A valódi ok az volt, hogy annyi szikladarabot sodort már magával a magasból elemi erővel lezuhanó víztömeg, hogy a vízesés magassága drasztikusan csökkent. Az ötlet annyi volt, hogy elterelik a vizet az amerikairól a kanadai oldalra, majd eltakarítják a sok felesleges sziklát, hogy ismét látványossá válhasson a Niagara az amerikai oldalon is.
A Niagara őrült és kegyetlen vállalkozások színhelye volt
A vízesés sok furcsa látványosság helyszíne volt már: a legfurcsább vállalkozások azok voltak, amelyekben különböző, nem túl bizalomgerjesztő szerkezetekbe zárt emberek vállalkoztak a hírnév, a pénz vagy épp a kalandvágy miatt arra, hogy a Niagara-vízesés sodrával együtt zuhanjanak a mélybe. Annie Edson Taylor már nem is volt olyan fiatal, amikor a merész vállalkozásba belefogott: a tanárnő gyakorlatilag az éhség elől menekült a veszélyes tettbe.
Szinte haja szála sem görbült: némi szédüléssel megúszta a dolgot.
Bobby Leach, aki mindenféle őrült mutatványt elvégzett már a vízesésnél, ennél kicsit rosszabbul járt: bár az esemény szervezői valamelyest érthető okokból nem igazán verték nagy dobra, de a férfi állkapcsát és térdkalácsát is eltörte,
öt hónapig kellett kórházban ápolni azt követően, hogy szintén végrehajtott egy ilyen mutatványt.
1827-ben egy csapat jobb sorsra érdemes állatot is ilyen tortúrának tettek ki: bár mindenféle vadállatról szólt a fáma, a valóságban egy bölény, két medve, két mosómedve, egy kutya és egy liba volt a szerencsétlen utasok listáján. A zuhanást egyedül a liba élte túl a kompániából…
Ezért szárították ki a medrét
1969-ben nem a kegyetlenkedés volt már a cél, mint arról írtunk, hanem a romeltakarítás. Ennek érdekében a kanadai oldalra terelték a vizet, ezzel gyakorlatilag lekapcsolták az amerikai oldalon a vízesést.
A száraz Niagara-mederre nem kevesebb mint 100 ezer ember volt kíváncsi azon idő alatt, míg nem csordogált víz.
Érdekesség, hogy erre a mutatványra nemsokára ismét szükség lesz, mivel két hidat is át kell alakítani, azok ugyanis egyrészt nem elég biztonságosak jelenlegi állapotukban, másrészt pedig nem is közelíthetők meg kerekesszékkel vagy akkor, ha a látogató mozgásában korlátozott.
Valószínűleg ezt a mederkiszárítást már egy kicsit körültekintőbb tervezés előzi majd meg, mint az a hatvanas években történt: akkor ugyanis a környezetre gyakorolt hatást egész egyszerűen kihagyták a tervezésből, így sok vízpart menti fa kiszáradt, amikor kiapadt az őt addig megfelelő mennyiségű vízzel ellátó folyó. Emellett a réteges kőzetből álló sziklákra gyakorolt hatás sem hanyagolható el: ezeket részben az tartja helyén, hogy a folyóban zubogó víz folyamatos ellenállást gyakorol rájuk.
Amennyiben nincsen víz, nincsen ez az erő sem, a kőzetrétegek pedig elkezdhetnek egymáson csúszni.
Az azonban kétségtelen, hogy a korábbi kiszárítási akcióhoz hasonlóan ez alkalommal is emberek tömegére számíthatnak majd a kiszárított vízesés mellett: valószínűleg még nagyobb csődület is lesz, mint az internet és a valódi tömegturizmus kora előtt.
Most még több érdekességre bukkanhatnak majd
És hogy mi mindenre bukkantak a kiszáradt mederben? Az talán senkit sem lep meg, hogy pénzérmék millióira, amit a jó szerencse után áhítozó látogatók dobáltak a habok közé az évtizedek során. Nem ezek miatt szólnak az eseményről íródott újságcikkek címei drámaian: egy nő és egy férfi maradványait is megtalálták a vízben. Egyiküket sem sikerült azonosítani.
Az elmúlt több mint 50 év alatt valószínűleg még nagyon sok tárgy került a meder mélyére: okostelefonok, fényképezőgépek és egyéb személyes tárgyak is lehetnek azok közt, amelyeket a turisták beejtettek, ruhadarabok és egyéb apróságok mellett. Ha valóban eljutunk arra a pontra, amikor ismét kiszárad a Niagara, meglepetésül szolgálhat mindnyájunk számára, hogy mi mindenre bukkanunk a víz hűlt helyén.
Ha szívesen olvasnál olyan lélegzetelállító helyekről, melyek a Niagara-vízeséshez hasonlóan országok határán helyezkednek el, olvasd el ezt a cikkünket is!
