szőke szakáll

1933 januárjában Adolf Hitler úgy döntött, moziba megy. Választása egy új német filmre, az Eine Stadt steht Kopf című alkotásra esett, amit Gogol A revizor című vígjátékának filmes adaptációja volt, és amelyben egy különös nevű magyar színész, bizonyos Szőke Szakáll játszotta a főszerepet. A müncheni filmszínházban a Führer, mint mindig, a páholyban ült, de miután végignézte a filmet, szokásával ellentétben nem kezdett el tapsolni. Hitler dühösen hagyta el a vetítőtermet, majd az utcán meglátta a bemutatón szintén részt vevő főszereplőt, aki feleségével az oldalán távozott a filmszínházból. 

Szőke Szakáll így emlékezett vissza az estére:

„Hirtelen valaki rám kiabált a túloldalról mérges, rekedt hangon.
– Sakall!

Nem álltam meg. A hang egyre fenyegetőbb lett.

– S-S-S-Sakall! S-S-S-Sakall!

Bözsi szólt, hogy álljak meg. Hitler volt az.
– Nem szégyelli ezt az ostoba, bárgyú filmet? – kérdezte durván. – Sajnálom a rá pazarolt időmet.
Bözsi elsápadt, és azt mondta, minél előbb hagyjuk el Németországot, mert ha Hitler hatalomra kerül, bosszút áll majd rajtam A revizorért.
– Csak nem lő le egy rossz film miatt?
– Talán nem – felelte Bözsi. – De koncentrációs táborba vitet.”

Gyerekkor a temető mellett

Szőke Szakáll, azaz eredeti nevén Grünwald Jakab 1883-ban született Kőbányán, egy sírköves fiaként. Az Új Köztemető szomszédságában laktak, s gyerekként szabad óráiban gyakran kóborolt a temetőben – később innen eredeztette sajátságos, fekete humorát. Édesanyját kisgyermekként elvesztette, ezután nagynénje, Emma néni érkezett az árván maradt családhoz, aki végül felnevelte Jakabot hat testvérével együtt. „Egyetlen Emma néni volt a világon. Mindig izgalmat, csillogást és nevetést hozott az életünkbe. (…) Reggeltől késő estig üldögélt velünk, és mesélt, jó tündérekről, jó gyerekekről, és gyakran a romániai olajkutakról. Csüggtünk a szavain, lógtunk rajta, szorongattuk a kezét, féltünk, hogy otthagy minket” – írta Szőke Szakáll a magyarul Vonósnégyes Casablancában címmel megjelent önéletrajzi könyvében.

Napközben hivatalnok, este kabarészerző

Már gimnazista korában humoreszkeket, bohózatokat írt a revüszínház számára, de végül kereskedelmi irányban tanult tovább, és egy kereskedelmi iskolában kezdett tanítani. Időközben Gärtner Sándorra módosította a nevét. A színház azonban nem hagyta nyugodni: 1908-ban a Modern Színpad Cabaret-ban mutatkozott be, s egyre gyakrabban feltűnt a színházakban, hogy megtekintse az általa írott jeleneteket, vagy éppen színpadra álljon. Mindezek ellenére a végső döntést nem hozta meg könnyen: 1909-ben még egy banki hivatalnoki állást is elvállalt, s

három évig szinte kettős életet élt: napközben tisztviselő volt, este a kabarékban mulattatta a nagyérdeműt.

Kabarékból pedig nem volt hiány a korabeli Budapesten, s Gerő Jenő (mivel ez lett harmadik, szerzői neve) tréfái, anekdotái pedig gyorsan népszerűek lettek. Végül 1912-ben döntött úgy, hogy életét véglegesen a színpadnak szenteli.

Szőke Szakáll, az újságíró

Rövid ideig újságíróként is tevékenykedett, de sajátságos humora miatt hamar megváltak tőle: Weiss Manfréddal, a korszak iparmágnásával próbált interjút egyeztetni, de az elfoglalt nagyiparos nem akarta fogadni. Szőke Szakáll ekkor a következő kéréssel fordult a titkárhoz: „Mondja meg, kérem, a báró úrnak, hogy egy ember érdekében akarok beszélni vele, akinek élete tőle függ. Ezért kérem, fogadjon engem soron kívül.” Weiss Manfréd fogadta, de igen dühös volt: „Hiszen maga azt mondotta titkáromnak, hogy egy emberéletről van szó! – Természetes – válaszoltam neki –, ha nem csinálok önnel interjút, úgy mint újságíró, halott vagyok.” Interjút nem kapott, ellenben örülhetett, hogy ép bőrrel megúszta a svindlit. A történetnek ugyanakkor nincs vége: Szőke Szakáll ezután leadta az anyagot, amit szenzációsnak találtak, és öles betűkkel szedték ki: „Weiss Manfréd ma éjjel hirtelen elhunyt. Halálának oka: gutaütés”. A szerkesztőségben viszont nem dicsérték meg az ifjú szerzőt, aki a következő magyarázattal állt elő a számonkérésre:

„Magától a bárótól szereztem információmat, amikor megtagadta tőlem az interjút. Azt mondotta: A maga számára, fiatalember, halott vagyok.”

A különös név eredete

Szőke Szakáll szeretett anekdotázni, így sosem lehet tudni, az általa elmondott történeteknek mennyi a valóságalapja. Nevének eredetéről is több legenda terjedt el. Az egyik szerint egy színésznő nem tudta megjegyezni a nevét, arcszőrzetére viszont emlékezett, így elnevezte Szőke Szakállnak. A másik anekdota szerint a revüszínházban Nagy Endre, a kabaré vezetője meghagyta a jegyszedőnek, hogy a szőke szakállas fiút mindig engedjék be az előadásokra, hadd hallhassa élőben a saját szerzeményeit.

Ferenc Józsefet is megnevettette

1915-ben, a némafilmkorszak idején kezdett filmezni. Az első világháborúban besorozták, és éppen Pozsonyban állomásozott, amikor az uralkodó, Ferenc József császár is odalátogatott. Szőke Szakáll szeretett volna egy aláírást kérni az uralkodótól, aki – a legenda szerint – inkább Bécsbe rendelte az ifjú szerzőt, hogy személyesen adja vissza autogramfüzetét. Kedélyesen elbeszélgettek, Ferenc József megkérdezte, mit szeret a legjobban a színészetben. „A színésznőket!” – vágta rá habozás nélkül a fiatalember, amin a császár jót nevetett.

Minden nyelven akcentussal beszélt – még magyarul is

Az 1920-as években előbb Bécsben, majd Berlinben élt. A korszakban jó néhány színész és színésznő próbált szerencsét német nyelvterületen, legtöbbjüknek azonban a hangosfilmkorszak után megcsappantak a munkái. Nem így Szőke Szakállnak: annak ellenére, hogy rettenetes akcentussal beszélte a németet (illetve később az angolt is), keresett színésznek számított. Mint Molnár Gál Péter írja róla: „Ahogyan azt a monarchiában mondogatták: egy magyar mindent elveszthet, az akcentusán kívül. Szőke Szakáll magyaros angol akcentusához hozzá kell tenni, hogy németül is magyaros tájszólással beszélt. Kizárólag magyarul nem használta a magyar hangsúlyokat. Úgy hallatszott, mintha őt valamennyi nyelvre idegenből fordították volna le.” Elképesztő mennyiségű filmet forgatott, évente minimum kettőt, de akadtak olyan évek is, amikor 5(!) filmben is szerepelt.

Emigráció Amerikába

1933-ban azonban, a nemzetiszocializmus előretörése után érezte: zsidó származású színészként nem maradhat tovább Hitler országában, pedig ekkor már berlini színházigazgató volt. A Völkische Beobachter így írt róla 1933-ban: „Jó húsban lévő zsidók, mint Szőke Szakáll, gyanús vígjátékokban működtek, ezt a zsidó közönség lelkesen ünnepelte, miközben a német lakosság riadt aléltsággal kényszerült nézni a zsidó zsibvásárt.” Budapest és Bécs között ingázott, néhány szerepet elvállalt színházakban és filmekben, többek között a Karinthy Frigyes forgatókönyve alapján készült Barátságos arcot kérek! című film főszerepét. De sehol sem tűnt igazán biztonságosnak, így 1938-ban előbb Hollandiába, majd Angliába települt át feleségével. Végül 1939 májusában elhagyták Európát: a Nieuw Amsterdam fedélzetén érkeztek meg New Yorkba, ahol Szőke Szakáll ismét nevet váltott, és ismét újrakezdte filmes karrierjét.

S. Z. Sakall Cuddles

S. Z. Sakall néven (amihez hamarosan hozzácsapódott a „Cuddles”, azaz Ölelés becenév is) szerepelt hollywoodi filmekben. Eleinte egy szót sem tudott angolul, fonetikusan magolta be a szövegét. (Karrierjét segítette, hogy felesége Joe Pasternak filmproducer rokona volt, továbbá Kertész Mihállyal való régi ismeretsége is.) Neves sztárok mellett jelent meg a filmvásznon: Gary Cooper, Humphrey Bogart, Ingrid Bergman, Doris Day, Judy Garland partnereként. Legtöbbször karakterszerepeket kapott: jámbor polgárokat, kedves édesapákat, joviális rokonokat személyesített meg. Leghíresebb szerepében a Casablanca főpincérét, Carlt alakította, de szerepet kapott egy másik Oscar-díjas Kertész-filmben, a Yankee Doodle Dandyben is.

Egyedül a magyar ízeket hiányolta

Szőke Szakáll boldogságát azonban beárnyékolta rokonainak elvesztése a második világháborúban: mindhárom nővére, unokahúga, valamint felesége családja is koncentrációs táborokban halt meg. Éppen ezért nem igazán merült fel a hazatérés lehetősége sem benne:

„Nekem egészen egyszerűen nincs hova… beszéljem be magamnak, hogy mindnyájan bárányhimlőben haltak meg?”

– tette fel keserűen a költői kérdést. Maradtak tehát Amerikában: „Csöndes, kiegyensúlyozott életet éltünk. Mindenünk megvolt, mint a született amerikaiaknak. Volt bádogosunk, szabónk, szűcsünk, ingatlanügynökünk – mindenünk, amire szükségünk volt.” A színésznek egyedül a magyar ízek hiányoztak, ezért sokszor megkérte a feleségét, hogy vigyen be neki magyar ételt a forgatásokra.

Önéletrajza 1954-ben jelent meg Londonban, „Életem Ferenc József császár, Adolf Hitler és a Warner Brothers uralma alatt” címmel. Egy évvel később, 1955-ben Szőke Szakáll szívrohamban elhunyt. A kaliforniai Glendale-ben, a Forest Lawn Memorial Parkban nyugszik – ugyanott, ahol Kertész Mihály is. Felesége, Bözsi mindennap friss virágot vitt a sírjára, és közeli kis padon üldögélt. 1977-ben végakarata szerint férje mellé temették.