Amikor meg kell nyomni a restart gombot: karrierváltó nők történetei

220121 nyitas-9969 (1)
Kálmán Szonja

Vannak olyan élethelyzetek, amelyek teljes újratervezést igényelnek: a karrierváltás megoldásairól beszélt nekünk három nő, akik valami egészen újba vágták fejszéjüket.

Különböző életszakaszokban, élethelyzetekben és életkorban döntöttek úgy interjúalanyaink, hogy váltanak: a család, egy új hobbi vagy egy megoldandó probléma vezette őket új útjaikra, melyekben ugyanúgy, vagy talán jobban is ki tudnak teljesedni, mint egykori hivatásaik terén.

Kommunikációs szakemberből pék lett Kovács Anita

Kovács Anita nem a Covid-karanténok hatására lett pék: három éve a Magyar Hospice Alapítvány kommunikációs vezetőjeként döntött úgy, hogy kivesz egy év alkotói szabadságot.

Kovács Anita karrierváltása pékség nyitásáig vezetett
Kovács Anita karrierváltása pékség nyitásáig vezetettKozma Leó

„Azt mondtam, lesz majd olyan is, hogy egész nap pizsamában leszek otthon. Persze végül egyetlen ilyen nap sem volt” – mondja Anita, aki ebben a pihenőévben találkozott sorsfordító módon a kovászos kenyér műfajával. Az Ultrabalaton távját a Magyar Hospice Alapítvány csapatában teljesítette, itt kínálta meg egy csapattag kovászos kenyérrel.

„Nagyon ízlett, elhatároztam, hogy én is szeretnék ilyet sütni. Elmentem egy tanfolyamra, megsütöttem az első kenyeremet, és a fiaim azt mondták, hogy ez isteni finom” – emlékszik vissza Anita, aki számára innen már nem volt megállás – az út egészen addig vezetett, hogy saját pékséget nyitott, mely ma már minden hétköznap várja a vendégeket.

„Motivált a siker, hogy a kezemmel lisztből, vízből és sóból ilyet tudok előállítani. Éreztem, hogy ez kikapcsol, motivál, sikerélményem van, ráadásul egészséges táplálékot készítek. Elkezdtem tanfolyamokra járni, könyveket vásárolni”

– mondja Anita, aki kezdetben barátainak sütött. A kenyerek és péksütemények mellé a szerencsés ismerősök kaptak értékelőlapokat is, ezek felhasználásával tudta Anita javítani kenyereit, melyeket egy idő után már egy kedves ismerőse cukrászműhelyében készített, de még mindig nem eladásra.

Később saját helyiségbe költözött, ahol még mindig ismerősöknek, de már rendelésre sütött, majd januárban megnyitotta mindenki előtt pékségét.

„Mostanra azt mondom, a régi szakmám helyére került az, hogy pékként tevékenykedek. A munkával töltött időm 80 százaléka a pékségé, 20 százalékban maradt meg a kommunikáció: a Magyar Hospice Alapítvány jószolgálati nagykövete vagyok, és egy kis szervezetet is mentorálok” – mondja Kovács Anita, aki mindezen túl egy családi cég résztulajdonosa is – ahol az operatív munkában nem vesz részt, viszont testvérével közösen látják el a tulajdonosi irányítást.

A pékség is családi vállalkozás

Anita munka közben
Anita munka közbenKozma Leó

Az Ide Süss a januári nyitás idején heti két napot volt nyitva, de hamar rájött Anita, ez gazdaságilag nem fenntartható, ráadásul így is négy napot kell ott dolgoznia – az észszerűség azt diktálta, legyenek nyitva minden hétköznap. Ennyi munkát nem tudott és nem is akart már elvégezni a pékségben, ezért egy másik pékkel bővült addig egyszemélyes csapata.

„Jó, hogy van egy szakmai társam, egy igazi pék. Az inasidőszakomban a nor/ma pékségben dolgoztam, Tomival együtt: nagyon szép történet és jó visszaigazolás, hogy most eljött velem dolgozni a pékségembe. Most már félve, de én is elhiszem, hogy talán ehhez van egy kis érzékem” – meséli Anita.

Az Ide Süss néhány hete működik kibővített nyitvatartással, akár napi hetven vendéget is kiszolgálnak, amiben

három fia is segédkezet nyújt neki: középső gyermeke korábban is a vendéglátásban dolgozott, most ő vezeti a boltot, legnagyobb fia közgazdászként az ügyvitelt segíti, legkisebb gyermeke pedig tartalomgyártással támogatja a pékséget a közösségi médiában.

Családi lett tehát ez a vállalkozás is, mely rengeteg örömöt ad Anitának, de aggodalmat is.

„Amikor belevágtam a műhelybe, úgy képzeltem el magam, mint Juliette Binoche a Csokoládéban: ehhez képest a saját vállalkozás szinte minden területe új. A pékség megnyitása az eddigi lépésről lépésre haladáshoz képest nagyon nagy ugrás volt, nincs még elég saját kapaszkodó, és minden nap hoz egy új kihívást. 

Nagy kérdés, hogy tudom megőrizni így azt, amit a kenyérsütésben szeretek.

Valószínűleg bővíteni fogom a csapatot, hogy én csak hat órában dolgozzak, és maradjon időm az új termékek próbálgatására is” – tekint előre. 

Funkcionális étkezési tanácsadóvá képezte magát Dénes Dóra

Dénes Dóra útja a médiából vezetett a táplálkozástudomány felé: szakmai életében is fordulat következett be, emellett bármennyire is szeretett volna gyermeket, sokáig nem sikerült teherbe esnie, aminek okát autoimmun betegsége jelentette – azt mondja, ma már a számát sem tudja felidézni annak, hányféle módszert próbált ki, míg megtalálta azt, ami eredményre vezet.

„Megtapasztaltam, milyen hálás tud lenni a szervezet, ha minőségi üzemanyagot töltünk bele, ez indította el eredetileg a blogomat. Nálam a glutén-, tej- és cukormentes étrend vált be, ebben lett rutinom. 

Sokaknak hasonló áldozatot kell hozniuk hosszabb-rövidebb időre vagy maguk, vagy gyerekük miatt, ezért gondoltam, hogy ebben tudok a leginkább hasznos lenni.

Funkcionális szemléletet képviselek, amiben nem az a lényeg, hogy mit kell elvennünk a szervezettől, hanem hogy minél több értékes tápanyagot, minél változatosabban és kreatívabban adjunk neki” – mondja Dóra, aki egyre mélyebben ásta bele magát a témába, közben pedig megszületett első kislánya is, akinek hozzátáplálása nagy örömöt jelentett, kreativitásának is teret adva.

„Közben egyre több családos benyomás ért. Sokszor szomorúan láttam, hogy szülőtársak időhiány miatt vagy átgondolatlanul már a kezdetektől a kisebb ellenállás felé mennek, és ezek később válogatóssághoz, étkezési zavarokhoz vezethetnek. Aggasztó az a finomítottélelmiszer-dömping, bolti nassok, kekszek, csokik, amelyek bölcsődés-, óvodáskortól már napi szintű részei a kicsik életének. Ezek eredménye nemcsak a fogorvosoknak ad feladatot, hanem későbbi cukorbetegség és autoimmun betegségek szempontjából is kockázatosak. Így lett végül a küldetésem a gyerekek tudatos táplálkozása. A blogolásba hat éve kezdtem, a végeredmény mára családi gasztrosite lett” – világítja meg a hátteret Dóra, aki az Édes Pofa révén egészséges étkezési kultúra kialakításában szeretne segíteni a szülőknek, melyben a zöldségnek-gyümölcsnek is jut hely és szerep.

A család támogatása is kell

Dénes Dóra új hivatása az egészséges étkezés
Dénes Dóra új hivatása az egészséges étkezés

Nagyon fontos szempont volt az is, hogy új hivatása családbarát legyen

„Csak olyan munkát tudok elképzelni, ami rugalmas, ha a gyerekek betegek, ha járvány van és online oktatás, és egyszerre kell otthon matekozni, mosni, pakolni és a kisebbeket szórakoztatni, vagy ha bármi más miatt extrán szükségük van rám.

E téren a Covid éveiben amúgy is történt szemléletbeli előrelépés. Évek óta újra tanulok, ezért az szintén szempont, hogy minden mellett arra is legyen időm” – mondja Dóra, akinek a szerkesztőségi nyüzsgés hiányzik ugyan, de az íráson keresztül megmaradt a kapocs korábbi szakmai életével is, a személyes tanácsadásokon és írásban érkező visszajelzésekből pedig tud építkezni, sőt, azt mondja, empatikusabbá és rugalmasabbá is tette ez a munka.

Vannak még további célja is: a videós anyagokra eddig nem akadt ideje, és a növényi hatóanyagok, valamint a gyermeklélektan terén is képezné magát az időközben háromgyermekessé lett édesanya, aki azt vallja: a család nélkül nem mehet egy ilyen váltás.

