Mindenki tudja, mennyire odavolt II. Erzsébet a corgikért: az állatokat nemcsak tartotta, de tenyésztette is. Hasonló vonzalmat érzett a lovak irányába is, versenyeztette és tenyésztette is az állatokat, melyekből jó párat hagyott fiára.
Most III. Károly ezek közül a lovak közül tervez eladni tizennégyet: a versenylovakat a világ legnagyobb versenylóvásárán bocsátja áruba ezen a héten. A teljes esemény ideje alatt összesen 1500 hátas cserél majd gazdát, köztük II. Erzsébet kedves állatai.
![A király örökségének része volt II. Erzsébet lóállománya is](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4584/45846/458469/45846926_d453794908d39e1224a23969dbbbb4ff_wm.jpg)
A Tattersalls Autumn Horses in Training Sale szóvivője szerint nincs ebben semmi meglepő: a királynő maga is nemcsak tenyésztette az állatokat, hanem kereskedett is velük, hiszen nem tarthatta meg az összeset. Azt ugyanakkor cáfolta, hogy ez azt jelentené: a király szakítani akar a Windsorokat a lóversenyzéshez fűző hagyományokkal.
II. Erzsébet édesanyjától örökölte a lovak szeretetét, ami első lovaglóóráján kezdődött. Hatvan éven át tenyésztett lovakat, és még idén tavasszal is aktívan lovagolt. Lovai szép eredményeket is értek el a versenyeken, amelyeken indították őket.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés