Tóth Árpádnak mindössze 42 évnyi élet jutott a Földön, mégis bevéste nevét a magyar irodalom könyvébe: a költőként és műfordítóként egyaránt kiváló, aradi születésű irodalmár gyerekkorától sokat betegeskedett, s végül gyenge tüdeje vált halálának okává.
Pádi, ahogyan Tóth Árpádot becézték, Aradon született, majd Debrecenben tanult. Mindig is szótlan, komoly, kissé félénk ember benyomását keltette, az iskolai csínytevésekben sosem vett részt. Bródy Árpád így emlékezett rá: „…verekedéseinkben és csínytevéseinkben sohasem volt hajlandó részt venni, ám azonnal jelentkezett, mihelyt valamely komolyabb feladat megoldása elé állítottak bennünket tanáraink, főként az elhunyt, országos nevű Kardos Albert, a magyar nyelv és irodalom kiváló tanára, akit Tóth Árpád – mint hálás tanítványa – élete végéig sokra becsült és nagyon szeretett.”
A költő hosszú úton ismerte meg igazán feleségét
Nem csoda, hogy későbbi életében sem arról vált híressé, hogy sürgött-forgott a nők körül: a sorsnak köszönhette, hogy Lichtmann Annát, feleségét megismerhette. Először Debrecenben mutatták be őket egymásnak, ám el kellett telnie még némi időnek addig, míg 1911-ben ugyanarra az üdülőhelyre utaztak, ez az út pedig mindent megpecsételt köztük.
Anna egy barátnőjével indult Svedlérre pihenni, az érv a helyszín választása mellett ugyanakkor az volt, hogy a barátnő elárulta: itt, méghozzá Schöntag doktor szállásán száll meg rendszerint több nyugatos költő, köztük Tóth Árpád is.
Innentől azonban már a véletlen rendezett mindent: a költő ugyanazzal a vonattal indult a településre, mint a hölgyek, a barátnő pedig áthívta Tóthot az ő kocsijukba.
„A hosszú úton aztán kiderült, hogy ő baráti kapcsolatban van Schöntagékkal, mert az egyik fiú cseregyerekként Debrecenben tanult. Egy osztályba járt a reálban Tóth Árpáddal, és olyan jóba lettek, hogy minden nyárra meghívták Svedlérre. A hosszú utazás alatt az is kiderült, hogy ez a Tóth Árpád végtelenül szimpatikus, kedves fiatalember, de merőben más, mint azok a fiatalemberek, akik engem eddig körülvettek. Nemcsak abban különbözött, amiket és ahogyan beszélt velünk, hanem az egész magatartása, viselkedése, bár barátságos volt, mégis tartózkodó és udvarlásmentes. Gátlásosság is érezhető volt rajta, ami különösen akkor érte el tetőfokát, amikor Szepesremetén beültünk az elénk küldött fiákerbe (Svedlérnek akkor még nem volt vasútállomása), és ő másodmagával a kisülésre kerülve velem szemben ült” – emlékezett vissza már özvegyként a költő felesége.
Tóth Árpádnak annyira fontos szempont volt, hogy az illemet betartsa, hogy a szakadó esőben – ráadásul beteges emberként – kocsikázva inkább kilógatta a lábát, mintsem hozzáérjen Anna térdéhez a térde.
Felesége szerint ezzel a kocsiúttal minden el is dőlt, hamarosan pedig egy köszmétebokorban elcsattant köztük az első csók is.
A szerelem nagy volt, a körülmények ugyanakkor közel sem voltak egyszerűnek nevezhetők. A költőnek és kedvesének nem volt pénze arra, hogy lagzit fizessen, majd Tóth Árpád úgy döntött, hogy a Nyugat mecénásának, Hatvany Lajosnak segítségét kéri ahhoz, hogy mégis elvehesse szerelmét. Hatvany elsőre ugyan nemet mondott a kérésre, másodjára azonban megenyhült, és kifizette Tóth Árpád és Lichtmann Anna esküvőjének költségeit.
A hatéves udvarlás időtartama alatt sok verssel ajándékozta meg, végül 1917. május 10-én egybekeltek. Három év múlva született lányuk, Tóth Eszter, ám azt ekkor nem tudhatták, hogy már csak nyolcévnyi boldogság lehet az övék.
Közös életük szerény volt
A költő és felesége szerényen éltek: Lichtmann Anna számára az egyik legfontosabb dolog volt az, hogy imádott férje jól érezze magát, jó élete legyen. Lánya szerint sokan tartották önzőnek az asszonyt, pedig erről nem volt szó: nem megosztani nem akarta Tóth Árpádot a világgal, hanem megóvni, ráadásul egészen másként vállalta ezt a szerepet, mint ahogyan azt sokan elképzelték. Nem a háttérből, meghúzódva, alázatosan szolgálta a férjét, hanem aktívan részese volt mindennapjainak, így akár Babitscsal, akár Karinthyékkal jöttek össze, számára az is lényeges volt, hogy ő maga jól érezze magát.
Azért nem volt jellemző, hogy nagyon élénk társasági életet folytassanak: otthonukban, együtt voltak a legnagyobb harmóniában.
Lánya is költő lett
Lányuk, Tóth Eszter mindössze nyolcéves volt, amikor elvesztette édesapját: a Nyugat első árvájaként később mindig úgy fogalmazott, nem nyomasztotta apja tehetségének súlyos öröksége – pedig belőle is költő és műfordító lett. Már 15 évesen verseket publikált, kései éveiben írt esszéiből azonban kiderült, hogy sosem tudta igazán eldönteni, önmagáért közeledik-e hozzá valaki, vagy csak azért, mert a híres költő árvája. Kortársai valamelyest tartottak tőle, így kívülállónak érezte magát sokszor – részben édesanyja zsidó származása miatt is, annak ellenére, hogy Lichtmann Anna már 1920-ban megkeresztelkedett.
A zsidó valláshoz Tóth Árpádot magát egy érdekes anekdota kötötte.
Az emlékezetes svedléri nyaraláson derült ki, hogy egy esküvőhöz elszámolták magukat a vendéglátó Schöntagék, s nem volt meg a tíz zsidó vallású férfi, akinek jelenléte elengedhetetlen a házasságkötéshez.
Lichtmann Anna javasolta ekkor gyorsan, hogy a protestáns Tóth Árpád vállalja el a tizedik zsidó szerepét, hogy a házasulandók ne járjanak pórul. A rabbi nem vette észre, hogy valami turpisság van, a költő hitelesen alakíthatta a szerepét.
Miután Tóth Árpád meghalt, Lichtmann Anna elbúcsúzott íróbarátaitól: többé soha nem kereste társaságukat. Lánya, Tóth Eszter Apu címmel írt könyvet a költőről.
Ha szívesen olvasnál Weöres Sándor házasságáról, ezt a cikkünket ajánljuk!
