Korda Sándor

Bár Sándor huszonévesen hagyta el Magyarországot, dúsgazdag világfiként sem hiányozhatott soha a téliszalámi, a kolbász, a rétes az asztaláról. Több nyelven beszélt, mindegyiken erős magyar akcentussal, ami nem érdekelte, sőt olykor még rá is játszott – de veszekedni egészen haláláig csak magyarul szeretett. 

A 19. század végén, Pusztatúrpásztón (amely ma Túrkevéhez tartozik) gyors egymásutánban megszületett három kajla fülű gyerek, Sándor, Zoltán és Vince. A későbbi Alexander Korda Kellner Sándor László néven látta meg a napvilágot, Kellner Henrik és Weisz Ernesztina gyermekeként. Hétfő reggelente jött a tanyavilágban cseperedő fiúkért egy szekér, ami elvitte őket az iskolába, majd pénteken hazaszállította. Miután a kis Sándornak egy szemfertőzés következtében sokdioptriás szemüveget kellett hordania, a későbbiekben felmentették a katonai szolgálat alól. Élete végéig, még szemüveggel is, rosszul látott.

Egyszerre született a filmmel

Kellner Sándor egyszerre született a filmmel: 1893-ban látta meg a napvilágot, a Lumière fivérek pedig 1895-ben vetítettek először közönségnek. 13 éves sem volt, amikor az édesapja váratlanul meghalt. A család Kecskemétre költözött a nagypapához, aki gyakran szíjjal verte a gyerekeket. Ettől Sándor mihamarabb szabadulni akart, és elindult Budapestre. A Mester utcai kereskedelmi iskolába járt, és az iskola mottójából (Sursum corda – Emeljétek fel szíveteket!) vette kölcsön későbbi vezetéknevét.

Amint lehetősége nyílt rá, felhozatta szeretteit is Pestre, és haláláig vitte a családfő szerepét. Sokat olvasott, ekkor még nem forgatókönyveket, hanem regényeket. Filmes pályája kezdetén olyan irodalmi műveket vitt vászonra – még némafilmként –, mint Jókai Mórtól Az arany ember, vagy Babits Mihálytól a Gólyakalifa, amely akkor ultramodern kortárs műnek számított.

Korda Sándor 1917 áprilisában Pásztory M. Miklóssal megvette a Corvin Filmgyárat, és megalapították vállalkozásukat. Ez a Róna utcánál megvásárolt földterület a magyar filmgyártás fellegvára volt több mint száz esztendeig. Ő rendezte az egyik első, külföldön is bemutatott magyar filmet, a Fehér éjszakákat.

Még nem volt 27 éves, de már 25 némafilm volt a háta mögött, mielőtt 1919-ben elhagyta szülőhazáját. A Tanácsköztársaság bukása után felesége, Mária azzal mentette meg az életét, hogy kivitte Bécsbe. Sándor itt is folytatta filmes pályafutását, majd Berlin következett, és 1927-ben már Hollywoodban, a United Artistsnál volt rendező. Felesége minden filmjében játszott, de beköszöntött a hangosfilm korszaka, és Máriának olyan erős akcentusa volt, hogy senki nem akart vele dolgozni, még a saját férje sem. 1930-ban el is váltak. A színésznő örökre megharagudott a férjére, élete végéig perben állt vele, és közös gyereküket is ellene nevelte.

Korda nem érezte jól magát Hollywoodban, visszavágyott Európába, és 1931-ben Londonba költözött a fivéreivel. Ott alapította meg 1932-ben a London Films stúdiót. A VIII. Henrik magánélete, amelyet ő rendezett, azonnal óriási nemzetközi filmsiker lett, Oscar-díjra is jelölték. Producerként többek között olyan filmek fűződnek nevéhez, mint a rendkívül sikeres A dzsungel könyve – amelyet testvére, Zoltán rendezett, és amelynek Rózsa Miklós szerezte a zenéjét – és a III. Richárd.

Megvárták a repülők, a hajók, a vonatok

Ekkorra teremtődött meg számára egy olyan életszínvonal, amiről magyar tanyasi gyerekként nem is álmodhatott. Ahogyan Michael Korda, egyik unokaöccse írja visszaemlékezésében, ha utazott, a fekete Roll-Royce Silver Shadow közvetlenül a repülőgép lépcsőjéhez vitte, ha késett, visszatartották az indulást. Mindenütt megvárták a hajók, a vonatok. Az útlevél- és vámformaságokat úgy intézték, ahogy neki a legkényelmesebb volt. „Még a vámjelzést is gyöngéden krétázták rá fehér borjúbőr Revelation bőröndjeire meg a fecskefarkú nyílásretesszel ellátott, rézvasalású, nyirkosítóval felszerelt szattyánbőr úti szivarládájára, amelynek finom bőrébe préselve ott állt a monogramja: A. K.”

A London központjában magasodó, régen királyi családok által lakott palota, az Antibes-ben horgonyzó jacht, a Biot közelében lévő villa a narancsligetekkel és teraszokkal – mindez hozzátartozott luxus életviteléhez, akárcsak a Sulka ing, a Knize nyakkendő, a Lobb cipő, a Locke kalap.

Testvérei, ha nem is lettek ilyen híresek, mint ő, szintén világsikerű produkciók gyártásában vettek részt. Közben tudomásul vették bátyjuk allűrjeit, furcsa szokásait, zsarnokságát és szeretetrohamait. Vincentnek, vagy ahogyan Alex becézte, Vincinek, sofőrt kellett tartania, mert Alex nem bízott benne, hogy képes egyedül vezetni a kocsiját.

Vincent gyakran érkezett haza esténként magyar filmemberekkel – emlékszik vissza apjára Michael –: forgatókönyvírókkal, operatőrökkel, díszlettervezőkkel, akik alig tudtak angolul, inkább magyarul beszéltek, amin az angol királyi családoknál szolgált házvezetőnő igencsak felháborodott. Azon pedig az angol hölgy végképp megdöbbent, amikor a magyar konyhaművészettel próbálták megismertetni.

Pezsgőt inni lekvárosüvegből, szalámit vágni bicskával

Mindhárman megtapasztalták az éhezést, ezért a mértéktelen mennyiségű ennivaló látványa biztonságérzetet keltett a három fivérben. Zolinak az volt a szokása, hogy az előkelő vacsoravendégségekre egyik zsebében egy darab kenyérrel, a másikban egy darab szalámival érkezett, így tiltakozva a szerinte finomkodó angol konyha ellen. Aztán előhúzott a zsebéből egy nagy bicskát, fogta a szalámit és vágott magának egy vastag szeletet, pedig roskadt az asztal. A szakács, akit Mr. Fagyasnak hívtak, közben a konyhában kockákra vágta a bográcsgulyásnak való húst, és megpróbált elbeszélgetni Vincent fiával, igaz, egy szót sem tudott angolul, a fiú meg magyarul.

Libamájnak és pezsgőnek mindig kellett lennie az asztalon. Vincent a pezsgőt kis régi lekvárosüvegekből itta – amelyet általában vizespohárnak is használt –, mert úgy vélte, ettől a franciák elegáns nedűje egyszerű itallá változik. „Már elfelejtettem, milyen erős apám akcentusa. Akárcsak Alex, ő is legalább öt nyelven beszélt, valamennyit magyar akcentussal. Gabriel Pascal, az a magyar, akinek sikerült kikönyörögnie George Bernard Shaw-tól a Cézár és Kleopátra filmre vitelének jogát, mondta róla egyszer: Vincent minden nyelven beszél, de rosszul, kivéve a magyart, mert azon iszonyúan.”

Alexander Korda, ahogyan az akkor szokás volt a nagyhatalmú producerek és rendezők körében, Maria Korda után egy gyönyörű világsztárt vett feleségül: Merle Oberont. Aztán még később, ahogy az szintén szokás volt, egy fiatal lányt választott házastársnak, aki a lánya lehetett volna, és akit dúsgazdaggá tett, de kedvenc unokaöccse szerelmes lett belé. Egyik testvér sem élt boldog házaséletet, mindegyikőjüket untatta a házasság és a vele járó kötelezettségek.

Azt, hogy ő a család feje, tényleg komolyan vette. Beleszólt unokaöccsei nevelésébe, abba is, hogy milyen nyelveket tanuljanak, és melyik országban járjanak egyetemre. A ma 87 éves Michael Kordának, Vincent fiának, akinek több könyve is megjelent magyar fordításban, szintén nagyon sikeres és kalandos volt az élete – amit híres nagybátyjának is köszönhet –, igaz, nem annyira a filmszakmában. Alex tanácsára megtanult oroszul, és ennek hasznát is vette például akkor, amikor az NSZK-ban hírszerző tiszt volt a II. világháború után, vagy 1956-ban, amelynek vérzivataros napjait itt töltötte Magyarországon, holott magyarul egy szót sem beszélt.

Korda Sándor lett az első filmrendező Nagy-Britanniában, akit 1942-ben lovaggá ütöttek. A magas rangú kitüntetésnek hosszú és tanulságos a története. A II. világháború idején a jeles angol színészek, mint Laurence Olivier, aki már életében nemzeti intézménynek számított, és szerelme, a labilis idegrendszerű Vivien Leigh az USA-ban éltek, de Hollywoodot nem vették komolyan, hiszen annak véleményük szerint semmi köze nem volt az igazi színjátszáshoz. Winston Churchill volt az, aki a következő nagy angol film témájául Nelson admirális és a trafalgari ütközet témáját választotta, Alex pedig, aki jó barátja volt, hozzátette a szerelmi szálat. A Lady Hamilton forgatása elég göröngyös volt, Alex Vincenttel is ordítozott, mert a film kedvéért berendezett csodálatos palota nem nyerte el a tetszését: az volt a véleménye, hogy ez egy szerelmi történet, ami nem játszódhat egy teremnyi könyvtárszobában. Így aztán a helyiséget Vincent egy éjszaka átalakította Lady Hamilton, azaz Vivien Leigh hálószobájává.

Melyik karja és melyik szeme hiányzott Nelsonnak?

Olivier megkérdezte a rendezőt, hogy melyik karja és melyik szeme hiányzott Nelsonnak. Mint kiderült, ezt senki nem tudta. Végre valakinek eszébe jutott, hogy él egy idős magyar énekes Van Nuysban, aki Nelsont alakította évtizedekkel azelőtt egy bécsi operettben. Csakhogy kiderült, hogy az énekes, hogy ne unatkozzon, egyik este a bal karját és a jobb szemét kötözte le, másik este meg fordítva...

Elképesztő munkával, röpke hat hét alatt fejezték be a forgatást. Az akkori technikai eszközökkel napok alatt felépítettek egy tengeri flottát, Vincent pedig rekonstruált egy hatalmas gépezetet, amellyel a tenger hullámzását és a hajók mozgatását utánozták. Csakhogy ettől Vivien tengeribeteg lett és állandóan rosszul volt, szédült.

A filmnek erős volt áthallása volt az akkori aktuálpolitikára, ami várható volt, de senki nem számolt az amerikai filmcenzorok bárgyú prüdériájával: azt kifogásolták, hogy a film sztorija szerint Nelson és Lady Hamilton nem házasok, tehát nem is szeretkezhetnek (!), és hogy a való életben Olivier és Leigh sem házasok. Miközben az Amerika Mindenekelőtt Bizottság támadást intézett általában a filmipar, de főleg Alex ellen, merthogy a film a brit birodalmat dicsőítette.

A Lady Hamilton ennek ellenére világszerte hatalmas sikert aratott, a Szovjetunióban ez volt az első nem szovjet film, melyet széles körben vetítettek. A blokád alá vett Leningrádban órákig álltak sorba az éhező emberek a mínusz 15 fokban, hogy láthassák. Churchill rajongott a filmért, és felterjesztette Alexander Kordát a lovagi címre, amit rendezőként elsőnek nyert el.

A szerencse fiai – ez Michael Korda könyvének címe. De ezért a fiútestvérek keményen megdolgoztak. „Egy isten háta mögötti magyar faluban születtek, segítettek egymásnak túlélni apjuk halálát, anyjuk betegségét, az első világháborút, Közép-Európa összeomlását, a bécsi, berlini és párizsi szűk esztendőket, bíztak Alex szerencsecsillagában, majd később, kevésbé szilárdan ugyan, de a magukéban is.”

Sir Alexander Korda 62 évesen szívrohamban hunyt el, Londonban. A Brit Filmakadémia az év legkiemelkedőbb filmjeinek járó díjat róla nevezte el, és ugyancsak ő a névadója az Etyeken létesített Korda Filmstúdióknak.