színésznő szerelem

1945 karácsonyán egy hordár csomagot hozott Tolnay Klárinak, aki egy fűtetlen, pesti lakásban fagyoskodott. A színésznő – aki a háború előtt sikert sikerre halmozott a Meseautó óta – akkor már válófélben volt férjétől, a filmrendező Ráthonyi Ákostól. A csomagot Márai Sándor küldte, aki alaposan belehabarodott a gyönyörű művésznőbe.

Apácának készült, színésznő lett

Tolnay Rózsi valójában nem is színésznő akart lenni: apácának készült. De olyannak, aki tevékeny: „gyógyító valamilyen lepratelepen, vagy tanítóapáca a négerek között Afrikában”. Két évig a nyíregyházi angolkisasszonyoknál tanult, ahol iskolai előadásokban sokszor osztottak rá szerepeket, majd végül Debrecenben érettségizett. Érettségi után pedig meghallgatásokra járt, de sokáig, erős palóc tájszólása miatt, nem kapott lehetőséget. Végül Gaál Béla rendező látta meg benne a lehetőséget, és szerződtette a Meseautó egyik szerepére. Az arisztokratikusabban csengő Klára nevet is ő javasolta az eredeti Rozália helyett.

Az anyaszereppel nem tudott mit kezdeni

Tolnay Kláriról a Meseautó, majd további filmjeinek óriási sikere után rendszeresen írtak a korabeli lapok. Valóságos novellában közölték eljegyzésének történetét, és arról is beszámoltak, amikor 1936-ban házasságot kötött Ráthonyi Ákossal, akinek számtalan filmjében szerepelt. A felszínen úgy tűnt: az álompár körül minden a legnagyobb rendben van, de ez messze állt a valóságtól. Mindketten forgatásról forgatásra jártak, Tolnay Klárinak 1940-ben, amikor megszülte kislányát, Zsuzsannát, öt filmjét is bemutatták. Nem akart sokáig távol maradni a filmvászontól, így kislánya néhány hetes korában már újból forgatott.

Utólag így gondolt vissza ezekre az évekre:

„Nem voltam rossz anya, inkább úgy mondanám, hogy nem voltam ANYA.”

„Mire hazajöttem a színházból, ő már aludt, mikor ő fölkelt és iskolába kellett mennie, akkor én még aludtam, hiszen este dolgoztam, és mire hazajöttem, mire lesminkeltem, mire lenyugodtak az idegeim, addigra éjfél elmúlt, tehát még találkozni is nehéz volt vele.” Az anyaszerep tehát nem igazán volt számára testhezálló – vagy legalábbis nem sikerült összeegyeztetnie a színházi elfoglaltságokkal. Mindezt azonban megsínylette lányával való kapcsolata: Zsuzsanna 1956-ban külföldre távozott, később Bécsben televíziós szerkesztőként dolgozott.

Tragédia a háború idején

1943-ban másodszor is állapotos lett, de tragédiával végződött a várandósság: a házaspár éppen a Mátrában tartózkodott, amikor egy bombázás miatt idő előtt megindult a szülés. A kisfiú életét már nem lehetett megmenteni, és kettejük kapcsolatát is végképp megpecsételte a tragédia. Ráthonyi hamarosan Pelsőczy Irén színésznő iránt kezdett érdeklődni, Tolnay pedig a világháború vége után újjáinduló színházi próbák során megismerkedett Márai Sándorral, akinek Varázs című darabjában szerepet kapott. A negyvenes éveiben járó író mélyen átérezte Tolnay Klári fájdalmát: 1939-ben elvesztette gyermekét, aki vérzékenysége miatt mindössze néhány hetet élt.

Szerelmes versek Máraitól

A színésznő rajongással fordult az elismert író felé, aki régimódi modorával, óriási műveltségével nagy hatást gyakorolt rá. „Ő Márai úr volt. Az úrnak nem az uralkodó minőségében, hanem a gentleman, az úriemberség… Nem beszélve arról, hogy állandóan kalocsnit (gumiból készült cipővédőt) hordott, mindig nála volt egy esernyő és mindig oktatott” – mesélte már időskorában Mészöly Dezső tévéműsorában, a Lyukasórában. Az (egyébként nős) Márai a színésznőnek Thomas Mannról, Krúdyról beszélt, elvitte kedvenc helyeire: a Múzeum kávéházba, az Országház kávéházba, a Centrálba.

„Én azt hittem, hogy részéről is ez egy tanító bácsis vonzódás, aztán kiderült, hogy ez tévedés volt. Bizony ő begurult ebbe a dologba”

– tette hozzá. Olyannyira, hogy karácsonyra csomagot küldött neki – amiben akkoriban igen nagy luxuscikknek számító külföldi konyak, amerikai cigaretta, néhány kéziratos vers volt, és persze egy névjegy: Márai. A versek egy „Ismeretlen kínai költő”-től származtak, a „Kr. u. XX. századból”. Ha másból nem, hát ezekből biztosan tudhatta a színésznő: Márai bizony beleszeretett.

MINDENFÉLÉT ÍGÉR

Ha majd szeretlek, vásárlok neked

Teknőc-fésűt, ezüst karperecet

Fecskefészket hozok, ezüst papírba

S a verseim, kék s zöld tussal leírva –

Így élünk majd. De ez mind semmiség lesz

Ha jő az éj, s fohászkodunk az éjhez

Átkarollak, mint gyermeket a felnőtt

Szájamba veszlek, mint gyermek az emlőt

S így állongunk – két őrült, kéz a kézben! –

Megizzadunk a borzas szenvedélyben.

Viszonyuknak végül egy év után vége szakadt. Márai állítólag megkérte a kezét, válni is hajlandó lett volna miatta, de Tolnay Klári ekkor már megismerte Darvas Ivánt, és a mindent elsöprő szerelem elmosta a Márai iránt táplált rajongását. A nála 11 évvel fiatalabb Darvas Ivánnal össze is házasodtak, első férje még 1947-ben disszidált: előbb Londonban, majd az NSZK-ban élt és rendezett. Az emigrációba 1956-ban követte leánya, Zsuzsanna is – ehhez Tolnay Klárinak Münnich Ferenctől kellett kivándorlóvízumot szereznie.

„Végképp leszámoltam a szerelemmel”

A színésznő a Rákosi-korszakban is az elismert és foglalkoztatott művészek közé tartozott. 1951-ben és 1952-ben is megkapta a Kossuth-díjat, és karrierje igazán azt sem sínylette meg, hogy második férjét 1956-os szereplése miatt börtönbüntetésre ítélték. 1958-ban elváltak. (Állítólag Mensáros László is próbálkozott nála, és megesett, hogy felváltva látogatta őt és férjét a börtönben.) 45 éves korában azonban, ahogyan később fogalmazott, végképp leszámolt a szerelemmel. „Házassági kudarcaimat úgy dolgoztam fel magamban: a férfi-nő terület valójában tilos terep számomra. Egy felsőbb sors, nevezzük Istennek, úgy rendelkezett: a színpad az én üdvösségem. Teljes színészi képességem csak akkor bontakozott ki igazán, amikor magamra maradtam. Amikor rádöbbentem, hogy nekem sem a férj-feleség kapcsolat, sem az édesanya-gyermek viszony egyszerűen nem jár – még nagyobb energiával szolgáltam a színpadot” – összegezte életútját.

A hatvanas-hetvenes években is megszámlálhatatlan filmben szerepelt. Édesanyja 1972-ben bekövetkezett halála után azonban egyedül maradt. A keleti filozófiával még Ráthonyi Ákos édesanyja ismertette meg, élete utolsó éveiben egyre inkább e felé fordult. Noha szinte élete végéig foglalkoztatott színésznő és szinkronszínésznő volt, magányosnak érezte magát. Déryné-alakítása kapcsán jegyezte meg 1990-ben, hogy „az öreg színésznők boldogtalanok. Ezt már negyven éve olvastam ki a naplójából. Akkor megrendített. Most tapasztalom…” 1996-ban a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett, 1997-ben Budapest díszpolgára. 1998-ban, 84 éves korában, álmában érte a halál.