olvasó 2022

Természetesen tudjuk jól, hogy százszor gyakrabban ír valaki azért, mert valami felháborította, vagy mert hibát vél felfedezni egy cikkben: igen, az utóbbi is előfordulhat, hiszen mi is emberek vagyunk. A pozitív visszajelzés gyakorta egy like, a negatív pedig egy tiráda a levelesládánkba, vagy, mivel 2022 az évszám, a Messenger-fiókunkba. A leveleket változatlan formában közöljük – úgy, ahogy szerzőik megírták őket, bár egyes trágár kifejezéseket azért kicsillagoztunk.

2022 hívószava, a rezsi – és a büdösözés

Az utóbbi kategóriába tartozó üzenetet kaptam én, amikor arról merészeltem cikket írni, hogy hetente két-három alkalommal is elegendő lenne zuhanyozni a bőr egészségének szempontjából.

Hasonlóan tömör volt az az e-mailben érkező kritika, amelynek subject mezőjébe került a kifogásolt passzus: „Nem csésze vizet iszunk”, majd röviden, tömören eligazítást kaptunk a jövőre nézvést is: „HANEM POHÁR. Ti hol tanultatok magyarul?”. Nos, mint kiderült, vannak köztük olyanok, akik ezt az aranyszabályt nem ismerik, és számos alkalommal ittak már vizet csészéből.

A nem olvasó olvasó sirámai

Külön kedvencünk az az olvasói levél, amely arról panaszkodik, hogy bár mindenképpen kerülné tartalmainkat, mégis belebotlik azokba az Index felületén. Egy vélt – ám nem valós – szemantikai hiba volt a levél apropója, de a tiszazugi, férjeiket mérgező asszonyokról szóló sztorink más értelemben érintette meg olvasónkat: véleménye szerint ugyanis férfiak ellen uszítunk.

„Én mindent megteszek azért, hogy a Dívány, azzal együtt a Femina cikkei kikerüljenek a látókörömből, de úgy, hogy már az Index ártatlan böngészése során szembejönnek, és már annak főoldalán megidézésre kerül az alkoholista, bántalmazó férfi sziluettje, 

– ez szinte lehetetlen. Nem ez az első »cikk« tehát ebben a hónapban, amire fentiek jellemzőek, de az első, aminél már muszáj voltam »tollat ragadni«.”

Nos, ezúton is szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy eszünk ágában sem áll bárkit a férfiak ellen hangolni – a nemek közti egyenjogúság változatlanul olyan érték, amelyet a szerkesztőség minden tagja oszt. Történelmi témájú cikkeinkben ugyanakkor a továbbiakban is előfordulhatnak olyan furcsa esetek is, amelyekben valaki nem természetes halált hal.

Furcsa felismerések

Vannak olyan olvasói levelek, amelyekre sokat kell várni, de valamiért mégis emlékezetesek maradnak. Júliusi írásra is érkezett reakció az ősz folyamán: „Tisztelt Uram! Egyfelől köszönet illető Önt, amiért ezt a cikket megírta. Másfelől meg kell kérdeznem, hogy hogy

a büdös p*csába jutott eszébe leírni olyat, hogy:

»meghűlést kapott«, amikor erre van egy rendkívül egyszerű szavunk: meghűlt.”

Egyrészt értjük a kérdést, másrészt a zseniális fordulat miatt ez az év egyik top levele!

A Fekete Lyukról szóló cikkünk kapcsán ugyanakkor azt tudhattuk meg, hogy sokat nem nézett ki belőlünk olvasónk, és eszerint mainstream női magazinként kellene magunkat pozicionálnunk:

„Az még jólesett volna, ha kiderül, hogy az utolsó party egy hardcore party volt, pünkösd hétfőre virradóan, de egy mainstream női magazintól ez is már óriási dolog.”

Egy mértékegység-átváltási hiba kapcsán érkezett komment pedig azzal is szembesített, általánosságban milyenek is a magyar újságírók:

„A cikk írónak vagy nem megy a különböző nem hazai mértékegységek átváltása, vagy igénytelen módon nem is foglalkozott vele, vagy klikkvadászat miatt szándékosan lett »felnagyítva« a kígyó, mert azzal jobban lehet rémisztgetni a laikusokat… vajon melyik?

A két törzsolvasó

És végezetül van két olyan törzsolvasónk, akik időről időre írnak nekünk: egyikük napi szinten kommenteli e-mailben írásainkat: neve már mindenki számára ismerős, és soha nem okoz rossz érzést, ha látjuk.

Másikuk azonban mondhatni celeb lett körünkben: van olyan egykori kolléganő, aki ugyan már öt éve nem tartozik a Dívány kötelékébe, mégis, amikor egy sajtóeseményen kiejtettem előtte aranytollas szerzőnk nevét, azonnal fel tudta idézni, neki milyen stílusú írások kerülnek ki billentyűzete alól.

Nem is szaporítom tovább a szót, két kiragadott példa munkásságából:

„Ha nem érted a díjátadókra jellemző roasting műfaját, mert történetesen csak egy humortalan nő vagy, az egyedül a te egyéni problémád, de ebbe is belevetíteni a kultúrmarxista, áldozati pózban vergődő picsaságodat, nos ez kifejezetten ízléstelen is.

Gondold csak végig, hogy ha a zsidó Amy Schumer roastol valaki férfit, mindjárt nem pofázol hatalmi előnyről meg platform-méretekről.

Azt meg, hogy amikor Trump megölésére biztattak sztárok, de te és a fajtád kussolva tapsikolt hozzá, nem akadt ki, nem állt fel arra a fényesre csiszolt erkölcsi piedesztálra, mint most teszitek, nos az meg kifejezetten gerinctelenségre utal.

Irgalmatlan hülyék és borszasztó szánalmasak vagytok ti, kultúrbalos hulladékok.

Remélem, hogy áprilisban mind kedvet katok, hogy végleg elhúzzatok az országból…”

„Ajvé, mekkora egy gerinctelen, ordas r*banc vagy te. Szóval relativizálgatjuk a bűnt? Természetesen: ha a statisztikák szerint nem fogod igazán szeretni, megölheted…

És szerinted ez így a normális és szerinted te vagy a liberális jóság szobra is.

Képzeld el, ha én mondanék ilyet a nemi erőszakról… mindjárt görcsbe rándulna a záróizmod, nem?

Nem tudom, hogy van-e, aki kipókhálózza azt a szottyadt zsákot a lábaid közt, de ha igen, hát mondd meg neki, hogy minden elismerésem az övé. Ő egy hős.”

A fenti két szösszenet a Will Smith–Chris Rock-eset, illetve az amerikai abortusztilalom kapcsán röppent ki tolla alól: nos, velünk egyet nem érteni lehet, de a stílus maga az ember, ugye?… Ezzel együtt biztatunk titeket: a jövőben is bátran írjatok levelet, ha egy cikkünkkel kapcsolatosan kérdések merülnek fel bennetek, vagy úgy érzitek, valami pontosításra szorul – de esetleg akkor is, ha örültetek egy írásnak. Annak mi is örülünk!