A magyar méhész eredeti szakmáját tekintve testnevelő tanár, bár saját elmondása szerint egy percet sem dolgozott szakmájában. Helyette sok más területen kipróbálta tehetségét, mígnem egy ismerőse elhívta méhészkedni, és a férfi már nem akart mást csinálni, mint nevelni a méhcsaládokat, hiszen, mint mondja, ez szerelem lett. Nemrég pedig egy robottal rukkolt elő, ami forradalmasítja a méztermelést.
„Szerelembe kell esni, hogy kitartson az ember”
„Közel tíz éve történt. Azzal keresett meg az egyik barátom, hogy segítséget szeretne kérni a lepergetésben. Semmit nem tudtam a méhészetről, viszont szívesen segítettem. De meggyűlt a bajom a meleggel, a sok méhcsípéssel és azzal, hogy semmit nem tudok az egészről. A barátom viszont egyre és egyre csak a méhekről beszélt, nekem pedig felkeltette az érdeklődésemet” – kezdi a történetét a keszthelyi feltaláló. Az első időszakban István két méhcsaládot vásárolt, majd tanulni kezdett a mézkészítésről. „Ahogy egyre aktívabban foglalkoztam a méhészettel, úgy felébredt bennem a vágy, hogy mélyebben ismerjem ezt a területet. Beiratkoztam tanfolyamokra, tapasztalt mesterektől tanultam, igyekeztem magamba szívni minden tudást. Eleinte persze semmi nem történt. A méhészet az első években nem termel bevételt, szerelembe kell esni, hogy a kezdeti nehézségek ellenére kitartson az ember.”

A méhek sebezték meg, majd a méhek mentették meg
István kitartása meghozta gyümölcsét, az évek múlásával elkezdett termelni a méhészet, és már 48 méhcsaládot gondozott. Tíz évet dolgozott méhészként, amikor egy csípés kis híján az életébe került. A baleset után már nem volt olyan aktív, legalábbis ami a gyakorlati méhészkedést illeti. Helyette az elméleti területen dolgozott tovább. Pont jókor kapott hírt egy pályázatról, amelyet innovatív célgépek tervezésére írtak ki, István pedig a baleset dacára egy méhészeti fejlesztésen kezdett dolgozni. „Egy közösségi oldalon láttam a felhívást, és azonnal fellapoztam a kis könyvemet, amibe a találmányötleteimet jegyzeteltem. Mivel a méhészet minden történés ellenére közel állt hozzám, az egyik ilyen találmányomat kezdtem el megalkotni a műhelyemben.”
Az eredmény egy olyan gép lett, ami a kaptárak azon belső tárolóját hivatott legyártani, amelybe a méhek a mézet gyűjtik. Ezt az eszközt ma kézzel készítik a méhészek, átlagosan 3-4 perc alatt, viszont a gép képes tíz másodpercre csökkenteni ezt az időt.
A pályázat kiírói lehetőséget láttak az ötletben, és István nemrég a Célgép Nagydíjon elnyerte az Év ötletéért járó díjat.

Hogyan befolyásolja a mézkészítést?
Amikor arról kérdezzük Istvánt, hogy milyen eredmény várható a következő években a mézpiacon, két prognózist állít fel. „A realista énem azt mondja, hogy a célgép segítségével a méhészek munkája eredményesebb lehet, hiszen ameddig a gép dolgozik, addig elvégezhetnek más részfeladatokat. De ez nem befolyásolja a méztermelés mennyiségét. Az optimista énem viszont azt mondja, hogy a célgép hatással lehet a termelés minőségére és mennyiségére. Pontos választ csak akkor fogunk kapni, ha a méhészek a célgéppel fognak dolgozni” – zárja a beszélgetést.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés