ókor spárta

Kétségtelen, hogy a spártaiak mindennapjait szinte csecsemőkoruktól kezdve átszőtte a katonai szellemiség. Attól kezdve, hogy egy spártai megszületett, élete végéig a katonaállamot szolgálta, ki így, ki úgy. A fiúkat kora gyerekkoruktól kezdve úgy nevelték, hogy a lehető legkiválóbb harcosok legyenek, és ehhez a brutálisabb eszközöktől sem riadtak vissza. A nők sem csupán a tűzhely körül tüsténkedtek: birkóztak, gyakorlatoztak, és tevékenyen kivették a részüket a spártai állam működéséből. Lakedaimón (merthogy a régió neve tulajdonképpen ez volt, Spárta csupán a várost jelölte) lakói számára az első helyen nem a család állt, hanem a spártai állam.

Társadalmi berendezkedés

A spártai társadalom három osztályból állt. A legfelsőbb osztály, a homoioszok rétege a bennszülött spártaiakból állt: ők szolgáltak a hadseregben, és politikai jogokkal is rendelkeztek. Alattuk helyezkedtek el a kereskedők és kézművesek (perioikoszok), ők gyakran külföldi szabadok voltak, akiknek szintén jogukban állt földet birtokolni. A legalacsonyabb osztályt a helóták alkották: a szolgák és földművesek, akik a megvetett feladatokat ellátták – és akiktől való félelmükben a spártaiak az egész katonai államot fenntartották.

Tényleg a Taigetoszon végezték a gyenge csecsemők?

Bár Görögország volt a demokrácia bölcsője, a spártaiak nem igazán bántak kesztyűs kézzel a gyerekekkel. A csecsemőket külön tanács vizsgálta meg, és akiken olyan testi hibát vagy tulajdonságot véltek felfedezni, ami hátráltathatná a későbbi katonai pályafutását, kegyetlen döntést hoztak: hagyták meghalni. A közvélekedéssel ellentétben valószínűleg nem szakadékba dobták ezeket a babákat, hanem elrejtették őket a város falain kívül: az erdőben vagy egy közeli domboldalon. Ha épp arra járt egy rabszolga-kereskedő vagy egy irgalmas szívű ember, életben maradhattak – egyébként viszont a biztos halál várt rájuk.

Nehéz gyerekkor

Ha a csecsemőt erősnek és egészségesnek találták, a spártai asszonyok borban fürdették meg, úgy hitték ugyanis, hogy a gyengébb vagy életképtelen újszülöttek görcsöt kapnak benne. A szülők kemény kézzel bántak a gyerekekkel: hagyták sírni őket, sőt, nagyobb korukban akár meg is büntették őket érte. A gyerekeket arra nevelték, ne féljenek semmitől, így a sötétségtől és az egyedülléttől sem. Az anyák szíve sem feltétlenül lágyult meg: Plutarkhosz szerint más államok is szívesen alkalmaztak spártai nőket dajkaként, abból a célból, hogy hasonlóan kemény harcosokat faragjanak gyermekeikből.

A spártai fiúk

A spártai fiúk 7 éves korukban elhagyták otthonukat, és az agogé nevű intézménybe kerültek, hogy . kiképzett harcosokká és erkölcsös polgárokká váljanak. A közösségi laktanyákban elhelyezett fiatal spártaiak természetesen nem csak írni-olvasni tanultak: az iskolai oktatás része volt a hadviselés, lopakodás, vadászat és gimnasztika elsajátítása, ezenkívül bizonyos táncokra és kardalok éneklésére tanították őket. A gyerekeket csoportokba osztották, s vezetőikké a legügyesebb és legbátrabb fiúkat tették, akiknek a többiek zokszó nélkül engedelmeskedtek.

Az idősebb vezetők sokszor szándékosan szítottak feszültséget a kisebbek között azzal a céllal, hogy kiderüljön: ki az, aki gyengébb, és kiben lakozik vezetői hajlam.

Ha valaki gyengének találtatott, megvetés és agresszió fogadta.

12 éves korukban a beavatás során megfosztották őket minden ruhájuktól, csak egyetlen vörös köpeny maradhatott rajtuk. Arra kényszerítették őket, hogy a szabad ég alatt aludjanak, és nádból eszkábáljanak maguknak ágyat. Sőt, arra biztatták őket, hogy saját maguk szerezzék be ételüket, akár lopással, bár ha ezt észrevették, megkorbácsolták őket. Spárta egyik legbrutálisabb gyakorlata egy úgynevezett „kitartási verseny” (diamastigosis) volt, amelyben a serdülők bátorságukról és fájdalommal szembeni ellenálló képességükről tehettek tanúbizonyságot. A kegyetlen szertartás során Artemisz szentélye előtt megkorbácsolták a fiatalokat, nem ritkán addig, amíg az illető bele nem halt. Később ez véres szórakozási lehetőséget nyújtott a spártai közönség számára: még egy amfiteátrumot is építettek, kifejezetten erre a célra.

Titkos ókori találkák

A férfiaknak nem volt választásuk: katonának kellett állniuk, ha akarták, ha nem. A kiképzés 21 éves korukig tartott, és Lükurgosz rendeletei szerint egészen 60 éves korukig a hadsereg kötelékében kellett maradniuk. „Asztaltársaságokba” nyertek felvételt, ahol az idősebbekkel együtt étkeztek (szüsszitia), az apák ide már korán elvitték fiaikat, hogy ismerkedjenek a közösséggel. A férfiak 30 éves korukig a kaszárnyában laktak, hogy teljes odaadással Spártát és a katonaságot szolgálhassák. Aki akart, megnősülhetett hamarabb is, de éjjelente továbbra is a laktanyában kellett tartózkodnia – ha a feleségével akarta tölteni az éjszakát, ki kellett onnan lopóznia. A házasságot máskülönben támogatták, hiszen a katonatársadalom fennmaradásának záloga az volt, hogy minél több gyerek szülessen. Azokra a férfiakra, akik nem házasodtak meg, úgy tekintettek, mint aki elhanyagolja kötelességeit, és a vallási ünnepeken nyilvánosan gúnyolták és megszégyenítették őket.

A spártai nők

A lányok a szüleikkel maradtak, de nekik is részt kellett venniük az oktatásban: az iskolában táncot, gimnasztikát, gerelyhajítást és diszkoszvetést gyakoroltak. (Úgy hitték, ezek a sportok segítenek a lányoknak felkészülni az anyaságra.) A lányok emellett bizonyos ünnepek alkalmával a spártai méltóságok elé álltak, és gúnydalokat énekeltek az agogé legkevésbé rátermett fiataljairól – mindebből sejthetjük, hogy a bullying ókori változata megszokottnak számított a spártai iskolában. Azok a nők, akik még nem szültek, ének-, tánc-, dobó- és birkózóversenyeken vettek részt, nagyobbrészt abból a célból, hogy felhívják magukra egy spártai férfi figyelmét, akivel aztán házasságra léphetnek. Miután megházasodtak, a spártai nők leborotválták a fejüket, és ezután rövidre nyírva viselték hajukat.

A részegséget megvetették

A spártaiak felé az volt az elvárás, hogy a lehető legtovább megőrizzék fizikai-szellemi kondíciójukat. Mértékkel fogyaszthattak bort, de a részegséget megvetendőnek ítélték. A túlsúlyt sem tartották kívánatosnak: ha például egy gyerek hízni kezdett, nem kapott új ruhát a következő évig; vagy mozognia kellett, vagy kevesebbet ennie, hogy beleférjen. Ha egy felnőtt követte el azt a főbenjáró bűnt, hogy meghízott, kigúnyolták, sőt száműzték. A törvény előírta, hogy csak két embercsoport írhatta fel a nevét a sírkövére: a szülés közben meghalt nők és a harcban elesett férfiak.