A gyilkos kalaptű nem csupán díszként szolgált: női önvédelem a századfordulón

Geyer Krisztina

Az 1900-as évek elején a nők egy zseniális módszert találtak ki a zaklatók leszerelésére. Kecses mozdulattal kirántottak egy kalaptűt monstre fejfedőjükből, és az arasznyi, hegyes divatcikk máris önvédelmi fegyverré vált kezükben.

Az antik gyűjtők által manapság nagyra becsült kalaptűk fénykora az 1880-as és az 1920-as évek közötti időszakra tehető, amikor a főkötők átadták helyüket a kalapoknak. Ezek szerepe egyrészt az volt, hogy az egyre nagyobb fejfedőket a frizurához rögzítse, valamint hogy a különböző fátylakat és kiegészítőket a helyükön tartsa. A századfordulón azonban nőmozgalmi jelképpé vált, amivel a függetlenségre vágyó asszonyok vágtak vissza az őket zaklató férfiaknak.

A History.com gazdag történetleírásából szemlézünk, néhány, hazánkban is megjelent történettel, képpel.

Női szabadság, női bátorság

Egy átlagos, esős kedd volt 1912-ben, amikor a 18 éves Elizabeth Foley egy fegyveres rablás kellős közepén találta magát. Éppen a bankból tartott hazafelé férfi kollégájával, amikor valaki a hátuk mögé lépett. A rabló magasra lendítette a karját, és egy szempillantás alatt fejbe verte Foley férfi társát, akinek a zsebében ott lapult alkalmazottai teljes fizetése.

A nőt azonban nem rázta meg a dolog. Egyetlen gyors mozdulattal a kalaptűjéért nyúlt, rávetette magát a rablóra, és egyenesen az arcára célzott.

Hatpin-defence
Wicimedia Commons / San Francisco Sunday Call, 1904

„Gyors észjárás, női bátorság és egy kalaptű futamított meg egy merész, nappali útonállót a Bleecker Street és a Broadway sarkán” – jelent meg másnap a New York Times hasábjain. Foley csak egyike volt azon nők mozgalmának, akik egy akkoriban népszerű divatos kiegészítővel, a kalaptűvel fegyverkeztek fel férfi támadóik ellen.

A századfordulón, ahogy a nők kezdtek egyre függetlenebbé válni, és egyedül is kimerészkedtek az utcára, a kalaptűk hamar elnyerték önvédelmieszköz-szerepüket az elhaladó férfiak nem kívánt érintései és megjegyzései ellen. Ezeket a szatírokat „a világ legalantasabb, leggyávább fickóinak” tartották, legalábbis a Los Angeles Herald 1904-es írása szerint. „Bármely nő, akinek van egy kis bátorsága, valamint egy kalaptűje, ezt be is tudta bizonyítani” – jegyezte meg a cikk szerzője.

Az újságok nemcsak az Egyesült Államokban, de Magyarországon is hemzsegtek az olyan nőkről szóló történetektől, akik kalaptűvel védték magukat vagy másokat. Egy nő például egy vonatrablást akadályozott meg így, míg egy chicagói híradás arról számolt be, hogy kalaptűvel szúrtak le egy szatírt, aki „kloroformos ronggyal akarta áldozatát elkábítani”. 1900. szeptember 30-án Theodore Roosevelt elnök megjegyezte, hogy ezek a harcos nők a „tevékeny élet megtestesítői”, mondván, hogy „nincs olyan férfi, legyen az bármilyen bátor, aki szívesen találja szembe magát egy kezében kalaptűt tartó elszánt nővel”.

Bűnözésellenes kampány és női önvédelmi oktatás

Hamar el is indult a női önképzőkör. Az önvédelmi kézikönyvek, amelyek közül párat egy Mademoiselle Gelas nevű nőnek tulajdonítottak, a jiu-jitsu, a kalaptűszúrás és az esernyő mint fegyver használatának kombinációját tanácsolták a zaklató férfiak elhárítására.

GettyImages-3202424
Museum of the City of New York/B / Getty Images Hungary

Ahogy Estelle Freedman történész írja Redefining Rape (A nemi erőszak újradefiniálása) című könyvében, az 1900-as évek elején a szexuális erőszak sok nő számára társadalmilag túlságosan megrázó volt ahhoz, hogy feljelentést tegyen. Ekkor vált a nők biztonsága közüggyé. Amerika különböző pontjain (és a világban számtalan helyen) a kalaptű a nők önvédelmi eszközévé vált, de a Chicago Daily Tribune lett a fő forrása az 1910-es évek kalaptűszúrásos híreinek. Bár az újság „ritkán tudósított nemi erőszakkal kapcsolatos vádakról vagy perekről” – írja Freedman –, 1905-ben, a 24 nő meggyilkolása keltett pánik következtében széles körű bűnözésellenes kampány indult Chicagóban, amely a zaklatók letartóztatására és a róluk szóló hírek közlésére összpontosított.

Hirtelen a hírekben nyíltan magasztalták még a kiskorúak fegyverhasználatát is. A kalaptű erőszakos témája még egy varietéműsort is megihletett. Az esetek nagy részében azonban a nők sem úszták meg büntetés nélkül: volt, hogy letartóztatták őket, vagy kifizetették velük a támadók orvosi költségeit.

A nők elleni erőszak vitatémává válik

A nők elleni erőszak hirtelen nyilvánosságra kerülése éles vitát váltott ki egy kulcsfontosságú kérdésben: mi számít zaklatásnak, és mit lehet tenni ellene? Akkoriban a zaklatás definíciója még homályos volt, és nem feltétlenül ütközött törvénybe. Jellemzően a nőket terhelte a felelősség, hogy igyekezzenek elkerülni az ilyen szituációkat. Ki számított zaklatónak? Az, aki fizikailag megtámadott egy nőt, vagy az is, aki egyszerűen csak odaszólt neki az utcán? 

A zaklatás definíciójának tisztázásától függetlenül a nők egy dologban biztosan egyetértettek: elegük volt abból, hogy a férfiak korlátozzák őket a szabad mozgásban.

Egy ideig úgy tűnt, hogy sok férfi is ezen az oldalon állt. Mielőtt a nők szavazati joggal rendelkeztek volna, országszerte megjelentek a zaklatás elleni rendeletek. A nebraskai Omahában egy bíró díjszabást hozott létre a szóbeli zaklatás különböző szintjei alapján, 5 dollárt kellett például fizetni egy elhangzó „csibém” vagy „cicababa” után. Ez a törvény ritkaságszámba ment, de széles körben is nyilvánosságot kapott: „Jaj annak a pernahajdernek, aki bármelyik lányt «cicámnak» szólítja” – állt a híradásokban. Néhányan arra panaszkodtak, hogy a város útépítési munkálatait is el kellett napolni, míg a zaklatást korlátozó törvényjavaslatokat a tanácsüléseken vitatták.

A kalaptű elleni rendeletek

Amint azonban a szüfrazsettek és a dolgozó nők a zaklatásellenes érzelmeknek hangosabban és nyilvánosabban adtak hangot, a hírek hangneme a sértés irányába tolódott el. Kritizálni kezdték a nők arra irányuló törekvéseit, hogy eltöröljék a férfiak nem kívánt figyelmét. A New York Times egyik cikke azzal érvelt, hogy „egy férfi egyébként nem is lenne igazán férfi”, ha nem akarná csapni a szelet a nőknek az utcán.

Az Andrássy úti eset a sajtóban: az omnibuszon egy zökkenő miatti fejrándítást egy fiatalember szeme világa bánta. Hasonló hírek érkeztek Európa nagyvárosaiból is
Az Andrássy úti eset a sajtóban: az omnibuszon egy zökkenő miatti fejrándítást egy fiatalember szeme világa bánta. Hasonló hírek érkeztek Európa nagyvárosaiból isArcanum / Borsszem Janko, 1909

A nők jogaiért agitáló szüfrazsettekhez hasonlóan a kalaptűkre is veszélyes tényezőként kezdtek tekinteni, és ez pompás lehetőséget adott, hogy eltereljék a zaklatásról való beszédet. A híradások céltáblái a szexuális ragadozók és beszólogatók helyett hirtelen a kalaptűvel támadó nők lettek.

