szabad szombat

„Hatalmas vívmányként éltük meg a szabad szombat várva vár bevezetését, mely elsősorban a családosoknak és az ingázóknak jelentett óriási könnyebbséget. Én fiatalon Pesten dolgoztam akkoriban, de vasárnaponként hazajártam szüleimhez Kecskemétre. Erre egy nap túl kevés volt, így nagyon értékeltük az újítást. Ez, vagyis a közhangulat javítása, valószínűleg szándékolt célja is volt az egyre elnehezülő rendszernek a lépésről lépésre bevezetett intézkedéssel, hiszen már 1981-et írtunk” – emlékszik vissza munkavállalói éveire egy ma már nyugdíjas budapesti hölgy.

„Lassan megyünk messzire”

A magyarországi bevezetés nem csak sokat váratott magára más gyakorlatokhoz képest, de annál gondosabb előkészületek és szocialista felelősségtudattal végzett munkálatok is megelőzték. Kezdetben csak minden második héten volt szabad szombat, majd a lakosság körében örömmel fogadott intézkedést kiterjesztették minden szombatra, s ami ennél talán még fontosabb, ennek megszervezéséhez a dolgozókat párbeszédre hívták. A Szegedi Kenderfonó főmérnöke minderről így nyilatkozott 1981 májusában a Délmagyarországnak: „Ha a régi gyakorlatot követnénk, úgy menne az egész, hogy az illetékesek összeülnek, elkészítik a tervet, elküldik jóváhagyásra, és csak a végén hirdetik ki a dolgozóknak, mint megfellebbezhetetlen törvényt. Lényeges a változás, május 9-ig szót kell értenünk a dolgozókkal, és a tervet javaslataik alapján kell elkészítenünk.”

Hogy hat majd, amikor a hat már csak öt?

Az igazi nehézség annak optimalizálásban rejlett, hogy ugyanannyi feladatot, ugyanolyan minőségben, ugyanannyi fizetés mellett, mégis kevesebb idő alatt hogyan tudja majd elvégezni a dolgozó nép, amit a Délmagyarország újságírója így foglalt össze: „Minden szombat szabad szombat lesz. Nagy várakozás előzi meg az áttérést, hiszen jövőre mindenütt bevezetik ezt a munkarendet. Nagy figyelem kíséri az előkészületeket is. A termelés nem csökkenhet, nyilván a termék minősége sem romolhat, a bérek sem lehetnek kevesebbek – közismertek ezek a kikötések –, arról van tehát szó, hogy öt nap alatt annyit kell dolgoznunk, amennyit eddig hat nap alatt végeztünk el. Örömmel fogadjuk, hogy egy nappal többet pihenhetünk, de a rövidebb idő alatti több munka fölvethet olyan gondokat is, amelyeket eddig nem gondoltunk végig. A lecke mindenesetre föl van adva…”

Valóban felvetett a helyzet néhány új keletű problémát már a bevezetés előtt is, utána pedig megjelentek újabbak. Mindezt a Népszabadság egy 1982-es véleménycikkében így fogalmazták meg: „Egyelőre az emberek nagy többsége – hogy úgy mondjam – önmagával demokrata: ő maga kikövetelné a minden heti szabad szombatot, de elvárja azt is, hogy a neki nyújtott szolgáltatások, a kereskedelemtől a fodrászig, a tömegközlekedéstől a szórakoztatásig hiánytalanul meglegyenek. Hogy amazok mikor tartanak szabadnapot, az meg az ő dolguk.”

A korábbi, katonásabb rendhez szokott vezetés tagjai közül jó néhányan túl sok engedménynek érezték már a minden második hétre jutó szabad szombatot is, és a rendszer felől nézve volt is igazság abban, ahogy vélekedtek, hiszen a felgyülemlett szabadidőt az öntudatra ébredés kora hajnalán járó elvtársak mindenféle maszek tevékenység és pénzkereseti lehetőség felkutatására igyekezett fordítani: „Zavartalanul dolgozni és jól keresni főleg szabadidőben lehet” – idézte a Népszabadság-cikk szerzője az akkorra már kialakuló magyar közvélekedést.

