japán erotikus művészet

Japánban a 16. és 19. század között voltak különösen népszerűek a nemi aktust meglehetősen naturalista formában, ám mégis művészien bemutató rajzok és fanyomatok. Ezekben az erotika kendőzetlenül, mégsem vulgárisan jelenik meg, az emberi élet természetes, örömteli részeként. A nagy japán festők, Utamaro és Hokuszai stílusjegyeit magukon hordozó rajzok a japán vizuális kultúra mai állapotára is hatással voltak: a mangákra, animékre, valamint a „rajzfilmpornó” japán műfajára, a hentaira is.

A sunga az úgynevezett ukijo-e egyik formája. Az ukijo-e fametszeteken és festményeken örökítette meg a japán történelem és népmesék jeleneteit, a női szépséget, de kedvelt tárgya volt a kabuki színészek és a szumóbirkózók világa is. Mivel Japánban a szexualitást nem övezte akkora tabu, mint Európában, természetesnek tűnt, hogy a nemi élet is helyet kapjon a műalkotások között.

Erotikus nyomatok

A sungák, ha témájukat tekintve nem is annyira, de minőségüket és árukat illetően igen változatosak voltak. A gazdag kereskedők és nagyurak megbízásából készült metszeteket az alkotók nagyon alaposan kidolgozták, ellenben azok, amelyek könyvtárak (!) számára készültek, kevésbé voltak színesek, és minőségükben is gyengébbnek bizonyultak. Nemcsak egyenként lehetett vásárolni vagy kölcsönözni: gyakran 12 képet könyvként összefűzve árultak vagy tekercs formában készítették. A művészek sem jártak rosszul, ha sungarajzolásra adták a fejüket: egy jó minőségű képért a tehetősebb megrendelők annyi pénzt fizettek, amiből fél évig meg tudtak élni.

Véd a haláltól és a tűzesetektől

A sunga a japán társadalom minden rétege számára elérhető volt, és valószínűleg nagy népszerűségnek örvendett. Bizonyos sógunátusok (például a Tokugawák) nem igazán kedvelték a műfajt – talán azért, mert úgy érezték, veszélybe kerül a hatalmuk, ha véletlenül egy gúnyosnak tűnő rajz készül róluk. Próbálták betiltani a sungát, csakúgy, mint a japán nagyurakat vagy a szamurájokat „kritizáló” műalkotásokat, de hiába.

De előszeretettel adták gazdag menyasszonyok számára is ajándékba: szerencsét hozó talizmánnak tartották, ami elősegíti a házastársak közötti intimitást, a termékenységet és összességében a ház sikerét. A valóság ennél prózaibb lehetett: mind a szamurájuk, mind a kereskedők, mind pedig a férjüket hosszú időre nélkülözni kényszerülő feleségek magányos óráikban bizonyára szívesen szembesültek némi erotikával, és örültek, ha erre nem csak képzeletük palettáin adódik lehetőség.

Sokáig úgy gondolták, hogy a sungák szexedukációs célt is szolgáltak gazdag családok fiai és lányai számára, ez azonban nem valószínű: az időnként lehetetlen pozíciók, a technikai leírások hiánya nem igazán tette alkalmassá ezeket a képeket erre. Voltak viszont szexuális kézikönyvek, amelyek egyértelműbb útmutatást kínáltak, beleértve a higiéniára vonatkozó tanácsokat is.

Erotika japán módra

A sunga karakterei között kereskedők, kézművesek, földművesek, szamurájok, kurtizánok és halászemberek feleségei egyaránt akadnak – az egyik legismertebb japán festő, Hokuszai például a halász feleségének erotikus álmát rajzolta le. Előfordul, hogy az intim együttlétet egy-egy háziállat, kutya vagy macska is kíváncsian szemléli. Többnyire heteroszexuális jeleneteket festettek a művészek, de előfordul homoszexuális együttlét ábrázolása is. (Az ókori görögökhöz hasonlóan, Japánban is bevett volt egy idősebb szamuráj és kamaszkorú „mentoráltja” közötti nemi kapcsolat.)

Művészi kidolgozottság

Nem ritka, hogy a karakterek felöltözve láthatók, s ennek az az oka, hogy a meztelenség nem volt eredendően erotikus a korabeli Japánban: az emberek megszokták, hogy a másik nemet meztelenül látják a közösségi fürdőkben. Emellett az eltérő ruházat segítette az olvasót, azaz a nézegetőt az ábrázolt alak társadalmi vagy etnikai hovatartozását illetően, hiszen egy idő után nyugati, holland vagy portugál szereplők is megjelentek. A félrecsúszó ruha ezenkívül felhívta a figyelmet a feltáruló testrészekre, amelyeket gyakran a valóságtól igencsak elrugaszkodva, óriásinak ábrázoltak – leginkább akkor, ha jó pénzt fizetett a megrendelő. Mind az arckifejezést, mind a nemi szervet aprólékosan kidolgozták, s a képeken minden elképzelhető erotikus helyzet megtalálható: humoros vagy romantikus szituációk, hagyományos együttlétek és bizarr fantáziajelenetek mesebeli lényekkel, kukkolás, csoportos szex, kikötözés… A művészek gyakran írtak egy-egy rövid, viccesnek szánt párbeszédet is a rajz mellé.

Bélyeggyűjtemény helyett erotikus képek

A szigetországba érkező európaiak valószínűleg elképedtek a nyílt erotikus rajzok láttán. Francis Hallról, aki amerikai könyvkereskedő és üzletember volt, feljegyezték, hogy „megdöbbent és viszolygott”, amikor japán ismerősei és az ő feleségeik sungát mutattak neki otthonukban. A viktoriánus erkölcsök szerint nevelkedett Hall „a legjobb stílusú japán művészet szerint készült, alantas képek”-nek tartotta a sungát.

A korabeli Európában a vallási tilalmak és az uralkodó erkölcs a művészet és a pornográfia abszolút szétválasztását kényszerítette ki. Japánban szigorú törvények uralkodtak, de a magánéletet nem annyira ellenőrizték, s a női szexualitás sem kényszerült elnyomásba. A sungákat többnyire férfiak rajzolták és fogyasztották, de a női közönség is széles körben elfogadta. Miután Japán nyitott nyugat felé, a sunga vesztett népszerűségéből. Ironikus módon olyan európai művészek fedezték fel és gyűjtötték lelkesen a 20. század elején, mint Toulouse-Lautrec, Aubrey Beardsley vagy Picasso. A nyugati kultúra begyűrűzése, különösen a fotóreprodukciós technikák elterjedése pedig végső csapást mért a sungára: a kézzel készített erotikus metszetek és nyomatok nem tudtak lépést tartani az erotikus fotókkal.