1925 szeptemberében a korabeli sztárvilág két emblematikus alakjának válópere tartotta lázban a közönséget. Molnár Ferenc író és a primadonna, Fedák Sári válópere zajlott, amelynek szinte minden apró részletét megírták a lapok. Fedák Sári „válóperes ruhájának” részletei (fehér mandzsetta, félkemény gallér, csipkedíszítés, aranygombok, mindezt testszínű harisnyával) vagy Molnár kinézete a nagy napon („a nagy iró nyolc és fél kilót adott le, mióta utoljára láttuk Budapesten. Karcsú, mint egy bonviván”) éppúgy nem maradtak rejtve, mint a bíró vagy az ügyvédek személye. Az újságok beszámoltak arról, kik vettek részt a tárgyaláson, majd az azt követő banketten.
Végül az is kiderült: a válóper után Fedák Sári autón utazott Bécsbe, míg Molnár hálókocsis vonattal Berlinbe.
Az író és a színésznő szerelme azonban nem a közérdeklődésre igencsak számot tartó válóperrel ért véget: valójában mindig is külön éltek, a házasság pedig kapcsolatuk ünnepélyes lezárása volt. Az ünnepelt színésznő – akit mindenki Zsazsának szólított – és a darabjai miatt közkedvelt Molnár állítólag Berlinben találkoztak először, Hatvany Lajos és Lehár Ferenc társaságában, de a színésznő figyelmét mindössze annyi ragadta meg Molnárból, hogy piszkos a körme. A legenda szerint második találkozásuk sem volt éppen mindennapi: ekkor Fedák a Leányvásár című operettben játszott, Molnár pedig odament hozzá előadás után, és közölte: „Álljon meg, Fedák!… Maga nagyon tehetséges, de igazi nagy színésznő, olyan, amilyen kevés van a világon, csak akkor lesz magából, ha egy ilyen magamfajta zsidó gyerek jól az életébe tapos.”
![Molnár Ferenc 1918-ban](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5524/55249/552490/55249077_a02fc4a1643f7e84287aacd36fb80e5f_wm.jpg)
Molnár Ferenc első házasságában sem volt mintaférj
Az ellenállhatatlannak éppen nem mondható megjegyzés manapság már sok nőnél megnyomja a „piros gombot” – nem alaptalanul. Molnár nem volt mentes a narcizmustól, sőt az idők folyamán ennél csúnyább dolgok is kiderültek róla: például az, hogy bántalmazta a nőket. Első felesége, Vészi Margit (Vészi Endre lapszerkesztő lánya, aki Ady Endre figyelmét is magára vonta) várandósan költözött vissza tőle a szüleihez, fél év házasság után, ahogy unokája, Sárközi Mátyás fogalmazott, „orra nyergén a rabiátus férj okozta seb maradandó hegével.
De az is megesett, hogy eltörte felesége kisujját, amikor az szóvá tette, hogy Molnár részegen belehányt a fürdőkádba.
Molnár ezután írta meg egyik legismertebb színművét, a Liliomot, amelyben gyakorlatilag legalizálja a nők elleni erőszakot.
Varsányi Irén a gyerekeit választotta
1910-ben az író Varsányi Irén, a korszak másik figyelemre méltó színésznője iránt táplált mély érzelmeket. Molnár kifejezetten Varsányi számára írta Az ördög és A testőr című darabokat, célzásoktól sem mentesen: ez utóbbi témája az, hogy egy színésznő fél év házasság után unja féltékeny férjét… Varsányi sokáig hezitált Molnár Ferenc és a családja között: elköltözött ugyan otthonról, de amikor a gyerekei skarlátban megbetegedtek, győzött benne az anyai felelősség, és visszatért hozzájuk. Molnár nem viselte ezt el: túladagolta magát Veronállal, abban a hitben, hogy még a halált is könnyebb elviselni, mint a szégyent, hogy őt egy nő „dobja”.
Külön lakásban éltek
Molnár a Varsányi-affér után kínosan ügyelt arra, hogy függetlenségét megőrizze: nem költözött össze senkivel, ragaszkodott ahhoz, hogy feleségeivel külön lakásban éljenek. Fedák Sárival is: Molnár a közeli legénylakásából járkált át Fedák Személynök utcai, Dunára néző lakosztályába. Molnár, mint a bántalmazók oly sokszor, féltékenykedett, nem vetette meg az alkoholt, és ez a kapcsolat sem volt mentes a fizikai erőszaktól. Fedák Sári nem tudott kilépni belőle.
![Fedák Sári, az ünnepelt primadonna öltözőjében, 1925-ben](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5524/55249/552490/55249079_9b408dfe5d221cf8daaee5f8c6a2ad60_wm.jpg)
A világháború idején Molnár Ferenc haditudósítóként tevékenykedett, akárcsak első felesége, Vészi Margit. A nő valóban a lövészárkokig merészkedett, Molnár viszont a biztonságos távolból írta jelentéseit. Amikor hazatért, „jóakaró” ismerősei telebeszélték a fejét, hogy Fedák Sári másokkal is lefeküdt a távollétében. „De pénzért csak velem hált” – válaszolta erre a mintaférjnek éppen nem nevezhető író.
![Fedák Sári 1922-ben](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5524/55249/552490/55249083_6784ae12a213e8aa24bcd51e42913c6a_wm.jpg)
Keserű meglepetés
Az első világháború után Fedák Sárit New Yorkba hívták turnézni, de először, férje nyomására, visszautasította az ajánlatot: „Molnár Ferenc – akinek véleménye döntő volt Fedák Sári elhatározására – nem tartotta helyesnek és eredménnyel kecsegtetőnek a művészi vállalkozást” – számolt be a történtekről Incze Sándor. Fedák aztán mégis kiutazott, sikert sikerre halmozott, majd hazatérve azzal kellett szembesülnie, hogy Molnárnak új szerelme akadt: az írónál 24 évvel fiatalabb Darvas Lili.
Válás helyett házasság
Fedák Sári ekkor úgy döntött, ideje összeházasodniuk:
kijelentette, hogy csak akkor hajlandó szakítani, ha Molnár előtte feleségül veszi, majd válás után tekintélyes összegű kártérítést fizet neki, mégpedig dollárban.
Molnár rábólintott, és lezajlott a különös esküvő, 1922 októberében, minden cicoma nélkül, Molnár az alkalomhoz nem éppen illő módon például sportzakóban jelent meg. „Szmokingot csak premierre öltök” – kommentálta viseletét, jelezve, mennyire nem számít neki a házasság. Molnár hivatalos eseményeken, premiereken a feleségével jelent meg, de a művészvilágban mindenki tudta, hogy ez csak színjáték. Végül 1926-ban került sor a válásra, amely után feleségül vette Darvas Lilit – de ez már egy másik történet.
Ha szívesen olvasnál egy másik írónk és egy színésznő szerelméről, ezt a cikket ajánljuk.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés