Később még jól jöhet: így étkezz, ha a koronavírus miatt épp nem érzel ízeket

Szabó Eszter

Dolgok, amikről nem is tudtuk, hogy nem tudjuk – rovatunkban ma arról értekezünk, hogyan is táplálkozhatsz a legtökéletesebben akkor, ha épp rajtad is átmegy a Covid, és emiatt nem érzel ízeket. Bizony, ennek is lehetsz a mestere, már mutatjuk is, hogyan!

Úgy tűnik, a koronavírus még egy darabig velünk marad, így érdemes felkészülnünk legalább egy-egy enyhe fertőzésre, amit – ha szerencsénk van – megúszunk a szaglásunk és ízlelésünk elvesztésével. Nem is sejtettük, hogy ilyenkor is vannak ajánlott és kevésbé ajánlott fogások, de ma már tudjuk, hogy igenis akadnak olyan ételek, amelyek szerencsésebb választásnak bizonyulhatnak a többinél. 

Annyit már a tudomány is igazolt, hogy összefüggés van a szervezet tápláltsági állapota, az immunrendszer egészsége, a fertőzésveszély és a betegségből való felépülés képessége között.  A helytelen táplálkozás gyulladással és oxidatív stresszel jár, ami veszélyezteti az immunrendszer egészségét. Mind a gyulladás, mind az oxidatív stressz fokozott, ha az ember Covid–19-fertőzött.

A Covid–19 negatívan befolyásolja a táplálkozási állapotot, mivel csökkenti az étvágyat, ugyanakkor növeli a szervezet tápanyagszükségletét, például a D-vitaminból. A jó diéta és a táplálkozás segíthet az immunrendszer egészségének megőrzésében, ha az ember Covid–19-fertőzött, különösen, ha antioxidáns és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkező élelmiszereket fogyasztunk.

Ez a cikk olyan kulcsfontosságú tápanyagokat, élelmiszereket és táplálkozási gyakorlatokat sorol fel, amelyek hasznosak lehetnek a Covid–19-fertőzöttek vagy az abból felépülő emberek számára.

1. Minden, ami D-vitamin

A D-vitamin a leggyakrabban tárgyalt mikroelem a táplálkozási szakértők körében a Covid–19 kezelésében. Ez a zsírban oldódó vitamin és hormon gyulladáscsökkentő hatást fejt ki azáltal, hogy elnyomja az immunrendszer túlműködését, újabb és régebbi kutatások szerint is. A szervezetben a D-vitamin az angiotenzin konvertáló enzim 2-re (ACE2) hat, amely a tüdőben és a zsírszövetben található fehérjereceptor. Az új koronavírus a fertőzés kezdetén kötődik az ACE2-höz, ami potenciálisan akut légzési distressz-szindrómához és súlyos megbetegedésekhez vezethet a Covid–19-ben szenvedő betegeknél.

A D-vitamin azonban kölcsönhatásba lép az ACE2 receptorokkal, ami potenciálisan megakadályozza a vírus kötődését azokhoz, és csökkenti a Covid–19-hez kapcsolódó szövődményeket. A D-vitamin ráadásul segítheti a sérült szövetek gyógyulását, elsősorban a tüdőben.

Az szervezet a D-vitamin 80%-át akkor állítja elő, amikor a bőrt napfény éri (ultraibolya fény), a fennmaradó 20%-ot pedig a legtöbben az étrendjükből szerzik be. Az étrend-kiegészítők mellett hasznos lehet a hering, a tojássárgája, szardínia, tonhalkonzerv vagy a lazac. 

Na ezeket például Covid alatt és gyógyultan sem ajánljuk
Na ezeket például Covid alatt és gyógyultan sem ajánljukMaartje van Caspel / Getty Images Hungary

2. Karotinoidok és A-vitamin

A karotinoidok antioxidánsok, amik a természetben megtalálhatók bizonyos színes algákban, baktériumokban, gombákban, növényekben, gyümölcsökben és zöldségekben, amelyek közül néhányat bárki beilleszthet étrendjébe. A természetben azonosított 700 karotinoidból csak körülbelül 30-at találtak meg az emberi szervezetben. Ezek egyike az A-vitamin és prekurzora, a béta-karotin. 

Az A-vitamin egy zsírban oldódó antioxidáns karotinoid. Gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik, és a kutatások rávilágítottak, hogy előnyös lehet tüdőgyulladás és légúti fertőzések kezelésében. A Covid–19 esetében a vizsgálatok azt mutatják, hogy az A-vitamin csökkenti a gyulladást és az oxidatív stresszt, fokozza az immunválaszt, és csökkentheti a betegség súlyosságát. 

Néhány embernél A-vitamin-hiány alakulhat ki olyan fertőzések során, mint például a Covid–199, és ez valóban fokozhatja a betegség súlyosságát. Ha ez megtörténik, előfordulhat, hogy A-vitamin-kiegészítőket kell szedned, de jók a sötétzöld leveles zöldségek és a belsőségek, különösen a máj, amely gazdag A-vitamin-forrás.

3. Cink

A cinkhiány a fertőzések fokozott kockázatával és a Covid–19-ben szenvedők nehezebb gyógyulásával jár együtt. A cinket az egyik legfontosabb ásványi anyagnak tekintik. Kutatások kimutatták, hogy antioxidáns és gyulladáscsökkentő tulajdonságai redukálják a szívbetegségek kockázatát, támogathatják a szem egészségét, és elengedhetetlenek az immunrendszer egészségéhez.

A cink egyidejűleg csökkentheti a bakteriális fertőzés kockázatát és az ACE2 receptorok aktivitását, amelyek az új koronavírus célpontjai. Ha ebből vennél magadhoz többet, jó választás lehet a darált marhahús, az étcsokoládé, a kesudió és a tökmag is. 

4. Ómega-3 zsírsavak

Az ómega-3 többszörösen telítetlen zsírok a zsírsavak egy kategóriáját képezik, amelyekről kimutatták, hogy gyulladáscsökkentő egészségügyi előnyökkel járnak, beleértve az agy egészségét, a szívbetegségeket és a reumás ízületi gyulladást. Ezek az ómega-3 zsírok, különösen az eikozapentaénsav (EPA) és a dokozahexaénsav (DHA), javíthatják a Covid–19-ben szenvedő betegek gyógyulásának idejét és minőségét.

Az ómega-3 zsírok másik potenciális előnye a Covid–19-ben szenvedők vagy az abból felépülők kezelését illetően a hangulat, a szorongás és a depresszió javításában betöltött szerepük – mindezt ronthatja az új koronavírus-járvány. Hasznos forrása lehet a chiamag, a szójabab, a szardínia, a lenmag, a dió és a lazac. 

5. C-vitaminból is fogyassz többet!

A C-vitamin egy antioxidáns vitamin, amely támogatja az immunrendszer egészségét minden korosztály számára. Állatokon és embereken végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a C-vitamin csökkentheti az oxidatív stresszt, javíthatja az endothel működését, hogy a szívbetegségektől védjen, és elősegítse a megfázásból való felépülést.

Újabb kutatások bizonyítják, hogy a Covid–19-fertőzöttek által bevitt C-vitamin elősegítheti a gyógyulást a betegség lefolyása során. A C-vitamin potenciális szerepet játszhat a tüdőgyulladás és a bakteriális fertőzések, például a szepszis megelőzésében és kezelésében, bár a tudományos közösség néhány tagja megkérdőjelezi használatát. Fald a citrusokat és a paprikát, egyébként is nagyon finomak, és salátában együtt is remekül felhasználhatóak!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek