Mona Lisa ólom

A különféle vegyületek szépészeti felhasználásáról régóta tudunk, az éppen aktuális trendeknek megfelelően nemcsak ólmot, hanem arzént és higanyt is használtak ifjúságuk álcájának megőrzésére. Előbbit azonban nem csak a bőrre kenve használták, és nem csupán a fiatalságot remélték fenntartani általa.

A világ leghíresebb festményei között az elsők egyike minden bizonnyal Leonardo da Vinci Mona Lisája. Hogy miért is vált ennyire ismertté, nem csak a művészettörténészeket foglalkoztatja. 

Mindent látott, ami akkoriban fontos volt

Az 1503-ban elkészült műnek valószínűleg Lisa del Giocondo firenzei úrnő ült portrét. Az ötgyermekes családanya neve beszélő, gondtalant jelent olaszul, s a jelző és a kép hangulata között nem tudjuk nem felfedezni az átfedést. Nem is maga da Vinci, hanem kortársa, Giorgio Vasary nevezte el. A Mona előtag egyszerűen azt jelenti, asszony, a szintén olasz madonna szóból származik. 

Leonardo élete és munkássága azonban rejtélyek sokasága, nem csoda, hogy leghíresebb nőalakjával kapcsolatban is rengeteg a találgatás. Dr. Lillian Schwartz művészettörténész szerint a kép önarckép, maga Leonardo da Vinci szerepel rajta női ruhában, míg mások a reneszánsz polihisztor egykori munkaadóját, a nápolyi királyné Aragóniai Izabellát sejtik a gondtalan mosoly mögött. Vannak, akik úgy vélik, a festő édesanyja adta arcát a képhez. 

Ami bizonyos, hogy a festmény valóban furcsa, joggal vizsgáljak fél évszázada folyamatosan. A női portrét megfelezve és tükrözve két eltérő arckifejezésű hölgyet látunk, a különleges mosoly egy későbbi film címét inspirálta, sokak szerint a furcsa archoz az is hozzájárul, hogy a hölgynek nincs szemöldöke. 

Ami bizonyos, hogy a mű ugyan Itáliában kezdett alakot ölteni, azonban Leonardo nem volt hajlandó átadni azt a megrendelőnek, olyannyira megszerette – vagy éppen kísérletezésre alkalmasnak tekintette –, hogy magával vitte Franciaországba. Jóval később fejezte csak be, olyan technikákat alkalmazva a Mona Lisán, melyek nemcsak formabontónak, de szinte elképzelhetetlennek tűntek a reneszánsz idején. 

Da Vinci halálakor I. Ferenc francia király vásárolta meg, majd az akkoriban kiemelten fontosnak tartott helyre, a fürdőkád fölé helyezte. Később XIV. Lajos vitte át a versailles-i kastélyába, ott vészelte át a francia forradalmat. Majd Napóleon hálószobájának falát díszítette, végső helye a Louvre lett, ahonnan egyszer, 1911-ben el is lopták. Jelenleg üvegvitrin alatt őrzik a párizsi múzeumban, azonban a tudomány és a technika fejlődése miatt folyamatosan vizsgálják.

Ólommal kísérletezett a művész

Legutóbb például megröntgenezték. A francia és brit szakemberek a kép egyik sarkából vettek mintát, amelyet röntgendiffrakción és infravörös spektroszkópián alapuló képalkotó technikáknak vetettek alá. A festékben pedig nemcsak olajat és ólmot, hanem plumbonakritot is találtak. Az igencsak ritka vegyület a két anyag közti reakció eredménye, Leonardo más festményein is találunk belőle. Egy kísérlet lehetett, ugyanis a művész egyéb munkáiban az ólmot hajra és bőrre is javasolta egyfajta csodaszerként. 

„Olyan ember volt, aki szeretett kísérletezni, és minden egyes festménye technikailag teljesen más” – mondta Victor Gonzalez kémikus, a franciaországi Institut de Recherche de Chimie Paris munkatársa. A felfedezés csak megerősíti, amit eddig a reneszánsz polihisztor munkásságával kapcsolatban már tudtunk, de vajon mi mindenre bukkannak a későbbiekben a kutatók?