Megvert anyuka

Mint ismert, a napokban a gyermekei szeme láttára, fényes nappal támadott rá egy kerékpáros egy anyukára Szentendrén, mert a nő rászólt, hogy majdnem elgázolta a gyermekét. A férfi válasz helyett ököllel ütötte homlokon a nőt, aki magával rántotta támadóját, mielőtt a patak medrébe gurult. A rendőrség ezután hamarosan megérkezett a helyszínre, és előállította a férfit. Az anyuka az eset óta most először számolt be a történtekről – legalábbis, ha hinni lehet az interneten terjedő levélnek.

Ezt írta levelében a megvert szentendrei anyuka

A levelet az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

„Próbáltam elkerülni a médiában való szereplés bármilyen módját, de azt hiszem, odáig fajult ez a dolog, hogy kénytelen vagyok megszólalni, ha csak írásban is. Előre leszögezném, ez az első és utolsó nyilatkozatom az ügy kapcsán, és szeretnék megkérni mindenkit, ezt tartsa is tiszteletben, mert semmi másra nem vágyunk jelen pillanatban, csak egy kis megnyugvásra.

Sok pontatlanság kering a történtekkel kapcsolatban, nem mennék részletesen bele, mert nem érzem, hogy nekem bárkinek is magyarázkodnom kéne. Nem szóltam be senkinek, nem kiabáltam senkivel, egyszerűen élveztük a jó időt végre, és sétáltunk hazafelé az oviból. Nem egyszer, többször ütött meg, a hajamat tépte a copfomnál fogva, rúgott a földön. Nem hagyta abba, akkor állt le, amikor leszedte rólam a segítő szándékú apuka. Utána menekülni próbált, nem tudtam még akkor sem az ordító, síró gyerekeimet magamhoz ölelni, mert minden erőmet összeszedve kellett a helyszínen tartanom. Elküldhetném a videókat a médiának, hogyan próbálja meg kitörni az ujjaimat vagy kicsavarni a kezem, miközben még a 112-t is próbálom tárcsázni. Telerakhatnám a netet az ütések, rúgások nyomaival amik a mai napig is jól láthatóak a testem több pontján, de nem teszem, mert nem gyógyítja meg azt a rengeteg testi és lelki sérülést, amit okozott nem csak nekem, az egész családomnak. Nem oldja fel azt a dühöt, amit a férjem érez az óta a nap óta, hogy nem döngölhette a földbe ezt az »embert«, de rá az örökkévalóságig büszke leszek, hogy azt a mérhetetlen indulatot vissza tudta fogni a kérésemre. Ilyen egy FÉRFI. Nem oldja fel azt az óriási traumát, amit a gyerekeim átéltek.

Az én lelkiismeretem tiszta, én nyugodtan jöttem ki a rendőrségről, hogy nem kellett hazudnom, én tiszta szívvel és büszkén nézek mindennap azóta is a gyerekeim és a férjem szemébe, nem kell lesütnöm a szemem, ha ismerőssel találkozom, és reggel, mikor felkelek, tükörbe tudok nézni, és nem akarom szembeköpni magam a történtek miatt.

Azoknak az embereknek meg, akik azt hiszik, ez egy hadjárat, semmi közöm ennek az egész médiacirkusznak az elindításához, pont, hogy nyugalmat szerettünk volna és azóta minden napunk erről szól.

Nem kívánom senkinek, hogy a gyereke éjjelente bepisiljen a félelemtől, nem kívánom senkinek, hogy arra kelljen éjjel ébredni, hogy a másik gyereknek olyan fulladásos rohama van éjjel, hogy a halálfélelem látszik a szemében, és nem kívánom senkinek azt sem, hogy amikor reggel felöltözik és meglátja a 4 éves fia a pólója színét, az legyen az első mondata, hogy »anya, a bácsinak is ilyen volt, tudod, aki bántott«. És azt sem, hogy terápiára kelljen hordani a gyerekeket is csak remélvén, hogy nem egy örök életre szóló trauma marad. Nem kívánom senkinek az éjjeli rémálmokat és azt az érzést sem, ami előjön, amikor elmegy a közelemben egy középkorú férfi.

Köszönöm minden embernek, aki bármilyen formában próbált segíteni, és köszönöm azóta is azt a rengeteg szeretetet és támogatást, amit kapunk, ez nagy segítség ebben a helyzetben. Hiszem, hogy mindenki megkapja a büntetését, ha nem az igazságszolgáltatástól, az élettől biztosan.

Ezt a levelet kizárólag ebben a formában teljesen terjedelmében lehet felhasználni, semmilyen részletet külön nem lehet kiragadni belőle, és semmilyen formában nem szeretnék a továbbiakban ebben részt venni.”

Bár a levél valódiságát nem tudjuk ellenőrizni, ahhoz kétség sem férhet, hogy a gyermekeket nagy trauma érte a támadás során.