magyar kém

A szemüveges, joviális külsejű Radó alakja köré a szocializmus időszakában valóságos legendák szövődtek. A hírszerző, aki nem veszélytelen tevékenységével megszerezte és Moszkvának továbbította a nácik legféltettebb titkait, rendkívül népszerű volt – kiváltképp azután, hogy megjelentek emlékiratai, Dóra jelenti… címmel. (A szocialista ízlés számára megfelelő módon idealizálva ebből film is készült, Bodrogi Gyula főszereplésével.) Pedig Radó Sándor kapcsolata a kommunizmussal nem volt felhőtlen: közel tíz évig volt kényszermunkatáborban a Gulagon. 1955-ös hazatérése után lezárta életének hírszerzéssel és politikával kapcsolatos korszakát, s munkájába, a térképészetbe menekült.

Radó hosszú, kalandokban bővelkedő élete 1899. november 5-én, Újpesten indult: Reich Sándor Kálmán néven született, újpesti zsidó családban. A Reich, azaz 1908-tól kezdve Radó család jómódú volt: Sándor házitanítóitól nyelveket és zenét tanult, remek tanulmányi eredményekkel büszkélkedhetett, de leginkább a térképek és a földrajz érdekelte. Még nem volt 18 éves, amikor megkapta a behívólevelét: az első világháborúban a hajmáskéri vártüzérségnél szolgált. Az őszirózsás forradalom után belépett a kommunista pártba, a Tanácsköztársaság idején pedig önként jelentkezett térképrajzolónak a hadseregbe, de végül politikai biztossá nevezték ki.

Találkozás Leninnel

Kun Béláék bukása után Ausztriába emigrált. Bécsben beiratkozott az egyetemre földrajzot tanulni, közben pedig a ROSZTA nevű szovjet sajtóügynökség bécsi irodájának vezetője lett. Itt ismerkedett meg a Német Kommunista Párt egyik aktivistájával, Lenével (Helene Jansen, később Maria fedőnéven maga is hírszerző), akit hamarosan feleségül vett. 1921-ben részt vehetett a Kommunista Internacionálé kongresszusán, ahol személyesen találkozhatott Leninnel. Ezt később is élete legnagyobb élményének tartotta. Moszkva után Németország következett, ahol folytatta földrajzi tanulmányait, valamint társaival együtt a fegyveres proletárforradalmat készítette elő. A felkelés végül kudarccal végződött, ekkor Radó társaival együtt Moszkvába távozott.

Felderítőgépen Németország fölött

Moszkvában fontos és befolyásos tisztségeket töltött be, emellett pedig térképészettel foglalkozott, igen magas szinten. Elképzelhető, hogy ekkor szervezték be ügynöknek, bár ő maga későbbre teszi ezt visszaemlékezéseiben (1935-re), mások szerint pedig még 1919-ben sor került erre. Mindenesetre egyre konkrétabb megbízásokat kapott feletteseitől, és többször küldték Németországba. Feleségével Moszkva és Berlin között ingázott, Berlinben megszervezte a Szovjet Hírügynökség külföldi irodáját, illetve egy térképészeti sajtóügynökséget is, amely az újságok számára készített térképeket politikai változásokról, helyi háborúkról. Emellett légi térképeket is rajzolt a Lufthansa számára, e célból sokszor utazott felderítőgépen.

Egy magyar kém Svájcban

1933-ban, Hitler hatalomra jutása után Párizsba települt át. Itt szintén hírügynökséget alapított, majd 1936-tól Svájcban tette ugyanazt. Ez azonban csak a „fedősztori” volt: valójában ezeken keresztül irányította a szovjeteknek dolgozó kémhálózatot. Ő maga így vallott erről: „Én a hírszerzést is mindig tudományos munkának tekintettem. A rengeteg különféle adatot, ami a kezembe jutott, megpróbáltam elemezni, és a részletekből valami szerves egészet létrehozni, s azt eljuttatni a Szovjetunió katonai vezetésének, a szövetségesek győzelme érdekében.”

Radó több mint 6000 információt továbbított a szovjeteknek többek között a német hadiipar állapotáról, terveiről, a háború idején pedig a támadások tervezett időpontjairól is.

Jelentéseit általában Dóra néven szignózta.

Önéletrajzi könyvében felfedte fő forrásait: két német rádiósnőt, akik a Wehrmachtnak dolgoztak. De volt kapcsolata például Ribbentrop német külügyminiszter titkárságán is, nem beszélve a civil ügynökökről vagy a fasizmussal nem rokonszenvező katonákról és diplomatákról. Így gyakran megesett, hogy Radóhoz és rajta keresztül a szovjetekhez előbb eljutott az információ, mint a német vezérkarhoz.

