Közömbösnek maradni a legnehezebb Salvador Dalí szürrealista katalán festőművész életművével szemben. Lehet ámulattal csodálni művészetét, vagy bolondnak nézni, bár:
„A bohóc nem én vagyok. De ez a szörnyeteg társadalom nem ismeri fel, hogy ki az, aki azért viselkedik komolyan, hogy elrejtse őrültségét.”
A színes fantáziájáról, kifogyhatatlan kreativitásáról, művészeteken átívelő, őrült zsenialitásáról híres alkotó önbizalmát mindenesetre semmi nem rendíthette meg egy pillanatra sem:
„Az elefánt és a légy közt talán fennáll valami hasonlóság. De maguk és én köztem?”
Mert Dalí tudta magáról, hogy mindenről van véleménye, és nagy hatással tud lenni az emberekre:
„Vannak emberek, akik nem elég értelmesek ahhoz, hogy mindenről egyszerre legyen véleményük. Én nem tartozom közéjük.”
Nemcsak, hogy szürrealisták Dalí képei, hanem Dalí világa maga a szürrealizmus.
„A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.”
Festményein, de installációin vagy akár írásaiban is álom és valóság a festő alkotókedve szerint keveredik, a határok elmosódnak, „az idő elfolyik”, naplójába egyik nap örömmel jegyzi be, hogy aznap „hallá változott”.
„Abból a tényből, hogy magam sem látom tisztán festményeim értelmét, nem következik, hogy nincs értelmük.”
A fiatal Dalí művészi kibontakozása egy olyan közegben történhetett a 20. század első felének Spanyolországában, ahol kölcsönösen inspirálták egymást tehetségesebbnél tehetségesebb alkotók. A rendező Luis Buñuel, a szürrealizmust kikiáltó André Breton, az andalúziai költő Rafael Albertí, a tragikus sorsú drámaíró, Federico García Lorca, aki költőként is kiemelkedő, de tehetséges festő és zeneszerző is volt.
„Minden alakít rajtam, de semmi sem változtat meg.”
Ebben a pezsgő kulturális közegben bontakozott ki Dalí sokoldalú művészete is, mely elsősorban a festészetben nyilvánult meg. És még azt is elnézzük neki, hogy cinikus humorában és gigantikus egójában van valami felettébb fölényeskedő:
„Mikor én festek, a tenger tombol. Mások csak pancsolnak a fürdőkádban.”
De ezt ő maga is pontosan tudja:
„A szerénység nem kifejezetten az én műfajom.”
Dalí egész életében termékeny alkotó volt, akinek talán az egyik legjobban sikerült műalkotása saját maga volt. A végtelen ambíciókkal teli művész egyszerre volt dandy és múzsájaként csodált feleségének örök rajongója, a pénz megszállottja, aki a spanyol Chupa Chups nyalóka logóját tervezte, de készített Marcel Duchamps installációjához és balettelőadásokhoz is hátteret, sőt még reklámban is szerepelt. Az 1904-ben született zseni 1989-es halálára emlékezve pedig a Mecano nevű spanyol popzenekar balladát komponált.
„Az intelligencia ambíció nélkül olyan, mint a madár szárny nélkül.”
Dalí intelligenciája és művészete viszont szárnyalt, és olyan túlzásokba esett, amiket a közönséges földi halandó tátott szájjal nézve próbál megérteni. Mert a Mester úgy vélte:
„A túlzás az egyetlen dolog a világon, amiből sohasem elég.”
Salvador Dalí munkásságának hiteles bemutatására Észak-Spanyolország Figueres nevű Costa Brava-i kisvárosa, a művész szülővárosa a település egykori színházépületében Dalí-múzeumot működtet. Óriás Dalí-freskóktól kisebb festményeken át különös installációkig vagy szobabelsőkig válogatott kreativizmussal és alkotókedvvel találkozhat ott a látogató. És ha nem is sikerül minden alkotását megérteni, nem kell elkeseredni, a Mester a tőle megszokott stílusban így vigasztal: „Ne féljenek a tökéletességtől! Sosem érik el.”
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
