Neil Patrick Harris sorozat

A 2005–2014 között világsikert elérő sorozatban Barney Stinson karaktere szinte önálló életre kelt. Neil Patrick Harris olyan odaadással, kreativitással, gátlástalansággal játszotta a szerepet, hogy tömegek azonosították a szőke, jóképű nőmágnes alakjával, aki – ha a szex nem lenne elég – profi bűvésztrükkökkel és agyament elméletekkel szórakoztatta közönségét. Iszonyatos megrökönyödés követte hát a színész 2006-os bejelentését, amiből kiderült, hogy ő tulajdonképpen meleg. Nem heteró, nem biszex, a férfiak iránt vonzódik, és pont. Ráadásul komoly, elkötelezett kapcsolatban él. Ezt egyébként közeli ismerősei, kollégái tudták is róla, de a nagyközönség számára soha senki sem kommunikálta egyértelműen – amiért támadásokat is kapott.

S miközben a szánk szörnyülködött Barney Stinson lehetetlen, elvtelen életmódján, a szemünk falta a jeleneteket, amikor akár csak az arcjátékával egyértelmű jeleit mutatta a vágynak, vagy vitt ágyba (pultra, kanapéra, bárhová) valakit. Most tulajdonképpen ugyanezt kapjuk a Netflix Uncoupled, magyarul Újra szingli című minisorozatában: szerelmet, szexet, barátságot, párkapcsolati zűröket és vicceket. Csakhogy itt a főszereplők mind férfiak. Az a Neil Patrick Harris, akinek nyíltan imádtuk a minden nőt elcsábító viselkedését, sőt sokan példaképként tekintettek rá, most férfiak fenekét fogdossa. A közönség egy része pedig fel is van háborodva.

Neil Patrick Harris nem egy félős alak

Miközben legitimáljuk a heteroszexuális férfiak állandó kalandkeresését – „ők már csak ilyenek”, „meg kell kapniuk, ami jár nekik” –, és röhögve nyitunk egy újabb sört, amikor Barney megint hazudik valamit, csak hogy mentse a bőrét, addig ebben a sorozatban ki kell lépnünk a komfortzónánkból. Nem áltatom magam azzal, hogy a magyar férfiak zöme meg fogja nézni, ahogy a meleg Michael próbál szexhez és szerelemhez jutni, de így is hatalmas vállalás a Netflix részéről, hogy végre megmutatja, hogy élnek a szingli meleg férfiak New Yorkban. Akiknek ugyanolyan joguk van szexelni, ölelkezni, csókolózni, mint heteroszexuális társaiknak. Akik nem pedofilok, és nem erőszakosabbak, mint bárki más. Akiknek a magyar közhiedelemmel ellentétben nem az a fő életcéljuk, hogy ártatlan heteró férfiakat csábítsanak el vagy erőszakoljanak meg. Neil Patrick Harris pedig végre abban a közegben mozoghat a kamera előtt, amelyben hosszú évtizedek óta él: a melegközösségben. Játéka visszafogottabb, de nem kevésbé igazi, és nem fél megmutatni azokat a tipikus élethelyzeteket, amikbe a szinglik keverednek, a nekik szánt társkeresőtől kezdve a kapcsolati problémákig.

Miért jó ez a sorozat?

Bár a 8 részes mű egyedülálló a maga nemében, ha Barney Stinsont szeretnénk viszontlátni, csak sztriptízbárok helyett gőzfürdőkben, nagyot fogunk csalódni. Nemcsak azért, mert Michael karaktere sokkal visszafogottabb, töprengőbb, érzelmesebb – közelítve talán a színész valódi arcához –, hanem azért is, mert Neil Patrick Harris – és vele együtt mi is – megöregedett. Esze ágában sincs 49 évesen húszéveseknek műsort készíteni. Az ötvenes férfiak és nők problémáit mutatja be, az ő félelmeik, csalódásaik töltik be a képernyőt, és ez ismét egy olyan formabontó elem, amit az átlagos sorozatokban ritkán láthatunk. Ha már szerelemről és szexről van szó, a legtöbb gyártó fiatalokat tesz a képernyőre, ők mutatnak jól, rájuk jön be a közönség, nem a ráncaikat számolgató, deres halántékú férfiakra. A sorozat mégis működik, mert – mint kiderült – az emberek jó esetben nem halnak meg 30 éves korukban, utána is élik az életüket, szeretnek, válnak, ismerkednek, a világnak pedig nem árt néha szembesülnie ezzel.

Amit ettől a sorozattól nem kapsz meg

Akik arra számítanak, hogy a minisorozatban megmutatják a homoszexuális férfiakat érintő, még Amerikában is nagyon valós, előítéletes kirekesztést, gúnyolódást, fizikai és verbális erőszakot, nagyot fognak csalódni. Michael egy gazdag, sikeres ingatlanügynök, hasonló kaliberű barátokkal, akinek vannak ugyan heteroszexuális vagy épp nőnemű ismerősei, ők sokkal kisebb hangsúlyt kapnak. Egy összetartó, magát vállaló, szinte kizárólagos csoport tagjainak életébe kapunk bepillantást, akik nem félnek attól, hogy a tipikusnak jellemzett, akár klisés viselkedésükkel kitűnjenek a többiek közül. A sorozat nem merül el az LMBTQ-emberek valódi, gyakran iszonyatosan nehéz küzdelmeiben, inkább a felszínen marad, és azt boncolgatja, hogyan lehet szerelemre – és önmagunkra – találni egy hosszú párkapcsolat végeztével úgy, hogy közben már a B oldal forog. 

Kivel nézd meg?

Miközben a kamasz lányommal szinte ledaráltuk az Így jártam anyátokkal sorozatot, és lelkendezve olvastuk Neil Patrick Harris szórakoztató önéletrajzi könyvét, itt azért először csak én ültem le a képernyő elé. Bár a sorozat az égvilágon mindenkinek ajánlott 16 éven felül, mindeközben egy kivételezett réteg életét mutatja be. Nem a homoszexualitásról beszélünk, hanem az anyagiakról. Michael és az összes ismerőse, barátja gazdag, vagy legalábbis bármikor megengedheti magának a síelős kirándulásokat, vagy azt, hogy minden este másik étteremben egyen-igyon. Amivel a Szex és New York című sorozatot oly sokan vádolták, az az Újra szinglire is igaz: elitista, könnyed, nem megy a felszín alá, és az embereknek csupán egy szűk rétegét mutatja be. Ehhez még talán éppen európai emberként egy félelmetes válság kellős közepén nehéz kapcsolódni. Ugyanakkor sokan pont ezt a könnyed, szinte mesés szórakozást keresik, amikor kikapcsolódni vágynak: nincsenek megélhetési problémák, csak utazások, ételek, viccek, vagy ha mégis, az erős, baráti támogató közeg végig megtart. 

Figyelem, szex következik!

A másik sarkalatos pontja a sorozatnak – s egy újabb hasonlóság női elődjével –, hogy – nahát! – tényleg a szexre van kihegyezve. A sorozatnak inkább a második felében látjuk azt a fájdalmat, elveszettségérzést, amit az egyébként zseniális színész egyetlen vágóképben meg tud mutatni a maga teljességében, míg az első négy részből kihagyták a szakítás utáni mély fájdalom, depresszió, pánik és kétségbeesés igazi arcát. Nem ebből a sorozatból tudjuk meg, milyen egy 17 évig tartó párkapcsolatot valóban elveszíteni, de nyomokban megmutatja annak nehézségeit.

Azt viszont nagyon is egyértelműen megnézhetjük, hogyan néz ki a meleg férfiak társkeresése, milyen problémákkal szembesülnek az ágyban, és mégis mit szoktak ők csinálni a négy fal között. Én két dolog miatt neheztelek a sorozat készítőire: az egyik a meztelen férfi nemi szerv leplezetlen, és tulajdonképpen indokolatlan ábrázolása az egyik részben, a másik az, milyen klisésen mutatja be a férfiszerelmet. Számomra ugyanaz a sablon ismétlődik, ami miatt már rég nem nézem meg a heteroszexuális filmbéli szexjeleneteket sem, és ami miatt nem szeretném, hogy a kamaszom lássa ezeket: egy pillanat alatt felizzik a levegő, jön egy csók, majd némi ruhacibálást követően már a lényegre is térnek. Kész. Vagy épp farokfotó alapján esnek egymásnak. Soha nem történik meg, hogy egyikük kevésbé találja vonzónak a másikat, miközben akkor látják egymást először. Nincsenek eltérő elvárásaik akár a randiról, akár a szexről. Mindenki teste tökéletes, mindenki pont azt akarja, ami abba a 3 percbe belefér. Minden menetrendszerűen, szinte kommunikáció nélkül történik, ahogy a vonat jönni szokott. A poén kedvéért persze néha kapunk némi ügyetlenkedést a sorozatban egy túl nagy pénisz okán, de annak megoldása sem életszerű. Igen, történhetnek ilyen röviden és egyszerűen az egyéjszakás kalandok a valóságban is, de ahhoz azért baromi szerencsésnek kell lenni, hogy minden úgy klappoljon, mint a mesékben. Elvárni ugyanezt a valóságban pedig – pont az ilyen mesék miatt – iszonyú káros lehet.

Több Neil Patrick Harrist a világnak!

Ráadásul ez a fajta sematikus ábrázolás ma már, amikor annyi mindent tudunk a szexualitás különféle dimenzióiról, meglehetősen unalmas, függetlenül attól, hogy milyen nemi irányultságú partnerek között zajlik az aktus. Persze a cél lehetett az is, hogy ugyanolyan könnyeden, problémamentesen mutassák be az élet ezen vetületét, ahogy a többit is: a lényeg a szórakozás, és nem a tanmese. Amivel nincs is semmi baj, csakhogy Neil Patrick Harris tehetsége ennél sokkal nagyobb mélységeket is elbírna. Nagyon várom, hogy a sorozat folytatásában – az utolsó epizód alapján valószínűleg tervezik – inkább a színészi játékra koncentráljanak, és nehezebb feladatokat kapjon, mint hogy bánatosan nézzen maga elé két dugás között.