Imádkozott, hogy nőjön szakálla, és ne kelljen férjhez mennie
Elsőként Németalföldön terjedt el a furcsa, szakállas női szent tisztelete a 13. században, a következő századra viszont már Európa szinte összes vidékén jól ismerték Wilgefortis nevét és szomorú történetét; német nyelvterületen Szent Kümmerniszként, Franciaországban Débarras, Spanyolországban Librade, Angliában pedig Uncumber néven emlegették alakját. A történet legismertebb változata szerint Wilgefortis egy luzitán nemes lánya volt, aki Spanyolország történelmi Galicia régiójában látta meg a napvilágot; édesapja mindenáron férjhez akarta őt adni Szicília királyához, a lány azonban még korábban úgy döntött, Krisztusnak szenteli az életét, és szüzességet fogadott. Egy másik verzió szerint a vőlegényjelölt egy gazdag mór uralkodó volt, a mélyen keresztény lány viszont semmiképpen sem akart pogány férfihoz feleségül menni.
A kétségbeesett Wilgefortis Istenhez imádkozott, tegye őt mérhetetlenül csúffá, hogy elriassza a kérőjét – könyörgése meghallgatásra talált, másnap a lány férfiakat megszégyenítő vaskos szőrzettel az arcán ébredt (egyes változatok szerint egész testét szőr borította). A leendő vőlegény természetesen halálra rémült, amikor megpillantotta aráját, és elállt a házasság tervétől; Wilgefortis apját annyira feldühítették a történtek, hogy keresztre feszíttette a lányt. A másik verzió szerint Wilgefortist saját apja akarta feleségül venni, a lány ezért csúfíttatta el magát Istennel. A különös szakállas női szent létezését a katolikus egyház sohasem ismerte el, ez a tény azonban nem zavarta a hétköznapi embereket, akik rendszeresen imádkoztak hozzá, Európa egyes vidékein még a 19. században is.
Abúzust szenvedett nők kérték a segítségét
Szent Kümmerniszhez gyakran fordultak a meddő nők gyermekáldás reményében, a képmása alá általában egy varangyot helyeztek felajánlásként, de az abúzust elszenvedő asszonyok is tőle kértek segítséget, akik erőszakos, részeges, öreg vagy éppen hálószobai kötelességét teljesíteni képtelen férjüktől szerettek volna megszabadulni. Ebből a hagyományból származik a szent számos – fentebb is felsorolt – elnevezése, a francia Débarras például a „débarasse-moi de ca” („szabadíts meg ettől”) kezdetű imából keletkezett, míg az angol Uncumber nyelvtanilag hibásan kb. annyit tesz, „tehermentes”. A furcsa szent szobra, melyen általában hosszú hajjal és szakállal, hosszú ruhában, gyakran a kereszten ábrázolták őt, Európa szinte minden templomában és kolostorában megtalálható volt a késő középkorban és kora újkorban, számos helyen, például a londoni Westminster-apátság egyik kápolnájában ma is látható.
Nem Kümmernisz volt az egyetlen női szent, akinek a hagyomány szerint csodálatos módon szakálla nőtt, hogy megvédhesse szüzességét, hasonló történt Ávilai Szent Paulával (akit spanyol nyelvterületen Paula Barbada, vagyis Szakállas Paula néven ismernek) és Római Szent Gallával is. Szent Mária Magdolnáról és Egyiptomi Szent Máriáról azt tartják a legendák, puszta akaratukkal képesek voltak egész testükön szőrt növeszteni, hogy eltakarják azt az illetlen tekintetek elől.
Egyszerű tévedésből keletkezett a legenda?
De vajon honnét eredhet Wilgefortis legendája? Egyesek szerint a furcsa női szent – ha valóban létezett – a modern orvostudomány által hirsutizmusként ismert problémában szenvedett, mely egyes hormonok, elsősorban a férfi nemi hormon, a tesztoszteron rendellenesen magas termelődését jelenti a női szervezetben. A hormonprobléma következtében az arcon és a test egyéb részein fokozott szőrnövekedés indul be, egyéb tünetek mellett kimaradhat a menstruáció, növekedhet az izomzat és mélyülhet az érintettek hangja is. A hirsutizmusban szenvedő nőket korábbi évszázadokban gyakran cirkuszban, mutatványosok produkcióiban mutogatták a közönségnek, a „szakállas nők” mindig kapós látványosságnak számítottak.
Számos művészettörténész viszont úgy gondolja, a különös szent valójában sohasem létezett, és felbukkanása a népi hagyományban egy frappáns tévedésre vezethető vissza. A középkorban kezdtek megjelenni a templomok falain a kereszten lévő Jézust ábrázoló, kisebb méretű feszületszobrok, illetve -festmények – különösen népszerűnek számítottak például a híres, 2,4 méter magas itáliai fafaragás, a luccai Szent Arc másolatai –, melyek Isten fiát hosszú köpenyben, hosszú hajjal és szakállal, illetve gyengéd, már-már nőies arccal jelenítették meg. Az egyszerű parasztemberek ezekből a tulajdonságokból arra következtettek, a szobrokon ábrázolt illető egy megfeszített szakállas nő, hamarosan pedig megszületett Wilgefortis figurája a nép ajkán.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés