforgató tevékenysége miatt el nem tanácsolták a teológiáról. Ekkor a Fizikai Obszervatóriumban vállalt munkát, mellette pedig tüntetéseket és sztrájkokat szervezett, illegális nyomdát működtetett. 1902-ben a rendőrség letartóztatta, majd Szibériába száműzte. 1904-ben megszökött, Tbiliszibe ment, és felkereste Aljosát, aki három húgával és sógorával lakott a grúz fővárosban. Alexandra, azaz Szasiko, Maria (Mariko) és a legfiatalabb testvér, Jekatyerina, azaz Kato egy varrodát üzemeltettek, ami a franciás Atelier Hervieu nevet kapta.

„Megolvasztotta a szívemet”

A szökésben lévő Sztálin azt kérte barátjától, segítsen neki elrejtőzni. Így esett, hogy 1905-ben beköltözött a Szvanidze család otthonába, ahol hamarosan már marxista szemináriumokat tartott. Ezeket sokszor látogatta a legkisebb Szvanidze lány, Kato is. Sztálin felfigyelt a lányra: „Olyan édes és olyan gyönyörű volt, hogy megolvasztotta a szívemet” – mondta róla később lányának, Szvetlanának. Kato, az „elragadó, barna szépség” tanulékony volt és kedves, nem mellékesen pedig fogékony a marxista eszmékre: a saját szemével látta, ahogy Tbiliszi főterén a kozákok lemészárolták a tüntetőket, majd életét kockáztatva próbált segíteni a sebesülteknek. A forradalmi hevületben egymásra találtak, és Kato hamarosan várandós lett. Szoszo, ahogyan Sztálint akkoriban szólították, beleegyezett, hogy feleségül veszi. Kato családja és maga a lány is mélyen vallásos volt, s menyasszonya kedvéért Sztálin még a templomi esküvőre is igent mondott, bár eltávolodott a vallástól, és ateistának vallotta magát.

Esküvő, hajnalban

Az esküvőre 1906. július 15-én, hajnali 2 órakor került sor. A szokatlan órát a lebukás elkerülése végett választotta az őket eskető pap, Sztálin hajdani papi szemináriumi társa. Az álnéven bujkáló Sztálin számára ugyanis nem volt veszélytelen a vállalkozás. Végül nem ő bukott le, hanem néhány hónappal az esküvő után Kato: egy kettős ügynök leleplezte, hogy segíti a bolsevikokat. Börtönbe került, de állapotára való tekintettel (négy hónapos terhes volt) kiengedték.

Félistenként imádta a férjét

Ismerőseik szerint Szoszo, aki egyébként már akkor is keményen bánt az embereivel, kifejezetten gyengéden viselkedett a feleségével.

Azt bizonyára nem tudhatták, hogy nem sokkal az esküvő után égő cigarettát nyomott el a terhes felesége kezén

– amint azt később a diktátor anyjának unokatestvére hozta egy brit történész tudomására. Kato megbocsátott, hiszen, ahogy a szemtanúk elmondták, „félistenként imádta” a férfit. Lassacskán hozzászokott Sztálin dührohamaihoz, és 1907 márciusában megszületett fiuk, Jakov (Jása). Noha Sztálint a csecsemő sírása nagyon zavarta, meglepően kedvesen is tudott vele viselkedni: Patsanának („Kisasszony) nevezte, és játszott vele. Néhány hónappal a kisfiú születése után Sztálin részt vett a tbiliszi bolsevik bankrablásban, és hogy elkerüljék a letartóztatást, mindhárman Bakuba költöztek.

Egy magányos feleség

A Bailov-félszigeten béreltek egy alacsony mennyezetű, tatár házat, amit Kato csipkékkel és hímzett terítőkkel próbált otthonossá tenni. De Sztálin gyakran volt távol, kimaradozott éjszakára, a feleség pedig szinte senkit nem ismert az idegen városban.

A férje iránti aggodalom, az elszigeteltség és a fülledt éghajlat megbetegítette, állapota egyre romlott.

Szülei felajánlották, hogy költözzön vissza hozzájuk, de Kato nem akarta elhagyni a férjét. Végül maga Sztálin vitte Tbiliszibe, de nem volt elég körültekintő: Kato az utazás során valószínűleg szennyezett vizet ivott, és három héttel azután, hogy visszatért szülővárosába, mindössze 22 évesen tífuszban meghalt. Sztálin állítólag saját kezével zárta le a szemét.

Sztálin gyásza

Katót ugyanabban a templomban búcsúztatták, ahol az esküvője volt alig két évvel korábban. Temetésén Sztálin a koporsóra borult, és állítólag azt mondta:

„Ő volt az egyetlen a világon, aki meg tudta lágyítani a kőszívemet. Meghalt, és vele együtt haltak meg az emberiség iránti utolsó meleg érzéseim is.”

A szertartás végén feltűntek a cári titkosrendőrség emberei, így menekülnie kellett. Felesége halála mélyen lesújtotta a későbbi diktátort. Barátai olyannyira aggódtak érte, hogy elvették a pisztolyát, nehogy kárt tegyen magában. Senkivel nem beszélt, önmagát okolta felesége haláláért. „Ekkor jöttem rá, mennyi mindent nem becsültem az életemben. Amíg élt a feleségem, sokszor későn mentem haza. Mondtam neki, hogy ne várjon rám, de egész éjjel le sem hunyta a szemét. Ott ült, és várta, hogy hazaérjek” – mondta állítólag később.

Nem kímélte felesége rokonait

A néhány hónapos Jakovot ezután nagynénje, Szasiko és annak férje nevelte 14 éves koráig. Apja nem látogatta, így amikor 1921-ben újra találkoztak, gyakorlatilag idegenek voltak egymásnak. 1937-ben, a tisztogatások idején Sztálin felesége rokonait sem kímélte: Marikót és férjét összeesküvés vádjával letartóztatta, és hajdani barátját, Aljosát és annak feleségét sem kímélte: azzal vádolta őket, hogy a németeknek kémkednek. Végül 1941-ben mindannyiukat kivégeztette. Aljosa fia, Ivan Szvanidze később rövid ideig Sztálin második házasságából született lányával, Szvetlanával élt házasságban. Jakov 1943. április 14-én halt meg a sachsenhauseni koncentrációs táborban. (A cikk forrása James Greensmith In the Mind of Stalin című könyve.)