piramis játék

Két és fél dollárral a zsebében indult meghódítani Amerikát

Carlo Pietro Giovanni Guglielmo Tebaldo Ponzi 1882. március 3-án látta meg a napvilágot az észak-olaszországi Lugo városában (bár később azt hazudta, Parmában született) egy korábban jómódú, addigra azonban már elszegényedett családban. Kamaszkorában a helyi postahivatalban dolgozott, majd a Római Egyetem bölcsészkarán volt hallgató, a tanulásnál azonban sokkal jobban érdekelte a bulizás, a nők és családja maradék pénzének elköltése, ezért végül diplomát sem szerzett. 1903-ban az akkor 21 éves, kilátástalan anyagi helyzetbe került Ponzi sok honfitársához hasonlóan úgy döntött, a lehetőségek hazájában, az Egyesült Államokban próbál szerencsét, és az Atlanti-óceánon átkelve Bostonba emigrált.

A hosszú hajóút során hősünk a maradék pénzét is elvesztette szerencsejátékon, így végül mindössze 2 dollárral és 50 centtel a zsebében érkezett meg az Újvilágba, ennek dacára nem veszítette el optimizmusát, hamar megtanult angolul, és lelkesen vágott bele az amerikai életbe. Dolgozott pincérként, gyümölcsárusként és mosogatóként is, bejárta Bostont és New Yorkot, reklámtáblákat festett Floridában, végül a kanadai Montrealban kötött ki, ahol egy újonnan alapított, elsősorban olasz bevándorlók kiszolgálására létrehozott banknál kapott állást.

A „kiszolgálás” szó alatt a pénzintézet tulajdonosai leginkább a kuncsaftok kizsigerelését és súlyos uzsorakamatokkal sújtását értették, a bank azonban ennek dacára csődbe ment, Ponzi főnöke, Luigi Zarossi pedig a hatóságok elől inkább családját hátrahagyva Mexikóba menekült. Az újfent állás nélkül maradt Ponzi megpróbált visszatérni az Egyesült Államokba, a kanadai hatóságok azonban egy pitiáner csekkhamisítási ügy miatt letartóztatták, és három év börtönre ítélték; édesanyjához írt levelében azt hazudta, segédsmasszerként dolgozik a fegyházban.

Visszautasíthatatlan ajánlattal kecsegtette befektetőit

Büntetése leteltével hősünk végre megízlelhette a szabadság levegőjét, azonban mindez nem tartott sokáig: miután megpróbált három illegális olasz bevándorlót becsempészni Amerikába, ismét lekapcsolták, és két év börtönre ítélték, melyet ezúttal Atlantában ült le. Szabadulását követően visszatért Bostonba, ahol egy bányában dolgozott ápolóként, azonban hamarosan innen is menesztették, miután orvosi képesítés nélkül próbált segíteni egy sérült kollégájának, és súlyos problémákat okozott. A csalódott Ponzi továbbra sem adta fel, és végül a szerencse melléje szegődött: megismerkedett egy Rose Maria Gnecco nevű hölggyel, aki 1918-ban büntetett előélete dacára feleségül ment hozzá, apósa pedig munkát ajánlott számára export-import kereskedelmi cégénél.

Itt született meg Ponzi fejében az ötlet, mely hamarosan a világ egyik legsikeresebb szélhámosává tette őt: egyik üzletfele Spanyolországból küldött levelét kibontva egy nemzetközi válaszszelvényt talált a borítékban, melyet a spanyol postahivatal adott ki, és beváltható volt amerikai bélyegre, hogy a válaszlevél feladója megspórolhassa a feladás költségeit. Ponzi rájött, hogy a valutaárfolyamok ingadozása miatt a spanyol válaszszelvényt az eredeti áránál 10 százalékkal értékesebb amerikai bélyegekre tudja elcserélni, és kieszelte, miként gazdagodhatna meg ennek az apró hibának a segítségével.

Saját céget alapított Értékpapír Átváltási Társaság néven, és rábeszélte üzletfeleit, ismerőseit, hogy vagyonukkal szálljanak be a hihetetlen üzletnek ígérkező – akár 400 százalékos jutalmat is ígérő – vállalkozásba, mely tömeges mennyiségben vásárol szelvényeket gyengébb valutával rendelkező országokból, majd Amerikában sokszoros áron túlad rajtuk. Az emberek naivan és lelkesen adták Ponzinak a pénzüket, hamarosan már egész Bostonból, a keleti partról, majd országszerte jöttek befektetők; egy idő után hősünk ügynököket fogadott fel, hogy szervezzenek be újabb és újabb embereket. Az ügynököknek 10 százalékos részesedést ígért minden befektetett összegből, később már ők is saját embereket, alügynököket alkalmaztak, akik 5 százalékos jutalékért cserébe dolgoztak. A szelvények és bélyegek értékét nemzetközi egyezmények szabályozták, és nem a piac, így jogilag teljesen tisztának számított a dolog.

