Hajtincseiért harcoltak a nők: rocksztárként élt ez a magyar zseni

GettyImages-912530734
Olvasási idő kb. 4 perc

Ismerjük a Beatles-koncertek fekete-fehér képsorait, melyeken eksztatikus állapotba került fiatal lányok ájulnak halomra a gombafejűek láttán és hallatán. De az Elvis-rajongó hölgyeket se zavarta, hányat csókolt előttük végig a Király, ha ő maguk is bekerültek a szerencsések közé. Mi pedig hajlamosak vagyunk azt hinni, generációról generációra bolondosabbak vagyunk, pedig már Liszt Ferenc színpadán is landolt női fehérnemű szép számmal.

A lisztománia terminus technicusa csak bizonyos értelemben jelent egyfajta speciális „lisztérzékenységet”. A szakkifejezés nem biológiai, és fiziológiás elváltozásokra is csak járulékosan utal. Nem a 20. század gyümölcse, és nem orvosok találták ki. Az elnevezés Heinrich Heine híres német író és irodalomkritikus, jóllehet kissé féltékeny, kortárs celebritás agyából pattant ki annak a jelenségnek a leírására, amelyet Liszt Ferenc váltott ki rajongóiból.

Sztárság

Sokan az első rocksztárként aposztrofálják a kortárs közönségnél is elképesztő sikereket elérő, hihetetlen mértékű eksztázist kiváltó zeneszerző-óriást. Liszt Ferenc nem mellesleg már puszta külső megjelenésével is alkalmas volt a női szívek rabul ejtésére, jellegzetes arcélével, termetével, tartásával és megkapó frizurájával még zongorajátéka előtt arra késztette rajongóit, hogy bűvöletbe essenek. A többi csak az első hangok leütése után következett. A lisztománia olyan mértéket öltött már a 19. század végén, amely alapján joggal hasonlítják őt a 20–21. század legnagyobb sztárjaihoz. Rocksztár helyett azonban talán találóbb popsztárként, vagyis populáris, népszerű zeneművészeti műfajt mesteri fokon űző művészként emlegetni. Ahogyan előtte a már gyerekkorában felfoghatatlan babérokra törő Wolfgang Amadeus Mozart is elnyerhette az egyik első popsztár címet.

Beatles-rajongók 1964-ben
Beatles-rajongók 1964-benWilliam Lovelace / Getty Images Hungary

Haj

Liszt Ferenc ritmusra buján kuszálódó tincseinek látványa már eleve kócosra borzolta a (női) kedélyeket. A kor szellemének megfelelően egyébként az egyik leghagyományosabb relikvia a hajtincs volt, de Liszt Ferencnek aligha maradt volna jellegzetes frizurájából, ha csak megpróbálta volna a hölgy imádók Liszt-haj-igényeit kielégíteni. Felismerve ezt a szupersztár, hogy meg ne bántsa a tincs nélkül nyilván csalódottá váló fehérnépet, állítólag beszerzett egy kutyát, melynek szőrzete hasonló színben pompázott, mint a zeneszerző zseni haja.

Korabeli karikatúrák is tanúskodnak népszerűségéről
Korabeli karikatúrák is tanúskodnak népszerűségérőlThree Lions / Getty Images Hungary

Száj

Ennél már elszántabbnak számított az a hölgy, aki, a források szerint a zeneszerző cigarettacsikkjét és annak hamuját kapirgászta össze a hamutálakból, majd kis gyémánt F. L. díszítésű fiolába helyezve azokat medalionjában viselte a géniusz szája által érintett cigaretta földi maradványait.

De olyan rajongóról is szóltak híradások, aki a Liszt Ferenc által elkortyolt kávé után a csésze aljából összevadászta a fennmaradt zaccot, és annak elfogyasztása közben extra élvezetet élt át arra gondolva, ezt fogyasztotta maga Franz Liszt is.

A rocksztárság alapjául szolgáló elképzeléshez vezető képek
A rocksztárság alapjául szolgáló elképzeléshez vezető képekApi / Getty Images Hungary

Ruházat

A Mester a leírások szerint saját ruhadarabjai közül csak kesztyűjét dobta időnként a rajongók közé, amiért komolyabb vetődésre vetemedtek a legúribb dámák is. Hatalmas tolakodás alakult ki a repülő kesztyűk körül a koncerttermek légterében, de ennél extrémebb ruhadarabok is szárnyra kaptak, a szárnya kapott pletykák alapján.

A szolidabbak csak virágcsokrokat dobáltak, nem mindenki mert rögtön fehérneművel dobálózni
A szolidabbak csak virágcsokrokat dobáltak, nem mindenki mert rögtön fehérneművel dobálózniDea / A. Dagli Orti / Getty Images Hungary

Hajlamosak vagyunk azt hinni, egyre merészebb és őrültebb dolgokra vagyunk képesek, s eleink még más mércével mérettek, de állítólag a teljes önkívületbe került hölgy rajongók körében egyes koncertek alkalmával az alacsonyan szálló női alsóneműk sem voltak példa nélküliek. S az sem elfelejtendő tény, hogy akkoriban még ez a viselet nem a három vékony fonaldarabra emlékeztető aprócska tanga diszkréciójával röppenhetett a magasba.

Még szerencse, hogy

Liszt Ferenc életművéből ezeket a furcsa tényeket csak halványan őrzi az emlékezet,

s örök érvényű zeneművei mellett nevét nemcsak a Zeneművészeti Egyetem, de egyebek mellett legnagyobb repülőterünk is jogos büszkeséggel viseli.

„Éjszaka azt csinál velem, amit akar”, írta Liszt Ferencnek kurtizán szerelme„Éjszaka azt csinál velem, amit akar”, írta Liszt Ferencnek kurtizán szerelme

Akkoriban Duplessis testesítette meg a kor nőideálját, míg Liszt rocksztárhoz hasonló életet élt. Igazi celebpárost alkottak.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Lemondott a gyermekügyi miniszter: kiderült, hogy egy tinitől született gyereke
Lemondott a gyermekügyi miniszter: kiderült, hogy egy tinitől született gyereke

A titkos kapcsolatra és a tinédzsertől született gyerekre 36 év után derült fény, ezért lemondott a gyermekügyi miniszter.

március 21., 12:44

  • világom
Elszigetelten élő törzs tagja tűnt fel a civilizációban: ez volt a szándéka
Elszigetelten élő törzs tagja tűnt fel a civilizációban: ez volt a szándéka

Az egész falut meglepte, amikor az elszigetelt törzs tagja megjelent a településükön.

március 21., 16:00

  • Mindennapi
Elon Musk előtt 60 évvel is volt elektromos autó: így ment
Elon Musk előtt 60 évvel is volt elektromos autó: így ment

Az elektromos autók gondolata, sőt divatja egyáltalán nem új dolog a piacon. Sokkal régebbi, mint gondolnád.

március 21., 16:46

  • Mindennapi
Megjelent a rendelet: április 1-jétől 200 ezres bírság jár ezért
Megjelent a rendelet: április 1-jétől 200 ezres bírság jár ezért

Az új rendelet tartalmazza a kiszabható bírság összegét is.

március 21., 12:10

  • életem
Rosszul járhatnak az idősek a szakrendelés-választás átalakításával
Rosszul járhatnak az idősek a szakrendelés-választás átalakításával

Komoly problémát jelenthet a szakrendelés-választás új rendszere az idős betegek számára.

március 21., 13:36

  • Testem
Szalmonellával fertőződhetett két népszerű termék: nehogy egyél belőlük!
Szalmonellával fertőződhetett két népszerű termék: nehogy egyél belőlük!

A két érintett terméket visszahívták, a vásárlókat kárpótolják.

március 21., 17:30

  • világom
Évente újraépítik, egy teherautót is elbír ez a híd, pedig növényekből fonják
Évente újraépítik, egy teherautót is elbír ez a híd, pedig növényekből fonják

Te elhiszed erről a növényből készült hídról, hogy biztonságos?

március 21., 15:10

  • világom
Szokatlan képek Vilmos hercegről: egyenruhában, tankon ülve fotózták a frontvonalon
Szokatlan képek Vilmos hercegről: egyenruhában, tankon ülve fotózták a frontvonalon

Nem mindennapi helyzetben kapták lencsevégre Vilmos herceget: egyenruhában, tankon ülve jelent meg az orosz határnál.

március 21., 15:21

  • Édes otthon
Ekkora teremben fért csak el egy számítógép az 1950-es években
Ekkora teremben fért csak el egy számítógép az 1950-es években

Ma, amikor okostelefonokkal operál mindenki, már nehezen elképzelhető, hogy az első számítógépek még terem nagyságúak voltak.

március 21., 14:00

  • Testem
A testalkatod előre jelezheti nálad a kognitív hanyatlás esélyét
A testalkatod előre jelezheti nálad a kognitív hanyatlás esélyét

Egy új kutatás szerint egy otthon elvégezhető mérés sokat elárul agyunk későbbi egészségéről és a kognitív hanyatlás kockázatáról.

5 perce

  • Édes otthon
Trump miatt hirtelen turisták özönlötték el ezt a ritkán látogatott úti célt
Trump miatt hirtelen turisták özönlötték el ezt a ritkán látogatott úti célt

A figyelem középpontjába került Donald Trump miatt egy különleges úti cél, ami egyre népszerűbb a turisták körében.

március 21., 10:36

  • Édes otthon
Drámaian megváltozik az időjárás – óriási rezsiköltségek várnak a magyarokra
Drámaian megváltozik az időjárás – óriási rezsiköltségek várnak a magyarokra

Érdemes felkészülni a megváltozó időjárásra, ami pluszköltségeket is hozhat.

március 21., 11:10

  • Offline
Tömegek imádták sztárként Hitlert: ilyen rajongói leveleket kapott
Tömegek imádták sztárként Hitlert: ilyen rajongói leveleket kapott

Hitler havonta több ezer levelet kapott a rajongóitól.

március 21., 19:30

  • Offline
A kör közepén állok... – Tudod, folytatni a 80-as évek magyar slágereit?
A kör közepén állok... – Tudod, folytatni a 80-as évek magyar slágereit?

Igencsak fülbemászó dalokat írtak azokban az években, ma is dúdoljuk őket. De vajon a szövegük is megy még? Kvízünkből kiderül!

március 21., 06:46

  • Testem
Ennek a vitaminnak a hiánya memóriazavart okozhat
Ennek a vitaminnak a hiánya memóriazavart okozhat

Sokszor elegendő egy létfontosságú vitamin pótlása aank érdekében, hogy a memóriánk ismét tökéletesen működjön.

március 21., 06:00

  • Offline
Arzénból készítette kozmetikumait a csaló, a nők mégis megvesztek érte
Arzénból készítette kozmetikumait a csaló, a nők mégis megvesztek érte

A csaló kihasználta a nők szépség iránti vágyát.

március 21., 20:00

  • világom
Aktiválták a kamerákat ezekben az autókban: mostantól mindent rögzítenek
Aktiválták a kamerákat ezekben az autókban: mostantól mindent rögzítenek

A különleges biztonsági rendszerrel és a kamerák aktiválásával szeretnék visszaszorítani a rongálásokat.

március 21., 11:40

  • Szülőség
Ezt a fajta tejet egyetlen gyerek sem ihatná: kevesen tartják be
Ezt a fajta tejet egyetlen gyerek sem ihatná: kevesen tartják be

Egy új ajánlás szerint ez a tej nem a legjobb a gyerekek számára.

március 21., 06:30

  • életem
80 ezer aranyásót kényszerítettek munkára: embertelen körülmények között tombolt az aranyláz
80 ezer aranyásót kényszerítettek munkára: embertelen körülmények között tombolt az aranyláz

Alig négy évtizede még dübörgött a természet és mintegy 80 ezer ember mértéktelen kizsákmányolása.

március 21., 19:00

  • Offline
Erről a gyerekkori képről te sem ismernéd fel Elvist: elképesztő fotó
Erről a gyerekkori képről te sem ismernéd fel Elvist: elképesztő fotó

Ez a riadt tekintetű szőke kisfiú a képen ugyanaz az Elvis, aki felnőttkorában világítóan kék szemével babonázta meg a nőket.

március 21., 18:30

  • Édes otthon
Soha ne nyomj rá erre a gombra a számlafizetésnél: minden pénzed bánhatja
Soha ne nyomj rá erre a gombra a számlafizetésnél: minden pénzed bánhatja

Számlák befizetésénél is érdemes körültekintően eljárni.

március 21., 09:06

  • Testem
Veszélyes szer került ebbe az ételbe: ne edd meg, visszahívták
Veszélyes szer került ebbe az ételbe: ne edd meg, visszahívták

Fagyasztott élelmiszerben találtak veszélyes szert, ezért a terméket visszahívták.

március 21., 07:46

  • életem
Ennyi ideig maradna életben egy űrhajós, ha a Földön minden élet kipusztulna
Ennyi ideig maradna életben egy űrhajós, ha a Földön minden élet kipusztulna

Kérdés, hogy az űrhajósok egyáltalán életben szeretnének-e maradni.

március 21., 07:00

  • Mindennapi
Rengeteg gyalogos szegi meg ezt a közlekedési szabályt: súlyos bírság járhat érte
Rengeteg gyalogos szegi meg ezt a közlekedési szabályt: súlyos bírság járhat érte

Több tízezer közlekedőt figyeltek meg, kiderült, hogy az egyik legalapvetőbb szabályt rengeteg gyalogos és rolleres szegi meg.

március 21., 09:35

  • Offline
Az iskolatejtől az iskolaköpenyig – így teltek iskolás éveink a szocializmusban
Az iskolatejtől az iskolaköpenyig – így teltek iskolás éveink a szocializmusban

Megmutatjuk, hogyan teltek a hétköznapok egy átlagos szocialista iskolában.

március 21., 07:26

  • világom
Világszintű közlekedési káosz jöhet a következő 24 órában: téged is érinthet, ha így utazol
Világszintű közlekedési káosz jöhet a következő 24 órában: téged is érinthet, ha így utazol

Váratlan esemény miatt lezárták a világ egyik legfontosabb közlekedési csomópontját, utasok ezreit érinti az egész napos káosz.

március 21., 08:36

  • Offline
Fürdőző komondoron derül az internet: videó
Fürdőző komondoron derül az internet: videó

Kíváncsi vagy, mitől lett különleges, a videóban szereplő úszó komondor? Megmutatjuk!

március 21., 08:20

  • életem
Ezen a számon múlhat, hogy idén mennyi lesz a nyugdíjad
Ezen a számon múlhat, hogy idén mennyi lesz a nyugdíjad

Két tényező határozza meg az öregségi nyugdíjat: ez a szám az egyik.

március 21., 08:06

  • világom
A világ legkisebb parkja olyan apró, hogy szinte bele sem férsz
A világ legkisebb parkja olyan apró, hogy szinte bele sem férsz

A világ legkisebb parkja valóban csak talpalatnyi méretű.

március 21., 08:50

  • Testem
52 ezer beteg egy hét alatt – letarolja az országot ez a fertőzés
52 ezer beteg egy hét alatt – letarolja az országot ez a fertőzés

Kicsit mérséklődőtt a betegek száma, de még mindig nagyon sok a fertőzött.

március 21., 10:06

Érdekességek