Raszputyin film

Háromszor kellett végezni Raszputyinnal, mire végre meghalt

Grigorij Jefimovics Raszputyin az orosz történelem egyik legrejtélyesebb és legellentmondásosabb személyiségének számít: az ápolatlanságáról, mosdatlanságáról és hatalmas szexuális étvágyáról is ismert, paraszti származású önjelölt sztárec – aki valójában soha semmilyen pozíciót nem viselt az ortodox egyházban – látnoki erővel megáldott spirituális gyógyítóként vált ismertté a szentpétervári elit köreiben. Miután sikeresen enyhítette – valószínűleg hipnózis segítségével – a vérzékenységben szenvedő Alekszej cárevics rohamait, komoly befolyásra tett szert II. Miklós cár és családja körében.

Az első világháború idején Raszputyin – aki a rossz nyelvek (és a Boney M népszerű slágere) szerint Alekszandra cárné szeretője is volt – már szinte teljesen markában tartotta a cári családot, mellyel természetesen rengeteg ellenséget szerzett magának; az „őrült szerzetest” többször sikertelenül próbálták eltenni láb alól, mígnem 1916. december 16-án utolérte őt a végzet. Az Oxfordban tanult, művelt és rendkívül gazdag Feliksz Juszupov herceg – a cár unokahúgának, Irina Alekszandrovna hercegnőnek a férje – kiadós lakoma és szexuális ínyencségek ígéretével meghívta Raszputyint a palotájába, ahol már vártak rá az orosz elit köréből kikerült merénylők.

A közismert – azonban konkrét tényekkel nem bizonyítható – történet szerint Juszupov és összeesküvő társai először mérgezett étellel-itallal kívántak végezni Raszputyinnal, a szerzetes azonban vidáman belakmározta a neki kínált süteményt és bort, ezért a herceg inkább lelőtte őt. Raszputyin állítólag még ezt is túlélte, ezért végül Juszupov és társai többször belelőttek, összeverték, végül – hogy biztosan meghaljon – a Néva folyóba vetették a testét.

Raszputyin gyilkosa szerint a filmesek megsértették a felesége jó hírét

Miklós cár dühében száműzte Pétervárról Juszupov herceget, aki feleségével együtt egy távoli birtokára költözött, majd a bolsevik hatalomátvételt követően távozott Oroszországból, és Párizsban telepedett le, ahol a kimenekített családi vagyonból fényűző egzisztenciát teremtett önmaga és Irina számára, továbbá alapított egy ruházati céget. Ugyan Juszupov életrajzában is büszkén állította, ő ölte meg Raszputyint, nem igazán lelkesedett, amikor 1932-ben megtudta, hogy az amerikai Metro-Goldwyn-Mayer filmstúdió Raszputyin és a cárné címmel készített játékfilmet az egykori oroszországi eseményekről.

A film főhőse egy bizonyos Paul Chegodieff herceg (John Barrymore, Drew Barrymore nagyapja alakításában), aki összeesküvést sző a cári családot behálózó titokzatos szentember ellen, és meggyilkolja őt. Ugyan a karakter fiktív nevet visel, Juszupovnak nem volt nehéz magára ismernie benne, különösen annak fényében, hogy a film elején az alábbi felirat volt olvasható: „történetünk egy birodalom bukását meséli el, a szereplők némelyike ma is él, a többiek erőszakos halált haltak”. A herceget legjobban az háborította fel, hogy filmbeli megfelelőjének a felesége, Natasa hercegnő bedől Raszputyin ámításának, a sztárec lelkes híve lesz, végül az ágyában végzi, ahol ellenállását megtörve Raszputyin megerőszakolja őt (a valóságban Irina hercegnő és a szexéhes szerzetes sohasem találkoztak egymással).

Az elbukott per hatására találták ki a híressé vált feliratot

Juszupov nem teketóriázott, beperelte a hollywoodi filmgyártó céget, amely szerinte megsértette az ő és felesége jó hírnevét; az MGM azzal védekezett, hogy a közismert történelmi figurák, mint Raszputyin és a cári család kivételével minden karakter kitalált, a herceg ügyvédei azonban az említett bevezető szöveget citálták ellentétes bizonyítékként. A bíróság végül Juszupov javára döntött, és 125 ezer dolláros (ma kb. 2,6 millió dollár, vagyis majdnem egymilliárd forint) sérelmi díj megfizetésére kötelezte a stúdiót, mely ezt követően további incidensek elkerülése végett visszahívta a Raszputyin és a cárné kópiáit és több mint harminc évig, egészen Juszupov 1967-ben bekövetkezett haláláig nem is forgalmazta a filmet a mozikban.

Érdekesség, hogy a filmstúdió egyik női alkalmazottja még a bemutatót megelőzően figyelmeztette a főnökeit, bajba kerülhetnek a történelmileg nem hiteles és igencsak kényes erőszakjelenet miatt, amazok viszont úgy vélték, a jelenet túlságosan jól sikerült ahhoz, hogy kivágják a filmből, inkább kotnyeleskedő beosztottjuktól váltak meg.

Az elveszített pert követően az MGM egyik jogi szakértője azt állította, ha a film elején olyan felirat szerepelt volna, miszerint a történet szereplői kitaláltak, és a valósággal való egyezés csupán a véletlen műve, nyerhettek volna Juszupov ellen. A vezetőség hallgatott a jótanácsra, és ettől kezdve minden MGM-filmre rákerült az ominózus felirat, majd a mind a mai napig érvényben lévő gyakorlatot az összes többi hollywoodi stúdió is meghonosította.