Saját embere buktatta le a zseniális szélhámost

Ponzi üzlete azonban csaláson alapult: a korai időszakban, amikor még csupán tucatnyi ember fektetett be az üzletbe, még tényleg profitot tudott termelni, egy idő után azonban akkora vállalkozássá gyarapodott, hogy az eladott szelvények képtelen voltak a legkisebb mértékben is fedezni a kiadásokat. Ponzi nem is várt bevételt a szelvényeladásokból: a befektetőknek és az ügynököknek járó jutalékokat a piramisban alattuk lévők által befizetett összegekből fedezte, a pénzek legnagyobb részét pedig egyszerűen megtartotta magának. A zseniális csaló annyira sikeresen hitette el az emberekkel, valóban meggazdagodhatnak, ha belevágnak az üzletbe, hogy az első év végére már 20 ezer, később 40 ezer befektetője volt, akik együttesen mintegy 20 millió dollárt küldtek a részére, melyből ő egymilliót félre is tudott tenni. Az 1920-as évek elejére összvagyona 8,5 millió dollárra, mai árfolyamon kb. 128 millió dollárra, vagyis mintegy 43 milliárd forintra rúgott.

Ponzi igazi hírességgé vált, az újságok fantasztikus üzleti tehetségéről írtak, ő pedig a sikeres self-made man mintapéldányaként pózolt 12 szobás palotájában, luxuslimuzinjával és arany sétapálcájával, miközben váltig állította, leginkább a jótékonyság vezérli, az, hogy segíthessen embertársain. A rendőrség sem talált fogást Ponzi vállalkozásában, melyet még az sem döntött be, amikor az amerikai posta betiltotta a külföldi válaszszelvények beváltását, a befektetők ugyanis annak rendje és módja szerint ki lettek fizetve. Az adóhatóságok és az oknyomozó riporterek egy idő után mégis egyre gyanúsabbnak látták Ponzi üzletét; a csalót végül saját embere, a publicistaként alkalmazott William McMasters buktatta le.

McMasters, akit Ponzi azért fogadott fel, hogy reklámozza az Értékpapír Átváltási Társaságot, alaposan átvizsgálta a könyvelést, és rájött, a megbízója által emlegetett busás pénzek valójában nem is léteznek, csupán azok a pénzek vannak nála, melyeket a befektetőktől éppen átvett. A publicista a Boston Post hasábjain leplezte le Ponzi csalását, az újságírók pedig hamarosan kiderítették, hogy az önmagát sikeres üzletembernek eladó férfi korábban csekkhamisításért ült börtönben Kanadában. A hatóságoknak több se kellett, átkutatták Ponzi házát és irodáit, lefoglalták a csalás bizonyítékául szolgáló kimutatásokat, végül 86 rendbeli postai csalás vádjával letartóztatták a szélhámost.

Kiutasították Amerikából, szegényen és betegen halt meg

A bostoni bíróság öt év börtönre ítélte Ponzit, akit végül három és fél év után feltételesen szabadlábra helyeztek; ekkor sem hazudtolta meg magát, Floridába ment, és álnéven telekspekulációkkal kezdett foglalkozni – mocsaras földterületeket próbált naiv emberekre rásózni –, de lebukott. Ugyan sikeresen elintézte, hogy óvadék fejében eltekintsenek a floridai üzelmektől, Massachusetts államban újabb értékpapírcsalási vádakkal kellett szembenéznie, melyekért kilenc év további börtönnel sújtották. Mivel nem volt kedve ismét a rácsok mögé vonulni, meglépett, Texasban hamis személyazonossággal csatlakozott egy olasz teherhajó legénységéhez, azonban, mielőtt leléphetett volna az országból, New Orleansban lekapcsolták.

Büntetése leteltével, 1934-ben Ponzit kiutasították az Egyesült Államokból, és hazatelepítették Olaszországba; felesége Bostonban maradt, és távollétében elvált tőle. Szülőhazájában a semmilyen képesítéssel nem rendelkező Ponzi nem igazán talált munkát magának, Brazíliában azonban adódott egy lehetőség, az Ala Littoria olasz légitársaság felfogadta őt helyi ügynökének. A második világháború azonban keresztülhúzta Ponzi számításait, Brazília megszakította a kapcsolatot a tengelyhatalmakhoz tartozó Olaszországgal, így ismét állás nélkül maradt.

Hátralévő életében az egykor milliomos csaló szegénységben tengődött, egészsége megrendült, szívrohamot és agyvérzést kapott, és lassan szinte teljesen elvesztette a látását. 1949 januárjában egy Rio de Janeiró-i szeretetkórházban hunyt el, 66 évesen – vagyona ekkor mindössze összesen 75 dollárra rúgott.