Az amerikaiaknál és az angoloknál már jóval korábban bevezették

Az Amerikai Egyesült Államokban törvényileg 1938 óta voltak szabadok a szombatok, de az erre irányuló szándék már 1908-ból ismert, amikor egy New England-i malom zsidó alkalmazottai számára lehetővé tették a sábát méltó megünneplését. A kezdeményezés elégedett és kipihent, munkára felvértezett alkalmazottakat eredményezett hétfő reggelre. Ez sokak fejébe szöget ütött, de az iparmágnás Henry Fordnak más motivációja is lehetett a heti két szabadnap szorgalmazásában. Nemcsak nagyobb hatékonyságot remélt az intézkedéstől, hanem azt is, hogy a több szabadidővel rendelkező, elégedett családok majd autós kirándulásokba ölik megnövekedett szabadidejüket, amivel számára újabb bevételeket generálnak majd. A siker övezte kísérlethez kellett még egy csipetnyi gazdasági krízis is a pár évvel későbbi hivatalos bevezetéshez. Ekkor azonban már nem annyira az autóvásárlási láz motiválta a döntéshozókat, sokkal inkább a nagy gazdasági világválság okozta elbocsátások minimalizálásának reménye.

A brit Boots vállalat vezetőjének sem volt ínyére 1933-ban a sok utcára kerülő alkalmazott, így saját szakállára úgy határozott, hogy nem a munkavállalók számát csökkenti, hanem a munka mennyiségét, s egy merész húzással szombat–vasárnapra bezárta gyárát. A kísérletben rejlő lehetőségeket hamar tudományos kutatások is megerősítették, így aztán rövidesen a briteknél is hivatalos lett az ötnapos munkahét.

Szovjet trükk a szabad szombat bevezetésére

Meglepő módon a Szovjetunióban is már az 1930-as évektől az ötnapos munkahét modellje érvényesült, de nem olyan szép a menyasszony, ahogy ez így elsőre hangzik. Egy hét ugyanis hirtelen egy hat lett. Nem elírás, hat. Vagyis, hat napból kezdett állni a hét. Azaz, öt munkanapot követően a hatodik nap lett a pihenőnap, majd a hetedik nap már ismét az új „hétfő” lett, még ha vasárnapra esett is. Sőt, annál jobb is volt úgy, annak köszönhetően ugyanis a vasárnapi mise intézménye önmagában lehetetlenült el.

A többiek se vártak sokat

Mi pedig tisztes távolból végignéztük ezt is, meg Európa többi országát is, ahogy az 1940-es, 50-es, vagy legkésőbb a 60-as évektől szombatonként kirándulgatott, otthon főzőcskézett, sábátot tartott, esetleg babazsúrt vagy kényelmes siestát. 1981-ben aztán végül egy olyan boldog tavaszra virradtunk, amikor kilátásba helyezték a minden második héten esedékessé váló szabad szombatot, s ahogy a fenti példa is mutatja, még ennek is nagyon örültek szüleink és nagyszüleink, amikor 1981. július 1-jével hatályba is lépett. Pedig Európa fejlettebb és telhetetlenebb része akkor titokban már azon törte a fejét, hogy lehet az ötöt négyre faragni.

Ki mennyit dolgozik egy héten?

Míg Nepálban csak az egy szem szombat a szünnap, Iránban és Szomáliában csupán a péntek a pihenőnap, a hetente világviszonylatban legkevesebb munkaórát (mindössze 29-et) dolgozó hollandok már négy nap alatt is letudhatják hivatalos tennivalóikat. 

Számos fejlett európai országban alacsony a heti munkahét óraszáma, az élmezőnyben:

• Dánia 33 órás, Norvégia 33,6 órás, Németország 34 órás, Svájc 34,6 órás és Franciaország 35 órás munkahéttel prosperál már 2000 óta.

A szó szerint halálra dolgoztatott, lojális munkavállalóiról híres Japán vezetése is szorgalmazza a hosszabb pihenőidőt és a négynapos munkahétre történő átállást. A kérdésben hasonlóan vélekedő országok irányítása komoly euró- vagy dollármilliós összegeket szán arra, hogy élesben is kipróbáltassa munkaadó vállalataival és munkavállaló polgáraival a négynapos munkahetet.

Négynapos munkahét, kísérleti jelleggel

„Nálunk itt, Ausztráliában, egy újonnan bevezetett lehetőségnek köszönhetően választhatunk: vagy kéthetente szabad a teljes pénteki napunk, amiért cserébe mindennap egy órával többet dolgozunk, vagy marad az eddigi munkaidő, és nincs szabad péntek. Én kétgyermekes anyukaként nagyon jól ki tudom használni kéthetente a pénteket, amíg a gyerekek iskolában vannak, főzök és kitakarítom a házat, így a teljes hétvégénk szabad, de egyáltalán nem mindenki választotta ezt az opciót” – meséli a Díványnak egy ausztrál munkavállaló édesanya.

Mindenesetre, ha a többiek kitalálják, felfedezik és bevezetik, reméljük, ezúttal nem kell majd az iroda ablakából 30 év péntekein át kitekintve arra gondolnunk: „Bezzeg a hollandok, meg a norvégok, meg a dánok, meg az osztrákok, meg a…!”