náci nő

A háború a nők feladatait teljesen átrendezte: ahogy az I. világháborúban is, be kellett lépniük a segédmunka piacára. A fronton lévő férfiak munkaerejét kellett pótolniuk, miközben a propaganda abban a hitben tartotta őket, hogy a lehető legjobb világban élnek, önfeláldozásuk a férfiak „szenvedései” miatt szükségszerű, és ha lehet, még fanatikusabban kell ebben a hitben égniük. Hogy ez milyen hatást ért el, azt a haláltáborok őreinek szélsőséges esetei igazolják.

Náci nők a Harmadik Birodalomban

A Harmadik Birodalomban a női életfeladat elméletben a gondoskodó és szerető anya, aki a jövendő német generációért felel, és akihez olyan jellemvonásokat társítottak, mint az önzetlenség, a hűség, a kötelességtudat és az áldozatkészség. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy a nők elhagyták a munkaerőpiacot és visszatértek a családi házba, oktatásuk olyan feladatokra összpontosult, mint hímzés, főzés, takarítás, háztartásvezetés, adminisztráció és a ház irányítása. Az oktatás, különösen az egyetemi oktatás, szinte teljesen eltűnt, vagy megtiltották számukra, hitvesi feladataikat olyan szervezetekben sajátították el, mint a Nemzetiszocialista Nőszövetség, amelyet Gertrud Scholtz-Klink (1902–1999) irányított, aki a birodalom legmagasabb rangú nője volt.

A nők szerepének propagandisztikus oldalát a náci társadalomban a vezetők feleségei és rokonai domborították ki. Eva Braun, Magda Goebbels vagy Emma Göring a rezsim csinos és civilizált példaképei volt. Csodálóik, az alsóbb társadalmi rétegbe született nők, meg voltak győződve arról, hogy Hitler hatalomra jutásával javul majd a helyzetük. Az ebbe a szegmensbe tartozó nők egy része önkéntesen az SS soraiba lépett, hogy a lehető legmocskosabb munkáját végezze: embertársaik kiirtását. 

Becslések szerint több mint 3000 női fegyőr volt az auschwitzi, a majdaneki és főként a ravensbrücki táborokban, amelyek többsége nők számára volt fenntartva. Férfi társaikkal ellentétben a női őrök többnyire nemzetiszocialista önkéntesek voltak, akiket a sajtóban megjelent hirdetések útján toboroztak. Kiképzésük a munkára körülbelül egy hónapig tartott, négy ütemben: 

1. fizikai felkészítés; 
2. nemzetiszocialista ideológia elsajátítása és a weimari történelem becsmérlése; 
3. a foglyokkal való bánásmód és büntetés módszereinek megismerése (ami időnként a szadizmus határát súrolta); 
4. szabotázs és termelési bojkott megakadályozásának technikái. 

A német vereséggel sokakat elfogtak és bíróság elé állítottak, de nagyobb részüknek sikerült elmenekülnie és eltitkolni múltját. A téveszmés viselkedésük miatt hírhedtté vált őrök közül néhányan különösen brutálisak voltak:

Maria Mandel (1912–1948) – Auschwitz szörnyetege

SS-karrierjét 1938-ban 26 évesen Lichtenburgban kezdte, amely az egyik legkorábbi koncentrációs tábor volt, és egyben az első, amelyet kizárólag női fogvatartottaknak hoztak létre. Maria Mandl az elsők között volt, akik önként jelentkeztek felügyelőnek. A becslések szerint az „Auschwitz szörnyetegének” elkeresztelt Mandel több mint félmillió nőt küldött a halálba. Kegyetlen büntetéseket írt elő, és kedvtelésből gyilkolt. Szemtanúk szerint a birkenaui tábor kapujánál várakozott, és minden foglyot, aki rá mert nézni, megölt; másokat háziállatként használt, mielőtt a gázkamrába küldte őket. Ő volt a felelős a auschwitzi fogolyzenekar létrehozásáért, amely zenéjével végigkísérte a foglyok életét. A háború után letartóztatták, bíróság elé állították, és 1948-ban Lengyelországban kivégezték emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

Dorothea Binz (1920–1947) – A tábor igazi sztárja

A ravensbrücki mosodában dolgozott, ahol hírhedt lett kínzásairól és kegyetlen módszereiről, még terhes nőket is halálra vagdosott őrült gyilkos dühében. A túlélők elmondásai alapján a legkirívóbb volt az a szokása, hogy nős barátjával, Edmund Brauninggal való kapcsolatát fitogtatta, csókolgatta, miközben a foglyokat közösen verték és kínozták.

Tizenkilenc éves volt, amikor jelentkezett őrnek. Sok ravensbrücki túlélő számolt be arról, hogy Binz hogyan lőtte, pofozta, rúgta, korbácsolta és taposta a nőket nehéz csizmáival. Kegyetlen természetét a táborban előnyösnek tartották, így gyorsan felemelkedett a ranglétrán. Bár magasabb rangú őrök alatt dolgozott, Binz úgy volt ismert, mint „a tábor igazi sztárja”, a francia rabok csak La Binznek becézték. Különböző oktatásokat is tartott Ravensbrückben, mivel a táborban képezték ki az őröket, akik később Auschwitzban és más koncentrációs táborokban dolgoztak.

A brit megszálló erők 1945. május 3-án fogták el, és egy korábbi buchenwaldi altáborba, Recklinghausenbe, majd a hamelini börtönbe került, ahol felakasztották.

Ilse Koch (1906–1967) – A buchenwaldi boszorkány

A „buchenwaldi boszorkány” Karl Koch, a buchenwaldi és a majdaneki haláltáborok egymást követő parancsnokának felesége volt. Közismert volt arról, hogy

Ő maga is szadista módon kínozta a foglyokat. Az amerikaiak elfogták, bíróság elé állították, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1967-ben az aichachi börtönben öngyilkos lett.

Irma Grese (1923–1945) – A gyönyörű bestia

Irma Gresének több beceneve is volt, ő volt a „gyönyörű bestia”, a „szőke angyal” vagy a „halál angyala”. Több megsemmisítő tábor fiatal felügyelője volt, aki szintén a brutalitásáról volt ismert. Apja, aki hevesen náciellenes volt, kitette otthonról, amikor megtudta, hogy a lány csatlakozott a női SS-hez. Szexuális visszaélések, halálra verések, kutyauszítás és gyermekek meggyilkolása végül ahhoz vezetett, hogy 1945-ben bíróság elé állították és felakasztották. Irmáról az is ismert, hogy különböző kapcsolatokat ápolt mind férfiakkal – köztük Mengelével is –, mind nőkkel azokban a táborokban, ahol volt.

Johanna Borman (1893–1945) – A kutyás nő

A megsemmisítő táborok felügyelője „pénzkeresés céljából” vállalta el feladatát, ahogy a későbbi tárgyaláson vallotta. Bormant 1943 májusában az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba szállították, ahol kezdetben felügyelőként dolgozott Maria Mandl keze alatt. Johanna, avagy „a kutyás nő”, ahogy áldozatai nevezték, kíméletlenül bánt a foglyokkal, akiket személyesen kínzott vagy ölt meg hatalmas farkaskutyáját szabadon engedve. 1945-ben, miután megpróbált megszökni, a britek letartóztatták, bíróság elé állították és kivégezték Joseph Kramerrel, Bergen-Belsen parancsnokával és Irma Gresével együtt.

Herta Bothe (1921–2009) – A szadista

A kiváló sportolónőt 1942-ben beszervezték őrnek a stutthofi táborba, ahol „a szadista” néven vált ismertté, később Bergen-Belsenben pedig ő felügyelte az úgynevezett halálmeneteket. A bergen-belseni perben Bothe elismerte, hogy arcon ütötte a foglyokat, de csak a kezével. Ártatlannak vallotta magát, de 1945. november 17-én bűnösnek találták, és tíz év börtönbüntetésre ítélték. 1951-ben szabadult, és Herta Langéra változtatta a nevét. 2004-es interjújában így tekintett vissza életére:

„Hibát követtem el? Nem. A hiba az volt, hogy ez egy koncentrációs tábor volt, kénytelen voltam menni, nehogy engem is odaküldjenek. Ez volt az én hibám.”

Marthe Luise Hildegard Lächert (1920–1995) – véres Brigitte

Lächert az iskolai évek után szabótanulónak állt, majd azt követően gyári munkásként dolgozott. 1942 áprilisától a ravensbrücki koncentrációs táborban koncentrációs táborőrnek képezték ki, és a képzésének megfelelően bevetésre került. 1942 októberétől a Majdanek koncentrációs táborban dolgozott, majd 1943 augusztusában terhessége miatt felmentették a tábori szolgálat alól. Féktelen és hirtelen dühkitöréseitől féltek, ezért „krwawa Brygida” („véres Brigitte”) néven emlegették. Rászabadította pásztorkutyáját egy fiatal terhes nőre, akit az szétmarcangolta. Egy férfi táborlakót Lächert addig vert vasgolyós ostorával, és addig rugdosott vasalt csizmájával, amíg az „már nem hasonlított emberre”. Két fiatal görög nőt belelökött a latrinagödörbe, akik ott lelték halálukat. 1947-es tárgyalásán a tanúk úgy jellemezték őt, mint a „legrosszabb” vagy „legkegyetlenebb” Aufseherint, mint „szörnyeteget”, és mint „a foglyok rémét”. A bíróság 12 év börtönbüntetésre ítélte a Majdanek-perekben 1196 fogoly meggyilkolásában való bűnrészességéért. Az ügyészek életfogytiglani börtönbüntetést kértek. Lächertnek nem kellett letöltenie a 12 évet, mivel a lengyelországi és az előzetes letartóztatásban töltött időt figyelembe vették. 1995-ben halt meg.

Néhány kivételt leszámítva a háború után az SS-felügyelőnőket sokkal keményebben kezelték, mint férfitársaikat. Gyakrabban ítélték őket halálra, hosszabb börtönbüntetéseket kaptak. Alacsony számuk miatt többen emlékeztek rájuk, és úgy tűnik, a női kegyetlenség súlyosabb bűnnek bizonyult a volt foglyok és a szövetségesek szemében.