rahaf mohammed lázadó szaúd-arábia könyv

Rahaf Mohammed 22 éves kanadai állampolgár. Mint minden fiatal nő, kávézókba és bárokba jár a barátaival, néha bikinit vesz, és úszni megy. Eldöntheti, mit szeretne tanulni és mivel szeretne foglalkozni. Randevúzhat férfiakkal (vagy éppen nőkkel), sőt, ha kedve tartja, szexuális kapcsolatot is létesíthet velük. Na és, vonhatnánk vállat, mi ebben a különös? Az, hogy Rahafnak minden egyes fenti állításért meg kellett küzdenie – amint A lázadó című, frissen megjelent kötetéből kiderül.

2019 januárjában Rahaf egy családi nyaralásról Kuvaitból Bangkokba szökött. Szökését gondosan megtervezte, számításába azonban hiba csúszott: a hatóságok feltartóztatták, elvették tőle az útlevelét, és egy reptérhez közeli szállodába vitték, azzal a céllal, hogy visszaküldjék Kuvaitba a családjához. Rahaf tudta, hogy az életével fog fizetni a szökési kísérletért, ezért eltorlaszolta a szobája ajtaját, és kétségbeesésében a nyilvánossághoz fordult: Twitter-üzenetekben kért segítséget.

Egy lány hangját senkinek sem szabad hallani

Rahaf Mohammed al-Qunun jómódú, befolyásos és népes szaúdi családba született. Édesapja magas rangú kormánytisztviselő, édesanyja pedig tanárnő, aki az iskolában meglehetősen haladó szelleműnek tűnik, otthon azonban magáévá teszi a férfiuralom nézőpontját: kivételes alkalomnak számít, amikor megérti lázadó szellemű kamasz lányát. Miután ugyanis egy szaúdi kislány betölti a kilencedik életévét, tilalmak egész sorával találja szemben magát, amit családja férfitagjai (és a már nevében is borzasztó vallási rendőrség, a mutavviún) kegyetlenül betartat vele, és még kegyetlenebbül megtorolja, ha lázad. Nem ülhet együtt férfiakkal – saját testvéreivel sem. Nem pihenhet le, ha ők a szobában vannak. Nem ölelhet meg ellenkező neműt, a saját öccsét sem – ez ugyanis nemi aktusnak minősül. Soha nem nyithatja ki az ablakot a szobájában, még a függönyt is tilos széthúznia. Ha valaki kopogtat az ajtaján, nem kérdezheti meg, ki az – hiszen egy lány hangját senkinek sem szabad hallania. Ha pedig – természetesen kizárólag férfi kísérővel – az utcára merészkedik, és elmegy mellette egy férfi, le kell sütnie a szemét.

A lányoknak Szaúd-Arábiában kilencéves kortól abaját, egy egész testet eltakaró fekete leplet kell viselni – miközben a férfiak lenge fehér ingruhát hordhatnak. Tizenkét éves kortól erre jön a nikáb, amely az arcot is elfedi, csak a szemet hagyja szabadon. „Mentünk a forgalmas utcán, és én láthatatlannak éreztem magam; én mindenkit láttam, engem viszont nem látott senki. Senki sem tudhatta, hogy nevetek-e vagy sírok. Nem Rahaf voltam, hanem egy nő, akit a többi nőhöz hasonlóan fekete lepel takar. Egy senki.” Mindez azonban nem akadályozza meg a szexuális zaklatást vagy a nemi erőszakot: Rahaf több esetet is említ, amelyből világosan kitűnik, hogy a társadalom egésze bántalmazó. Ha lázadnak, vagy ha szóvá teszik mondjuk, a családon belüli szexuális erőszakot, mentálisan instabilnak nyilvánítják, és elmegyógyintézetbe vagy női börtönökbe zárják őket. Rahaf járhat iskolába, az üzenet azonban ott is egyértelmű: „a nők kevesebbet érnek, mint a férfiak, a nőket azért teremtette Isten, hogy engedelmeskedjenek a férfiaknak, kiszolgálják őket, és nemi kielégülést nyújtsanak a számukra”. 

Gileádi viszonyok

A vahhábizmus, amely Szaúd-Arábiában az iszlám államilag támogatott verziója, egészen elképesztő tilalmak sorát vezette be. Tilos például kártyázni, sakkozni, fütyülni, kitalált történetet írni, felvett zenét telefonnal lejátszani. A kötet lapjain egy gileádi világ képe rajzolódik ki; csak amíg A szolgálólány meséje fikció (bár Margaret Atwood leszögezte, hogy semmi olyasmit nem írt, ami a valóságban ne történt volna meg), A lázadó a mai szaúdi valóság. Egy olyan társadalom, ahol a férfiaknak a szó szoros értelmében véve mindent szabad: hatalmaskodni, bántalmazni, erőszakolni, sőt a becsület nevében ölni is, és ne legyenek illúzióink: mindezt meg is teszik. A nők viselkedése, ruházata, pályaválasztása, a számukra engedélyezett szórakozási formák ellenben mind-mind a patriarchátus ellenőrzése alatt állnak.

A becsület nemzete?

Mindez – sajnos nem meglepő módon – együtt jár azzal a végletes elnyomással és kiszolgáltatottsággal, amiről nekünk itt, a világ mégiscsak boldogabb felén fogalmunk sem lehet. Ötéves kislányokat vehetnek feleségül öregemberek. A lányok többségét már tizenkét éves korra kiházasítják, vagy legalábbis elígérik. Sőt, egy szaúdi szokás szerint illik a királyi családnak (amely mintegy 14 000 tagot számlál) tizennégy-tizenhat éves lányokat ajándékozni néhány napra vagy hétre. A többnejűség is érvényben van az országban; az ezt kísérő lelki vonatkozásokra Rahaf is kitér édesanyja példáján keresztül. Mindeközben, ha valaki megszegi a szaúdi férfiak által felállított szabályokat, meghal: gyakran családjuk férfitagjai ölik meg őket, például szökési kísérletért vagy házasságon kívüli nemi kapcsolatért. Mert, mondják a szaúdi férfiak, ők a „becsület nemzete”. Rahaf bátor és szerencsés nő: sikerült elmenekülnie Szaúd-Arábiából családja elől, és Kanadában kezdhetett új életet. Sodró lendületű története egyszerre szívszorító, felháborító és letehetetlenül izgalmas, amelyet személyes élményei tesznek igazán döbbenetessé.

Rahaf Mohammed: A lázadó. Fordította: Szabó Olimpia. Budapest, 21. Század Kiadó, 2022.