Belátom, lehet, hogy pluszkilóim és a közelgő strandszezon miatt érzékenyen érintenek a sportos témák, de szaporodnak az X-aktákba illő jelek is magam körül: a szekrényemben hirtelen a kezembe került egy futós póló, amiről már azt hittem, hogy rég a tejúton vágtat valami ismeretlen cél felé a többi futáshoz beszerzett holmimmal, aztán mikor kihevertem ezt az élményt, akkor meg a futócipőmben botlottam meg, ami éppen csak annyira dugta ki az orrát a bejárati ajtó mellett (ahol szezonok óta várta jobb sorát), hogy megakasszon napi cselekedeteimben. Azóta üldöznek, figyelnek engem sporteszközeim. De nincs kedvem edzésprogramokkal foglalkozni, meg testtömegindexet számolgatni. Monspart Sarolta igen komoly érdeme, hogy a hozzám hasonlóan metapasszív emberek ezreit bírta futásra, sőt számottevő eredményekre, pedig ő sem atlétának született. De volt még más érdeme is hősnőnknek.
Monspart Sarolta: egy táj- és maratonfutó első lépései
Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, 34-szeres tájfutó magyar bajnok bevallottan kövér és nem túl ügyes kisgyermek volt. Az 1944-es születésű futólegenda, akire ismerősei, kortársai csak Saciként hivatkoznak, eredetileg matematika-fizika szakos tanárnak készült, de az egyetem elvégzése után egyre inkább a sport, a futás kötötte le idejét. A tájékozódó futásról először egy gimnáziumi földrajzszakkörön hallott tanárától (ebből is látszik, hogy milyen fontos, hogy egy tanár képes legyen felkelteni egy tanuló érdeklődését). Már profi sportoló volt, amikor elvégezte a Testnevelési Főiskola sportvezető és szakedző szakát.
Az 1960-as években a tájfutás még gyerekcipőben járt hazánkban, de a nagyvilágban sem volt túl ismert. A legjobb eredményeket főként skandináv futók hozták el, ahol nagy hagyományokkal rendelkezik a sport, és mind a mai napig nagyon sokan húznak ott cipőt, hogy a természetben hódoljanak futás iránti szenvedélyüknek.
Monspart Sarolta súlyos betegsége után sem adta fel szenvedélyét
Csakhogy Magyarországon is beindult a sportág, amiben oroszlánrésze volt Monspart Saroltának, aki 14 éven keresztül volt verhetetlen idehaza. 1964 és 1977 között 14 egyéni bajnoki címet szerzett, ezenfelül 9-szer váltóban, 11-szer csapatban is bajnok lett. 1972-ben egy Csehszlovákiban tartott versenyen pedig úgy nyerte meg a világkupát, hogy ő lett az első nem skandináv bajnok. Ugyanebben az évben Svédországban is a dobogó legfelsőbb fokára állhatott.
Sikert sikerre halmozott és nemcsak a tájfutásban, hanem maratonfutásban is. Az 1970-es években egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy nőként valaki rajthoz áll 1500 méternél hosszabb távon. 1972-ben például nagy dolognak számított, hogy egyáltalán engedtek hölgyeket nevezni a bostoni és New York-i maratonon, itt is csak azzal a feltétellel, hogy 10 perccel előbb indulhatnak el, mint a férfiak. Ezt annyira felháborítónak tartották a női sportolók, hogy amikor eldördült a rajtpisztoly, tiltakozásul leültek a földre. Ilyen körülmények között lett 1978-ban ezüstérmes az atlantai maraton-világbajnokságon, és hősnőnk lett az első hölgy Európában, aki három órán belül futotta a 42 195 méteres távot.
Az ország futólegendájának karrierjére 1978 nyarán egy parazitacsípés tett pontot. A Vértesben tartott edzést, amikor megcsípte egy kullancs, ami önmagában nem nagy dolog. Csakhogy a vérszívó fertőzött volt: legendás futónőnk három héttel később hirtelen belázasodott. A 41 fokos láza miatt először gyulladásra gyanakodtak, és eltávolították a vakbelét. Végül kiderült, hogy a kullancsok által terjesztett vírusos encephalitise volt, vagyis agyvelőgyulladásban szenvedett. Egy hétig feküdt kómában, lábadozása hónapokig tartott. A betegség során olyan súlyos károsodásokat szenvedett, hogy egyik lábára élete végéig sántított.
A betegség bár derékba törte profi sportolói karrierjét, az ország Sacija nem vonult vissza, hanem más frontokon alkotott maradandót, komoly sportszervezői tevékenységet folytatott: Budapest három kerületében is gyaloglóklubot vezetett, az Országos Gyalogló Idősek Klubhálózata nevű szervezet létrehozásával pedig a szépkorúakat bírta mozgásra. Többek között Svédországban szerzett tapasztalatait a hazai szabadidősport fellendítésére használta, de sokat tett azért is, hogy felhívja a figyelmet az életmódváltásra, az egészség megőrzésének fontosságára. Tíz évig volt a magyar tájfutók szövetségi kapitánya, 2020-ban pedig a Nemzet Sportolójává választották. Élete végéig aktív volt, rendszeresen látogatta a futó- és gyaloglóversenyeket, szervezte a sportolói közösségek életét, könyvet írt, interjúkat adott, előadásokat tartott. 2021-ben hunyt el több évig tartó, súlyos betegség után.
(Címlapkép: Monspart Sarolta az Anna-réten, 1978-ban; Fortepan / Urbán Tamás)
Tudni szeretnéd, milyen kitartóak tudnak lenni a nők céljuk elérésében? Olvasd el következő cikkünket!
DOGZ Fesztivál a Városligetben!
Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.
Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!
hirdetés