1940-ben már két helyszínről küldte a rejtjelezett táviratokat: Genfen kívül immár Lausanne-ból is információkhoz juthattak a szovjetek. A nácik azonban hamarosan gyanút fogtak, és megkezdték az illegális szovjet adók bemérését, ezenkívül, mint később kiderült, egyik rádiósának vőlegénye a Gestapo ügynöke volt. A németek egyre közelebb jutottak ahhoz, hogy megfejtsék a titkos táviratokat, és lassacskán kirajzolódott előttük, kik dolgoznak hírszerzőként a szovjeteknek – Radót állítólag Hitler az első számú közellenségnek nevezte. Sokat azonban nem tehettek: a csoport Svájcban továbbra is viszonylagos védettséget élvezett.

Illegalitásban

1943 végére a helyzet tarthatatlan lett, a svájci rendőrség vegzálni kezdte a csoportot, megkezdődtek a letartóztatások. Radó illegalitásba vonult, egy orvos ismerősénél rejtőzött el, ahová hamarosan követte felesége is.

Sokáig azonban itt sem voltak biztonságban, ezért egy néhány négyzetméteres kamrába költöztek, ahol sokszor egész nap mozdulatlanul és csendben ültek, hogy jelenlétük ne tűnjön fel a bejárónőnek vagy a vendégeknek.

Végül 1944 őszén Franciaországba szöktek, Radót távollétében három év letöltendő szabadságvesztésre ítélték, és tizenöt évre kitiltották Svájcból.

Lenin-érdemrend helyett kényszermunka

A szovjet hírszerzés a háború után visszarendelte a hírszerzőket Moszkvába. Radó Sándor arra számíthatott, hogy tevékenységéért megkapja a Lenin-érdemrendet, amire még 1942-ben terjesztették fel, de figyelmeztették, hogy koncepciós per készül ellene. A gép Párizsból Kairón át repült Moszkvába, Radó Kairóban megpróbált megszökni, politikai menedékjogot kért a brit nagykövetségen.

Elutasították, visszavitték a repülőgépre, ahol a hírszerző megpróbált véget vetni az életének. Megmentették.

Sztálin nem engedhette, hogy sokat tudó és jelentős kapcsolatokkal rendelkező hírszerzői szabadon járkáljanak. Miután kiengedték a kórházból, Radót börtönbe zárták, majd internálták. A mai napig nem tudjuk pontosan, melyik kényszermunkatábor(ok)ban járt, és azt sem, mit kellett ott elszenvednie. Csak 1955-ben térhetett vissza Magyarországra, Münnich Ferenc akkori moszkvai nagykövet közbenjárására, akit még 1919-es szerepvállalása idejéből ismert. Egyes feltételezések szerint Radó kényszermunkatáborba küldése Lavrentyij Berija személyes bosszúja volt: a svájci hírszerzőcsoporthoz küldte a fiát, aki nem vette ki a részét a munkából, inkább playboy módjára élt. Radó visszaküldte a fiatalembert a Szovjetunióba, aki nem sokkal később elesett a fronton, Berija pedig mindezért Radót okolta.

Újra Magyarországon

Hazatérése után Radó Sándor az Országos Földügyi és Térképészeti Hivatal főosztályvezetője lett. Felesége, aki mindaddig Párizsban élt két fiukkal, csatlakozott hozzá, de nem sok közös idő adatott már nekik: Lené 1958-ban elhunyt. A fiúk Párizsban maradtak, Radó öt év múlva újraházasodott. 1963-ban megkapta a Kossuth-díjat, tíz év múlva az Állami Díjat és a legmagasabb rangú szovjet hadi kitüntetést, a Nagy Honvédő Háborús Érdemrend I. fokozatát – bár élete végéig várta a Lenin-érdemrendet, amit soha nem adtak át neki. 1971-ben megjelentek visszaemlékezései Dóra jelenti… címmel, ezt 17 nyelvre fordították le. (Emlékiratainak teljes kiadása 2006-ban jelent meg, nevelt fia, Trom András szerkesztésében.) A hatvanas-hetvenes években számtalan tisztséget viselt: ő volt az MTA Földrajzi Bizottságának az elnöke, a Magyar Földrajzi Társaság elnöke, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) elnöke, emellett gazdaságföldrajzot tanított a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1981-ben hunyt el, temetésén az Internacionálé szólt. A lapok „Kossuth- és állami díjas földrajztudós, a magyar és nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakja”-ként emlékeztek rá. (Borítókép: Fortepan / Bojár Sándor)

A cikk forrásai: Nagy Edit Ágnes: A kém és tudós Radó. Kapu, 2002. január, online: https://adt.arcanum.com/hu/view/Kapu_2002_01/

Kardos István: Tudós és hírszerző. Ezredvég, 1999/ 8. szám, online: https://adt.arcanum.com/hu/view/Ezredveg_1999/