Bár az elefántalakúak alrendjébe tartoznak, az egykor hazánk területén is élő masztodonok és mamutok két, különálló evolúciós vonal képviselői voltak, s rajtuk kívül még kapafogú elefántok is taposták azt a földet, amin ma is járunk.
A masztodonok, ezek az elefántszerű őslények igencsak elterjedtek voltak a miocén korban, benépesítették a bolygó északi féltekéjét. S míg a világ nagy részén közel 800 ezer évvel ezelőtt kihaltak, Észak-Amerikában egészen 11 ezer évvel ezelőttig fennmaradtak. Az ősi ormányosok legismertebb képviselői Magyarországon több más, elefántalakú faj mellett legeltek egykor.
Az ősi elefántok Magyarországon is elterjedtek voltak
Az úgynevezett magyar kapafogú őselefánt legismertebb maradványaira 1998-ban bukkantak Putnok környékén, de korántsem ezek voltak az első csontok, amik a föld alól előkerültek, szinte az ország minden szegletén mosott már ki a víz elefántcsontokat a földből az elmúlt évszázad során.
Pannonhalma és Salgótarján környékén már az 1930-as években is találtak őselefántleleteket, ráadásul több alfajét, igencsak változatos méretekben. A salgótarjáni például szinte a kétszeresére nőhetett a pannonhalmi társának. Mintegy 7 millió éve halhattak ki, amikor még trópusi éghajlat uralkodott Magyarországon.
Bár hatalmas agyarából négy is volt, a kapafogú elefánt a nevével ellentétben nem ásásra használta a nagyra nőtt fogakat, a lombkoronákból táplálkozott.
Felfedezése időszakában igencsak nagy hírverést kapott a kapafogú magyar elefánt, A Természet című folyóirat 1941. évi húsvéti száma több ízben is beszámolt a különleges leletekről, melyeket a húszas évek közepén, a salgótarjáni barnakőszén-medence egyik fejtőjében fedeztek fel Kotyháza község határában. A szénrétegek alatt, az úgynevezett fekűagyagban rejtőző hatalmas ősállatállkapocs mellett több egyéb csontot is felfedeztek. Miután kiderült, hogy igazán különleges leletről van szó, Harmat István, a bánya igazgatója kiemelt figyelmet fordított a szén kitermelése közben felfedezett csontoknak. Még nyugdíjba vonulása után is lelkes támogatója maradt a régészeti kutatásoknak. Az általa felfedezett csontokat a Nemzeti Múzeumnak adományozta, Horthy Miklós pedig Signum Laudis kitüntetésben részesítette munkásságáért.
A magyar elefántok a filmhíradók egyik korai adásában is nagy szerephez jutottak, amikor az ipolytarnóci ősmaradvány-kiállítást újrarendezték.
A magyar elefánt fajának legősibb képviselője lehetett
Mint azt A Természet megírta, "Az alsó állkapcsot és a mellette heverő csonttöredékeket a Nemzeti Múzeum állattárának igazgatója, Éhik Gyula vizsgálta meg és írta le. Kutatása alapján tudjuk, hogy a maradványok a kapafogú őselefántok, a Deinotherium-félék közé tartozó állattól származnak. Éhik Gyula tudományos munkásságának ez volt egyik legmaradandóbb értéke. A kapafogú őselefántok, vagyis a Deinotherium-ok kihalt nemzetségének egyik legősibb alakját fedezte fel Magyarföldön, s amit az állatról mond, azt átvette a külföldi szakirodalom is; az amerikaiak világhírű őséletbúvára, a nemrégiben elhunyt Osborn pedig külön fejezetet szentelt a nevezetes állatnak a kihalt elefántfélékről írt, tenyérnyi vastag, kisebb asztallapnagyságú óriáskönyvében."
Nem is olyan messze, Ipolytarnócon, ahogy a már említett híradó is tudósított róla, nemcsak csontmaradványokat, hanem lábnyomokat is találtak, melyek konzerválódtak az utókor számára is. Pannonhalmán és a Szigetköz vidékén is kerültek később elő a magyar kapafogú elefánt csontjai még az 1980-as végén is számtalan leletre bukkantak egy-egy aszályosabb időszakban a Mosoni-Duna egy szakaszán.
Elefántok és mamutok földje volt Magyarország?
Ma már azt is tudjuk, hogy a Tisza vidékén hatalmas mamutcsordák legeltek egykor, s bár teljes csontváz eleddig soha nem került elő magyar föld alól, a Nógrád vármegyei Jobbágyi határában valóságos földbe temetett mamutcsordára akadtak a múlt század derekán. Az Alföld folyói, főként a Tisza több ízben vetette már ki magából csontjaikat; a halászok hálóiba is rendszeresen akadtak mamutcsontok. Egy kicsit nyugatabbra, Tata mellett feltárt lelet tanúsága szerint pedig az itt élő ősemberek is alapvető tápláléknak tekintették a legendás ősállatokat, ott egyfajta konyhai hulladékként elvermelt csonthalom került elő az ásatások során.
Hogyha az ősemberek világa érdekel, ebben a cikkünkben az általuk is használt eszközökről olvashatsz.