A hazai feministák közlönyében, A nő és a társadalomban (1909) a kettős mércét emelik ki. Miért veszik elő a nőket a kalaptűikkel, amikor a férfiak sétapálcával verik ki a járókelők szemét, vagy szivarral okoznak sérüléseket
A hazai feministák közlönyében, A nő és a társadalomban (1909) a kettős mércét emelik ki. Miért veszik elő a nőket a kalaptűikkel, amikor a férfiak sétapálcával verik ki a járókelők szemét, vagy szivarral okoznak sérüléseketLibrary of Congress

1912 után a hegyes kalaptűktől és használóiktól való együttes félelem számos helyi kalaptűrendeletet eredményezett, valamint néhány találmányt is a kalaptű hegyének ártalmatlanítására. Az 1920-as évekre maguk a tűk már kevésbé voltak elterjedtek, mivel sok nő megszabadult a nehéz kalapoktól a felvirágzó, bubifrizura és flapper divat eredményeképp.

Budapesten a jelenség ellen 1910 decemberében dr. Füredi Mór ügyvéd, újságíró, fővárosi törvényhatósági tag interpellált dörgedelmesen a közgyűlésben. „A művelt nyugat” példáira hivatkozva követelte a jogszabályi rendezést: „Ha mindenhol lehet ez ellen cselekedni, cselekedjenek itt is (…), elvégre, ha a divat volt annyira élelmes, hogy rá tudta tukmálni a nőkre a borzasztó sátorokat és kucsmadézsákat, ezeknek megerősítését is más módon csináltassa meg velük a hatóság, ha kell, akár szíjakkal.”

A Kakas Márton című élclap karikatúrája a kalaptű elleni hatósági akció megindítása után, 1911
A Kakas Márton című élclap karikatúrája a kalaptű elleni hatósági akció megindítása után, 1911Arcanum / Kakas Márton, 1910.

Egy egyszerű divatcikk történelmet ír

Noha a kalaptűk ideje gyorsan leáldozott, „az utcai zaklatás bűncselekményként való újradefiniálására irányuló törekvéssel, valamint a nők jogainak megfogalmazásával” egy mérföldkövet tett le a női történelemben – írja Freedman. A kalaptűvel hadonászó nők voltak az elsők, akik felhívták a figyelmet a zaklató férfiak viselkedésére, egy látszólag ártatlan és divatos eszközt felhasználva.

„Ha okosan használják, még akár egy zárat is feltörhet, de kinyithat vele tintásüveget, vagy felnyársalhat egy uborkát” – írta a San Francisco Call 1898-ban a kalaptű növekvő népszerűségéről. Az író hozzáteszi, hogy szinte lehetetlen volt felsorolni a kalaptű összes felhasználási módját, de egy kiemelkedett a sok közül: ahogy a nők helye a nyilvánosságban nőtt, „egyszerre a kalaptű szerepe is kiszélesedett. A tű az önvédelem fegyverévé vált… A ledöfött férfiakra hárul a feladat, hogy saját lelkiismeretükbe tekintsenek”.

A későbbi aranykor sem hozott sok előrelépést a női zaklatás ügyében. Ha tetszett a fenti történet, akkor ajánljuk figyelmedbe Hollywood sötét oldaláról szóló cikkünket:

Mentes Anyu szakácskönyvek

 

„A kevesebb több. A mentes jobb."

 

Nemes Dóra újságíró, a Mentes Anyu márka és közösség megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Szakácskönyveiben kipróbált recepteket válogatott össze, amelyek az inzulinrezisztensek, cukorbetegek, vagy életmódváltók étrendjébe passzolnak.

A könyvekbe most betekintést nyerhetsz. 
Amit az online lapozgatóban megtalálsz:

  • Tartalomjegyzék
  • Előszó
  • Részlet Étrendem - Szarka Dorottya dietetikus kisokosából
  • + 1 recept is!

Mentes Anyu szakácskönyve 1+2 kedvező áron online rendelhető!

 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra