A prosztatarák kezelésére előállított kemoterápiás szer helyett egy másik, még nem engedélyezett készítményt kötöttek be infúzióban annak a négy, az Egyesült Királyságban élő betegnek, akik a kezelést követően egészségük romlását tapasztalták, mely egyiküknél tragikus véghez vezetett. A gyártó céggel, a Sciensusszal nem ez volt az első probléma.
A cég az Egyesült Királyság egészségügyi szolgáltatóján, az NHS-en keresztül nyújt 200 ezer betegnek otthoni körülmények közt kezeléseket. Rák mellett szívbetegség, demencia, HIV vagy diabétesz gyógyításában vagy karbantartásában ígér honlapjuk biztonságos és hatékony megoldásokat a páciensek otthonának nyugalmában.

Már tavasszal elkezdték ugyanakkor kongatni a vészharangokat a Sciensusszal kapcsolatosan, amikor is
a késedelmesen érkező gyógyszerek elkerülhető veszélybe sodorták a vállalat készítményeivel kezelt betegeket, köztük gyerekeket is.
Mint az a Guardian nyomozásából kiderült, a cég vezetőjét már három éve figyelmeztették, hogy ezzel a magatartással veszélyezteti a szereikkel kezelt pácienseket.
A mostani esetben a Sciensus gyárában követett el hibát valaki, így kerülhetett a rossz kemoterápiás szer a négy daganatos beteghez. A gyógyszergyártó őszinte részvétet fejezte ki az elhunyt beteg családjának, és sajnálatát az eset miatt.
A még engedélyezés előtt álló gyógyszerek használata nem teljesen tiltott, de csak bizonyos körülmények közt alkalmazhatók,
különleges engedélyek alapján. A sajnálatos esetben olyan betegekhez kerültek, akiknek valamilyen egyedi igénye miatt személyre szabottabb kemoterápiás készítményt készített a gyártó.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Őszi bekuckózós olvasáshoz tökéletes választás ez a kötet, hisz 42 izgalmas emberi történetet tartalmaz a múlt századból. Régen vajon tényleg minden jobb volt?
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés