őrült király

A Valois-házból származó, 1368-ban Párizsban született Károly mindössze 11 évesen került a trónra, apja, V. (Bölcs) Károly halála után; a kezdeti években nagybátyjai irányították helyette régensként az ország ügyeit, mígnem 19 éves korában az ifjú uralkodó úgy döntött, személyesen veszi kézbe a hatalomgyakorlást. Károly azt ígérte, édesapjához hasonlóan igazságos és jó királyként szolgálja majd népét, melyet az első időszakban be is tartott – ezt jelzi, hogy alattvalóitól elnyerte a Szeretett jelzőt –, négy évvel uralkodásának tényleges kezdete után azonban a király sorsát váratlan egészségi problémák pecsételték meg.

Egy furcsa találkozás és egy tragikus tűzeset miatt bomlott meg végleg az elméje

Károly, aki egyre nehezebben viselte az uralkodás terheit, 1392-ben ágynak esett, és szinte egész évben betegeskedett, tanácsadói mégsem tudták lebeszélni róla, hogy augusztusban hadjáratot vezessen Bretagne-ba V. János breton herceg ellen, aki egyik hűséges tanácsadójának lemészárlóját bújtatta. A bosszúhadjárat a kezdetektől balszerencsésnek bizonyult, a király és serege a perzselő melegben szinte lovagolni is alig bírt, a sötét köpenyt és turbánt viselő uralkodó többször hőgutát kapott. A sereg a Le Mans-i erdőn vágott keresztül, amikor váratlanul egy rongyokba öltözött, zavarodott, valószínűleg leprás férfi rohant Károly lova elé, és arról kezdett hangosan hadoválni, hogy a királyt elárulták, forduljon vissza, ha jót akar magának.

A katonák egyszerűen arrébb tolták a különös szerzetet az útból anélkül, hogy különösebben foglalkoztak vele, mit mondott, Károly elméjére azonban végzetesen hatott a furcsa találkozás. Amikor a sereg egy mezőre ért – ahol tombolt a nap –, a királyra görcsös roham jött rá, azt képzelte, ellenséges hordák támadtak rá és kíséretére, és őrületében saját emberei ellen ragadott kardot. Az uralkodó többeket is súlyosan megsebesített, és végül csak kimerültségének volt köszönhető, hogy öccse, Lajos orléans-i herceg ép bőrrel megúszta a bizarr incidenst.

A következő januárban Károly egy, a felesége, Bajor Izabella által rendezett bálon vett részt, ahol éppen vadul táncolt, amikor említett öccse, Lajos herceg fáklyával a kezében belépett a terembe. A király annyira ügyetlen volt, hogy beleütközött a fáklyába, és felgyújtotta egy táncosnő ruháját – a teremben hamarosan tűzvész pattant ki, melyből Károly sikeresen megmenekült (egy hölgynek köszönhetően, aki szoknyájával eloltotta az uralkodó ruháján felgyulladt lángokat), négyen azonban életüket vesztették. A tragikus incidens véglegesen megbontotta Károly elméjét, aki a következő évtizedekben folyamatosan vissza-visszatérő elmebajtól és meglehetősen furcsa tévképzetektől szenvedett, melyek uralkodási képességeit is rendkívül negatívan befolyásolták.

Farkasnak hitte magát, és ráordított a járókelőkre

Az ezentúl már Őrültnek becézett királyra gyakran amnéziás epizódok törtek rá, elfelejtette a saját nevét, azt, hogy Franciaország uralkodója, sokszor feleségét és gyermekeit sem ismerte fel, máskor Györgyként mutatkozott be. Gyakran előfordult, hogy a király rókának vagy farkasnak képzelte magát, négykézláb, üvöltve rohangált fel-alá a palotában és annak udvarán naphosszat, halálra rémítve a gyanútlan vendégeket és személyzetet. Az őrült epizódokat általában nyugalmas, rezignált periódusok követték, amikor Károly csendben, magányosan álldogált egy helyben, és nem vett tudomást a külvilágról.

Későbbi éveiben a király egy újabb, állandó tévképzete jelentkezett: azt képzelte, üvegből van, és rettegett tőle, hogy véletlenül összetörik, ezért irtózott a fizikai kontaktustól. Igyekezett különböző praktikákkal megvédeni magát, például vasrudakat varratott a ruhájába arra az esetre, ha valaki véletlenül mégis hozzáérne vagy meglökné, később már lakosztályát is félt elhagyni, sőt, befalaztatta az ajtókat. A különös tévképzet egyébként nem csak Károlyt érintette, a középkori és kora újkori Európában több hasonló esetet is feljegyeztek, egy férfi például azt hitte, a hátsója van üvegből, ezért görcsösen félt leülni.

Őrült Károly betegségére kancellárjai nagy erőkkel keresték a megoldást, az ország legjelesebb doktorait bízták meg, találjanak valamiféle gyógymódot, igyekezetük azonban kudarcot vallott; a korabeli feljegyzések alapján a modern tudósok utólag skizofréniát, bipoláris zavart és agyvelőgyulladást is diagnosztizáltak a néhai királynál, de lehetséges, hogy valamilyen teljesen más, ismeretlen probléma állhatott a háttérben. Az uralkodó „távollétében” felesége, illetve említett hercegi nagybátyjai vették át az ország irányítását, akik igyekeztek saját hatalmukat megszilárdítani a beteg Károly ellenében.

Őrültsége miatt három részre szakadt Franciaország

Idővel markáns belviszály kezdődött, mivel mindenki, aki a trónhoz valamilyen módon közel állt, saját magát szerette volna hatalmi pozícióban látni – a két legádázabb ellenfélnek Lajos orléans-i herceg és a király unokatestvére, Félelemnélküli János burgundi herceg mutatkozott, akik között az 1410-es évektől nyílt polgárháború robbant ki. Az orléans-iak és a burgundiak vetélkedése mellett Franciaország az angoloktól is súlyos vereségeket szenvedett a százéves háborúban, az azincourt-i csatában a francia nemesség jelentős része és több mint ezer lovag veszett oda, Lajos herceg pedig hadifogságba került, 1419-ben pedig Normandia teljes egészében az angolok kezére jutott.

Ugyanebben az évben a trónörökös (dauphin), a leendő VII. Károly emberei meggyilkolták a trónbitorló Félelemnélküli Jánost, akinek a fia, Jó Fülöp bosszúból elérte, hogy Károly király megalázó egyezményt kössön az angolokkal, melynek értelmében halála esetén a francia trón V. Henrik angol uralkodóra száll, aki hamarosan be is vonult Párizsba. A dauphin hívei azonban nem egyeztek bele a botrányos szerződésbe, tovább hadakoztak Henrik ellen – Őrült Károly ilyen kaotikus körülmények közepette hagyta itt a földi világot, amikor 1422 októberében, 53 évesen örök álomra hajtotta a fejét.

Károly halála után Franciaország három részre szakadt, egyik részét Henrik utódja, a tíz hónapos VI. Henrik örökölte, a másikat Károly fia, VII. Károly, a harmadikat a burgundiak kormányozták; egy titokzatos parasztlány, Jeanne d’Arc mozgalmára volt szükség ahhoz, hogy a franciák megfordítsák a háború menetét, és kiűzzék földjükről az angolokat.