Május 10. és 12. között az elmúlt két évtized legerősebb geomágneses vihara érte el a Földet. A jelenséget okozó napkitörésért a 3664-es napfolt volt a felelős, ráadásul a napszél pont újhold idején érte a bolygónkat. Ennek köszönhetően még jobban és szebben volt látható a sarki fény, olyan területeken is – köztük Magyarországon –, ahol egyébként erre nem nagyon szokott sor kerülni.
Noha a 3664-es folt a Nap 27 napos forgási ciklusa miatt nem sokkal később elfordult a Földtől, a töltött részecskék áramlása nem szűnt meg: május 20-án például olyan erős kitörés következett be, amelyre 2017 szeptembere óta nem volt példa. A napkitörések egyébként az egészségünkre és a műszaki cikkekre is hatással lehetnek.

Ismét újhold idején fordul felénk a napfolt
Június 6-án ez a rendkívül aktív napfolt ismét a Föld felé fordul, így számíthatunk arra, hogy újabb geomágneses vihar éri majd el a Földet. Különösen jó hír, hogy pont ekkor lesz újhold, így a Föld körül keringő égitest „fénye” sem zavarja majd a sarki fény észlelését. Aki biztosan nem akar lemaradni az égi tüneményről, annak érdemes nemcsak ezen az éjszakán, hanem előtte és utána is olyan helyen tartózkodnia, ahol a városok fénye nem világítja meg az eget.

Múzsák a csók után irodalmi est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel.
hirdetés