„Szükség van arra, hogy ők is higgyenek benned, a missziódban, rugalmasak legyenek, és időnként megoldják a hiányodat, ha nagyon benne vagy egy projektben, vagy vizsgára készülsz. Nekem a férjem óriási segítségem, és mindig arra késztet, hogy fejlesszem a gyengeségeimet, és a lényegre koncentráljak. Édesapámra a gyerekek logisztikájában bármikor számíthatok, de a többi családtagomra is” – árulja el Dóra.

Híradós volt, saját ügynökséget indított Békéssy Olga

Békéssy Olga a nőket is segíti a váltásban
Békéssy Olga a nőket is segíti a váltásban

Békéssy Olga a kereskedelmi televíziózást cserélte saját kommunikációs ügynökségre: az RTL Klub Híradójában, a XXI. században és a Házon kívülben dolgozott, díjakat kapott, ellátogathatott a CNN-hez Atlantába, szerette munkáját, de kisfia születésekor már csak félállásba ment vissza dolgozni, és ekkor is érezte, hogy nem ideális már számára ez a munka.

„Gyomoridegem volt, hogy odaér-e időben a multinál dolgozó apuka a családi napközibe. A magazinos anyagokat este hét-nyolckor kezdtük el vágni, éjjel kettő-három között fogalmam sincs, hogyan értem haza autóval, kiesett az a negyven perc. És a gyerek ettől még ugyanúgy ötkor kelt” – idézte fel Olga. Második gyermeke születése után ment el egy vállalkozói képzésre, ahol rájött: amit tud, az érték, ezt követően pedig megalapította a 21. Század kommunikációs ügynökséget.

„Jó kérdés volt, hogy honnan lesznek ügyfeleim. Vastag címjegyzékem volt miniszterekkel, de ezt ügynökségként kidobhattam a kukába: meg kellett nyomni a restart gombot.

Üzleti rendezvényekre jártam, ismerősöket hívogattam, hogy kell-e nekik videó. Az nem kellett, de sajtótájékoztató igen. Megszerveztem, óriási siker volt, innentől kezdve kézről kézre adtak, válogathatok is, hogy jó emberekkel dolgozhassak jó projekteken” – meséli Olga a kezdetekről.

A karrierváltás nehézségeiről megjegyzi: sokaknak a belső hajtóerő megtalálása jelenti a problémát, hogy rávegyék magukat a munkára – neki ezzel szemben arra nehéz magát rávenni, hogy abbahagyja azt.

Segít is a karrierváltóknak

Az ügynökségi munkán túl létrehozott egy női és karrierfókuszú magazint is Női váltó néven.

„Nem tudtam kibújni a bőrömből: az ügyfelektől is arról érdeklődtem, mi a történetük, van-e családjuk, hogyan építik karrierjüket és hogy tudják ezt összeegyeztetni a családi élettel.

Elkezdtem azon gondolkozni, hogy jó lenne, ha ezek a történetek nem csak az én szívemben állnának meg, és azt is észrevettem, hogy sokan gyermekszülés után váltanak, mert már nem tudják letolni a tíz-tizenkét órát a multinál.

Az otthon töltött évek alatt kicsiben ki lehet próbálni egy vállalkozást, aztán kiderül, hogy az beindul-e, vagy vissza kell menni a multihoz” – mondja Olga, aki szerint ilyenkor a nőknek újra kell tervezniük életüket, de erre senki sem készíti fel őket – ugyanúgy, ahogyan arra sem, hogy az anyasággal mennyi lelki változás jár.

Tapasztalatait érdemes megosztania
Tapasztalatait érdemes megosztaniaKovacs Attila

A Női váltó ezekről a kérdésekről ír nyíltan, sőt, igyekszik kézzelfogható segítséget is nyújtani, például a Női váltó fesztivállal, melyet május 13-án rendeznek meg. Az eseményen a részmunkaidős munka lehetőségeivel, új, otthonról végezhető szakmákkal, a vállalkozói lét buktatóival is foglalkoznak majd, ugyanúgy, mint a kiégéssel és az életközepi válsággal.

Mentes Anyu szakácskönyvek

 

„A kevesebb több. A mentes jobb."

 

Nemes Dóra újságíró, a Mentes Anyu márka és közösség megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Szakácskönyveiben kipróbált recepteket válogatott össze, amelyek az inzulinrezisztensek, cukorbetegek, vagy életmódváltók étrendjébe passzolnak.

A könyvekbe most betekintést nyerhetsz. 
Amit az online lapozgatóban megtalálsz:

  • Tartalomjegyzék
  • Előszó
  • Részlet Étrendem - Szarka Dorottya dietetikus kisokosából
  • + 1 recept is!

Mentes Anyu szakácskönyve 1+2 kedvező áron online rendelhető!

 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra