Magányos vagy? Ez a furcsa gép lesz a segítségedre

GettyImages-1359382817
Olvasási idő kb. 5 perc

Még nem teljesen ismert a kapcsolat az elszigeteltség és a testi-lelki egészség között, ám úgy tűnik, máris megszületett a robot, ami segíthet a magány ellen. A szakértők szerint akár hatékony is lehet!

Kevéssé ismert, de bizonyított tény, hogy a magány a fizikai fájdalomhoz hasonlóan hat az agyra. Emellett rossz alvást okozhat, növelheti a demencia kockázatát, hozzájárulhat a korai halálhoz, de akár gyulladásos folyamatokat is beindíthat

A magány is életünk része

Életünk során szinte elkerülhetetlen a magány érzésének megtapasztalása hosszabb vagy rövidebb időre. Egy-egy új helyzet, költözés, munkahelyváltás mind azzal jár, hogy korábbi társas kapcsolataink felborulhatnak. Vannak olyanok is azonban, akik számára a magány nem csupán átmeneti állapot, hanem mindennapi életük velejárója. 

A tudományos eredmények pedig már bőséges bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy az izoláció krónikus formája komoly egészségromboló hatással járhat.

Egyes szakértők szerint napjainkban olyan sokan érezzük magunkat egyedül, hogy világszerte népbetegséggé vált a magány, melynek hosszú távon súlyosan negatív pszichés következményei lehetnek. Ám úgy tűnik, van megoldás még azok számára is, akik nem szeretnének helyi klubokhoz csatlakozni, családot alapítani, vagy másképpen megtölteni életüket ismerősökkel és barátokkal. 

Ha már eléggé emberszerű lesz, akkor talán ő is lehet magányos, és neki is kell majd egy robot… Getty Images Hungary
Ha már eléggé emberszerű lesz, akkor talán ő is lehet magányos, és neki is kell majd egy robot… Getty Images Hungarymevans

Egy robot segíthet leküzdeni a magányt?

Egy robotról, amely várhatóan idén nyáron jelenik meg az Egyesült Államok piacán, úgy tartják, képes segíteni azokon, akiknek társakra van szükségük.

„Az elmúlt hat hónapban számos bemutatót tartottunk, melyek után nagyon gyakoriak az ehhez hasonló hozzászólások: »Idős szüleim vannak, de sokat kell dolgoznom a megélhetésért, így az idő nagy részében egyedül vannak otthon, nincs kivel beszélniük«” – kezdte John Ostrem, az eszközt fejlesztő AvatarMind vezérigazgatója.

Ostrem szerint az iPalnak nevezett eszköz tökéletes az idősebb emberek számára: segíthet nekik nyomon követni az olyan mindennapi tevékenységeket, mint a gyógyszerszedés, valamint riasztást nyújthat olyan egészségügyi vészhelyzetekre, mint például az elesések.

A robot a szórakozás forrása is lehet

„Ha az illető szereti az 1940-es évek zenéjét, az iPalon beállítható, hogy játsszon le zenéket ebből a korból. Úgy beszélgethetnek vele, mint egy emberrel” – mondta Ostrem. „Persze nem helyettesíti az embert, de úgy gondolom, észszerű eszköz azok életminőségének javítására, akik nem férnek hozzá semmilyen közösséghez, vagy valamiért otthonukban kell tölteniük idejük nagy részét.”

Az iPalt eredetileg a gyerekek barátjának tervezték

A robot egyelőre úgy beszél, mint egy 4-8 éves gyerek, és 25 motorral rendelkezik, amelyek lehetővé teszik, hogy emberekéhez hasonló mozgásokat hajtson végre. Emlékszik a gazdájának preferenciáira és érdeklődésére, valamint táncolhat, mesélhet, játszhat, és ismeretterjesztésre is képes.

A robot érzelemkezelő rendszere felismeri a boldogságot, a depressziót és a magányt, és reagál azokra

 – akárcsak arra, ha egy gyermek boldog. Bátorítani is tudja kis társát, ha azt érzékeli, hogy a gyermek szomorú.

Ostrem szerint a hasonló képességű robotok jelenleg 8-10 ezer dollárba kerülnek, az iPal ugyanakkor jóval olcsóbb.

„A cél kezdettől fogva egy olyan megfizethető robot létrehozása volt, amelyet nemcsak az intézmények engedhetnek meg maguknak, hanem a családok is. Az ötlet az, hogy az iPal különféle helyzetekhez igazítható: idősgondozási létesítmények, speciális igényű gyermekek – például autisták – vagy kiskereskedelmi egységek, közte szállodák és üzletek is alkalmazhatják. Az utóbbiakban  az iPal üdvözlő személyzet is lehet” – mondta Ostrem.

Kérd meg Alexát, hogy énekeljen countryt
Kérd meg Alexát, hogy énekeljen countrytErdark / Getty Images Hungary

Az első robotokat Kínába tervezték 

„Kínában nagyon sok egygyermekes család él, ezért sok gyerek nő fel magányosan” – mondta Ostrem. „Itt a szülők érdeklődnek a magas minőségű oktatás iránt, fontos nekik, hogy gyermekek jól teljesítsenek az iskolában. Úgy gondoltuk, hogy a hétköznapi kínai családok számára ez olyan eszköz lehet, amely szórakoztatja a gyermeket, amikor a szülők elfoglaltak, de közben oktatást is nyújt.”

Néhány robot már munkába állt a kaliforniai Mineta San Jose nemzetközi repülőtéren.

„A repülőtéren iPal-játszóteret alakítottunk ki, hogy az utazók játszhassanak a robotokkal. Reméljük, hogy néhány bevásárlóközpontban is megtehetjük majd ugyanezt” – mondta Ostrem.

De valóban segíthet egy gép?

Dr. Amy Banks pszichiáter elmondta a Healthline-nak, hogy a nem emberi kapcsolatok, például háziállatokkal vagy robotokkal létesített kapcsolatok is segíthetnek a magány leküzdésében. Banks rámutatott egy tanulmányra, amely megállapította, hogy az agy ugyanazon területét stimulálja az, ha valaki fizikai fájdalmat vagy kirekesztést él meg. 

„Az emberi lények számára nagyon fontos, hogy egy csoporthoz tartozzanak. A kirekesztés és a fizikai fájdalom riasztórendszere ugyanaz, mint a magányé, talán azért, hogy jelezze: a kettő hasonlóan káros”

 – mondta Banks.

Az emberi kapcsolatnak azonban még mindig megvan a maga helye.

„Nem hiszem, hogy a robotok helyettesíthetik az embereket. Egy emberi kapcsolatban van érintés, melegség, és még annyi minden, amit semmi más nem tud megadni” – mondta Banks, aki ennek ellenére nem tartja rossz ötletnek a szerkezetet.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek