Napi egymilliárd liter víz párolog el ebből a magyar tóból a kánikulában

kánikula víz
Olvasási idő kb. 3 perc

A kánikula fokozódásával párhuzamosan nő tavaink vízhőmérséklete is. A HungaroMet jelentése szerint a Balaton Siófoknál 28, a Velencei-tó Agárdnál 30 fokos, a Fertő-tó 28, a Tisza-tó pedig 26 fokos. Ennek azonban csak a fürdőzők örülhetnek, tavaink élővilágának cseppet sem tesz jót.

Nemcsak rólunk csorog a víz ebben a kánikulában, a tavaink is „izzadnak”: például a Tisza-tóból másodpercenként 10-15 köbméter, azaz naponta hozzávetőlegesen egymilliárd liter víz párolog el. Ha ez lecsapódik és visszahull a földre, ismét árhullámot okozhat.

Már vizeinket is elérte a kánikula

Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) közösségi oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy a mostanihoz hasonló, aszállyal párosuló kánikulai napokon olyan jelentős a párolgás, hogy a 104 négyzetkilométer vízfelületű Tisza-tóból extrém esetekben másodpercenként 10-15 köbméter víz távozik a légkörbe, aminek a következtében napi 1 centiméterrel apad a tó vízszintje

A kánikula miatt a Tisza-tóból napi egymilliárd liter víz párolog el
A kánikula miatt a Tisza-tóból napi egymilliárd liter víz párolog elKötivizig

A hőség fokozódásával párhuzamosan nő tavaink vízhőmérséklete is. Ez ugyan a fürdőzők örömére szolgál, vizeink élővilágának viszont sokkal kevésbé. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízökológiai Intézetének szakembere szerint a párolgás növekedése miatt a sekély tavak még sekélyebbé válhatnak, így érzékenyebbek lesznek a környezeti hatásokra. Emellett a melegedő vízben csökken az oxigén beoldódása, ami hátrányosan érinti a vízi élőlényeket.

A legtöbb vízi élőlény hozzánk hasonlóan oxigént lélegez be, tehát számukra nagyon fontos az, hogy megfelelő mennyiségben rendelkezésre álljon az oxigén

fejtette ki az InfoRádióban K. Felföldi Tamás, aki szerint a vízhőfok a tavakban kulcsfontosságú algákra is hatással van. Ezek termelik a vízben lévő szerves anyagot, a biomasszát, és ilyen szempontból a többi élőlény az algák mennyiségére és aktivitására van utalva. 

Ha extrém mennyiségű a napfény és a tápanyag, akkor az algák elszaporodhatnak, akár annyira is, amit már eutrofizációnak neveznek. Ez a jelenség negatívan befolyásolhatja a vízi életközösségek normál működését, átrendezheti a táplálékláncot, és gátolhat bizonyos élőlénycsoportokat. Ha pedig az algák túlszaporodása után ez a nagy mennyiségű sejttömeg lebomlik, oxigénhiányos állapot alakulhat ki, ami halpusztulást is okozhat.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek