lottó

Mária Terézia idején is lottóztak már a magyarok

A sorsolásos játékok története egészen az ókorig nyúlik vissza: Hellászban az előkelő lakomák alkalmával a házigazda tombolaszerűen sorsolt ki értékes ajándékokat vendégei között, Rómában pedig Augustus császár árult nyereményszelvényeket, melyek árából a város felújításának költségeit kívánta előteremteni. A modern lottójáték a 17. századi Genovából ered, ahonnét gyorsan átterjedt Európa más részeire és a gyermekéveit taposó Egyesült Államokba is; a Habsburg Birodalom területén annyira népszerűvé vált az új szerencsejáték, hogy Mária Terézia állami monopóliumba vette és bérletbe adta a lottót, II. József pedig a szelvények árusítását és a nyeremények finanszírozását is teljes mértékben az állam fennhatósága alá rendelte.

A lottó természetesen a Habsburg-korona alá tartozó Magyarországon is komoly népszerűségre tett szert − idehaza ekkoriban lutriként ismerték −, a 19. század végén azonban a folyamatos tiltakozások miatt (sokan úgy vélték, a játék komoly erkölcsromboló hatással bír) megszüntették, és bevezették helyette az osztálysorsjegyet, mely a Horthy-korszak végéig várta a meggazdagodásról álmodozó játékosokat. A második világháborút követő években és a Rákosi-korszakban a lottózás hagyománya nem éledt újra, ekkoriban az ország kedvenc szerencsejátéka a sportfogadás, vagyis a totó lett, mely − köszönhetően többek között az Aranycsapat és a futball népszerűségének − jelentős rajongótáborral bírt.

Kedélyjavító intézkedésként vezették be a lottót

A Kádár-érában azonban mindez megváltozott, néhány hónappal az 1956-os forradalom véres leverését követően új szlogentől volt hangos a magyar sajtó: „Reszkess, totó, jön a lottó!” A modern számsorsjegyjáték bevezetésével 1957. január 17-én bízta meg rendeletben Kossa István pénzügyminiszter az Országos Takarékpénztárt: a döntés hátterében kedélyjavító és gazdasági megfontolások is szerepet játszottak. Egyrészt a politikai vezetés szerette volna elterelni az emberek figyelmét a forradalom bukásáról, és oldani a felgyülemlett feszültséget és a borús közhangulatot, másrészt a lottóval kívánták felváltani a Rákosi-éra terv- és békekölcsöneit. A bevételekből − mint egyfajta önkéntes adózási forma − fejlesztéseket, elsősorban lakásépítési programokat akartak finanszírozni.

A régi-új szerencsejáték a rendelet szerint a klasszikus genovai mintát vette át, 90 szám közül kellett ötöt eltalálnia annak, aki a főnyereményt szerette volna hazavinni, de két találattól kezdve már nyeremények ütötték a szerencsés játékosok markát. A lottósorsjegyek értékesítése február 13-án kezdődött, egy szelvény 3 forint 30 fillérbe, pont ugyanannyiba került, mint egy totószelvény, az áron a következő húsz évben nem emeltek. A befolyt összeg 50 százalékát a pénznyeremények finanszírozására fordították, 10 százalékot pedig tárgynyereményekre költöttek, melyek jutalomsorsolással találtak gazdára. Már az első héten 100 ezer szelvény fogyott, a március 7-én csütörtökön tartott első sorsolást pedig másfél milliónál is több sorsjegy tulajdonosa várta izgatottan.

Háborús özvegyasszony vitte haza az első főnyereményt

Az első sorsolásra a Medosz (Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete) kultúrotthonában került sor a VI. kerületi Jókai utcában, ünnepi műsor keretében; a nyerőszámok a 16, 61, 71, 77, 89 voltak. Telitalálat nem született, a hét négytalálatos szelvény gazdája viszont fejenként 160 ezer 810 forintot vihetett haza; ezt követően minden héten csütörtök este tartották a lottóhúzásokat nyilvánosan, közönség színe előtt. Az első telitalálatra a hatodik hétig kellett várni, amikor egy 66 éves, négygyerekes özvegyasszony, Ring Sándorné vitte el a 810 ezer forintos álomnyereményt. A szerencsés győztes gyermekei és a saját életkorát tette meg a lottón (23, 26, 33, 37, 66), mely példán felbuzdulva hamarosan országszerte népszerűvé vált a családi számok megjátszása.

Ring Sándorné győzelme igazi mesebeli történetnek bizonyult, melyet alaposan felkapott a korabeli sajtó: az özvegyasszony a második világháború végén, bombatámadásban veszítette el a férjét, sőt, a család teljes otthona, a berendezéssel együtt, megsemmisült. Amíg a szerencse rá nem mosolygott, Ringné a XI. kerületben élt szerény körülmények között, szerény 226 forintos nyugdíjából és idősebb gyerekeinek anyagi támogatásából nevelte a kisebbeket. A kezdeti években a nyertes lottószámokat hétről hétre a Népszabadság közölte, csakúgy, mint a győztesek nevét, ami ekkoriban még többnyire nyilvánosnak számított. A szerencsés nyertesekkel gyakran interjút készített a lap, melyben bemutatták életkörülményeiket, megkérdezték tőlük, mire költik a mesés összeget.

Később, amikor a nyeremények már sokmilliós nagyságra rúgtak (két évvel a játék bevezetése után, 1959-ben érte el a főnyeremény először az egymilliós határt), a nyertesek kilétét igyekeztek titokban tartani, leginkább a „szocialista társadalmi berendezkedést” megbolygató irigykedés elkerülése miatt. A ’60-as évek második felétől a rádió és a televízió is közvetítette a sorsolásokat, így az emberek többé nem gyanakodtak arra, hogy esetleg csalással élnek a játék lebonyolítói.

Zongorát és autót is lehetett nyerni

A lottózás hamar országos lázzá vált, sokan közösen, munkahelyi vagy baráti társaságokban játszottak hétről hétre, mások tudományos(kodó) módszerekkel próbálták kikutatni a legvalószínűbb számkombinációk titkát; 1958-ban jelent meg az első lottólexikon, amely a hasonló érdeklődésű játékosoknak adott ötleteket, tanácsokat. A hihetetlenül népszerű szerencsejátéknak hivatalos kabalafigurája is született: Macskássy János grafikusművész, az ’50-es évek legismertebb reklámművésze alkotta meg Lottó Ottó figuráját, akit figura formájában minden lottósorsolás alkalmával hazavihetett a közönség öt szerencsés tagja. A népszerű karaktert később Kabos László személyesítette meg hús-vér változatban.

A csütörtöki heti lottósorsolások mellett havonta egyszer, minden hónap első péntekén tartottak (fentebb már említett) bónuszsorsolásokat, melyek alkalmával tárgynyereményeket vihettek haza a lottózók. A nyeremények között szerepelt például kombinált bútor, hűtőgép, televízió, zongora, csillár, herendi étkészlet, női kosztüm, bőrkabát, sőt, acélgereblye és kalapácsos daráló is, de élelmiszercsomagok is gazdára találtak. A főnyeremény kezdetben egy Wartburg 311-es személygépkocsi volt, melyet első ízben egy 13 éves kunszentmártoni fiú, Molnár Tibor vihetett haza, akit annyira lenyűgözött a keletnémet csodajárgány, hogy felnőve az autószerelést választotta hivatásának.

Lottóházak és nyaralók várták szerencsés lakóikat

Az ’50-es évek végétől a ’60-as évtized végéig az öröklakások és nyaralók számítottak a lottó legnagyobb tárgynyereményének, melyeket kezdetben véletlenszerűen választottak ki a szervezők az üresen álló ingatlanok közül, később viszont már külön erre a célra épített „lottóházakba” költözhettek a nyertesek. A kulcsátadási ceremóniákat nagy médiavisszhang kísérte, a harmadik, az Üllői út és a Ferenc körút sarkán épült, hatemeletes „lottóház” lakói például 1961 augusztusában, Jurij Gagarin budapesti látogatásához időzítve, a televízió kamerái előtt költözhettek be új otthonaikba, melynek erkélyéről nézhették az első űrhajós autós diadalmenetét a fővárosban.

Hasonló álomnyereményt jelentettek a nyaralók, melyek egy Balatonalmádiban található üdülőtelepen várták szerencsés gazdájukat, nem véletlenül nevezték a helyszínt „nyer-teleknek” és Magyarország legszerencsésebb nyaralótelepének. Az ingatlannyeremények mellett külföldi utazást is nyerhettek a jutalomsorsolások győztesei, ennek azonban nem mindenki örült. A városi legenda szerint egy 85 éves vidéki bácsika széttépte a győztes szelvényét, amikor megtudta, hogy háromhetes kínai körutat nyert.

Az ötös lottó három évtizeden keresztül teljes monopóliumot élvezett a magyarországi szerencsejátékok területén, csak 1988-ban, a Kádár-éra végnapjaiban döntött úgy a kormányzat, hogy beindítja a hasonló elven működő hatos lottót, melyet a rendszerváltozás után a kenó, a skandináv lottó és egyéb játékok követtek.