A kiégés alattomosan bekígyózó, egyre jobban szorító ölelése sokak számára ismerős élmény lehet. Kortárs magyar tánc- és színművészeink viszik most színpadra ezt az egyre jobban elterjedő állapotot, melyet Boldizsár Ildikó mesekutató-meseterapeuta módszere inspirált. A darabban Szabó Réka, Peer Krisztián és Szász Dániel saját meséjüket és saját belső démonaikkal szembeforduló mesehőseiket alkotják meg Márkos Albert zeneszerző-csellista atmoszferikus zenéjével kísérve. A Tünet Együttes Szirtes Attila emlékének ajánlja előadását, a Nothing Personal-t (Semmi személyes).
Meseterápia ihlette előadás a kiégésről
A Tünet Együttes a kortárs tánc- és színházi életben 2002 óta működő független társulat. Előadásaik egyszerre elgondolkodtatóak, drámaiak, gyermekien felszabadultak és felszabadítóak. A társulat nem ismer műfaji határokat, egyenrangú elemként kezeli a szöveget, a mozgást, zenét, vizualitást és a különleges technikai megoldásokat – írja a Tünet Együttes oldala.
Ezt a kevert, de kiegyensúlyozott műfajt ötvözte Szabó Réka, A létezés eufóriája című filmjével világszerte ismertté vált rendező Boldizsár Ildikó terápiás módszerével, hogy alkotótársaival karöltve elakadástörténeteikből saját mesét és saját mesehősöket alkossanak és vigyenek színpadra. Az előadás létrejötte alatt az foglalkoztatta a rendezőt, miként hat kölcsönösen egymásra a vallomásosság és az absztrakt színházi forma.
Szabó Rékát megihlette a mesék szimbolikájában rejlő életválságok ábrázolása, így a kiégés tematikáját meseköntösbe bújtatta és a reménytelennek tűnő lecövekelést elmozdulásra, előremozdulásra inspiráló történetté formálta. Úgy látja, még ha a mesehősünk el is akad a történet egy pontján a sok nehézségtől, „útja folytatódik, és ezzel azt üzeni, hogy nemcsak muszáj, de lehetséges is erről a pontról elmozdulni, megküzdhetsz fenevadjaiddal, és kihúzhatod magad a veremből”.
Nothing Personal – mese a kiégésről
Kíváncsian várjuk a darabot, amely 2022. február 25-én és 26-án lesz látható a Jurányi Házban, melynek ismertetője már publikus:
Volt egy ember, már ha tényleg volt, aki addig-addig facsarta és zsigerelte magát, míg kemény lett, száraz, örömtelen és hajlíthatatlan. Az egész világgal csak hadakozott, ezért aztán páncélt kellett növesztenie. De volt ennek az embernek egy gyermeke, és ez az ember nem akarta, hogy a gyermek észrevegye rajta a változást, így hát szemre ugyanaz maradt, aki előtte volt. De a páncélzata a bőre alatt egyre csak hízott befelé, és vastagodott. Végül már az egész ember nem volt más, csak egy magától mozduló páncél, amiben a kötelességtudó szív minden dobbanással önmagát repesztette-sebezte. Néha már jobban fájt neki a létezés, mint amennyire az ő halála fájhatna bárkinek is ezen a földön. És akkor ez az ember…
Ez a történet nem rólam szól. Nem azért, mert sokan járunk hasonló cipőben, hanem azért, mert ott kezdődik, ahol megszűnik az én.
Ha a kiégésről bővebben szeretnél olvasni, ajánljuk korábbi cikkünket: A kiégés tipikus tünetei, amiket jobb, ha időben észreveszel. Ha pedig a kiégés irodalmi aspektusa érdekel, ezt a cikket ajánljuk: Mintha a felnőtt életünk rögtön a kiégéssel kezdődne – interjú Vida Kamilla költővel.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
