Amikor 1968 júniusában Karl Philberth és csapata lánctalpas járműveikkel megérkezett a Grönland jegén található Jarl-Joset állomásra, nem gondolták, hogy egy nap majd az ő ötletükből fejlesztett szerkezetet tartják majd a legmegfelelőbbnek arra, hogy fagyos bolygókon és holdakon földönkívüli élet nyomai után kutassanak. A két, katolikus papnak készülő tudós az akkori világ egyik fontos problémáját próbálta megoldani: az egyre nagyobb számban épülő nukleáris erőművek által termelt radioaktív hulladék elhelyezését. Elképzelésük ma részeben fantasztikusnak, részben felháborítónak hangzik, a sugárzó anyagot fémgömbökbe zárták volna, és a jégmező felszínén helyezték volna el – a radioaktív atommagok bomlása során felszabaduló hő megolvasztotta volna a jeget, így a gömbök egyre lejjebb süllyedtek volna.
Hitték, a tudós dolga megoldani az emberiség problémáit
Karl és Bernhard Philberth nem szokványos tudósok voltak. Bajorországban születtek (1927-ben és 1929-ben), és azért kezdtek el a többi között kvantumfizikát tanulni, hogy jobban megértsék Isten művét. Ahogy Karl Philberth fogalmazott: a fizika törvényeinek
„nemcsak fizikai és matematikai, hanem filozófiai konzekvenciái is vannak”.
Bernhard éveken keresztül dolgozott a Vatikán fizikával, atomenergiával és nukleáris fegyverekkel kapcsolat szakmai tanácsadójaként. 1961-ben könyve jelent meg Christian Prophecy and Nuclear Power (Keresztény prófécia és atomenergia) címmel, amelyben egy lehetséges atomháborút az Újszövetségben található jelenések könyve bizonyos apokaliptikus jövendöléseinek feleltetett meg.
A testvérpár szenvedélyesen vallotta: a tudósok dolga az emberiség problémáinak megoldása. Amikor Hiroshima és Nagasaki pusztító tragédiája után megjelentek az első atomerőművek (az első 1954-ben az oroszországi Obnyinszkban; ezt követte az 1956-ban az angliai Cumbriában, majd az egy évvel később az amerikai Pennsylvaniában üzembe helyezett létesítmény) a fivérek minden energiájukat arra fordították, hogy kitalálják: mit lehet kezdeni a nukleáris hulladékkal.
Isten adta a különös ötletet
Az ötlettel Bernhard állt elő – ő volt kettejük közül az elméletibb gondolkodó –, a terv gyakorlati kidolgozásának azonban együtt álltak neki. Karl 85 éves korában úgy emlékezett vissza, hogy Bernhard, aki 2010-ben hunyt el, akkoriban azt mondta:
a nukleáris hulladék elhelyezésének ötletét „Isten adta neki, egy vízióban mutatva meg azt”.
A terv meglehetősen egyszerű volt, és az akkoriban felvetett, olykor rendkívül vad elképzelésekhez képest jóval veszélytelenebbnek tűnt. (Az egyik ötlet például az volt, hogy szereljék rakétákra a sugárzó anyagot, és lőjék bele a Napba.) A Philberth-testvérek terve szerint a radioaktív hulladékot kétfelé választották volna: a hosszú felezési idejű összetevőket, mint például a plutonium-239-et (24 ezer év a felezési ideje – ennyi idő alatt bomlik le az adott mennyiség fele) újra felhasználták volna az erőművekben. Az ennél gyorsabban bomló anyagokat, amilyen például a stroncium-90, a cézium-137 vagy a jód-131, kerámia- vagy üvegtömbökbe olvasztották volna, melyeket aztán fémburokkal vettek volna körbe. Az így kapott, nagyjából 20 centiméter átmérőjű gömböket szétszórták volna a Grönland vagy a Déli-sark jegén. A testvérek számításai szerint a világ összes atomerőműve 2000-ig nagyjából 30 millió ilyen sugárzó gömböt termelt volna, amelyeket egy 32 kilométer széles területen helyeztek volna el.
A bomlás során keletkező hő miatt felmelegedő gömbök szépen lassan egyre mélyebbre olvasztották volna magukat a jégbe – eleinte 1,8 métert tettek volna meg egy nap alatt, ám a tempó a sugárzó anyag, és így a hő csökkenésével egyre mérséklődött volna.
A számítások szerint valahol 150 és 900 méter között állapodtak volna meg, és a testvérpár szerint ott is maradtak volna 20-50 ezer éven át. Ennyi idő alatt a jég lassú vándorlása eljuttatta volna őket az óceánba – ekkorra azonban már nem jelentettek volna veszélyt sem az emberekre, sem a környezetre.
Tesztelni kellett a jégtakarót
Persze az, hogy milyen vastag és milyen összetételű a jég, amelyen átolvasztják magukat, nagyban befolyásolhatta volna a tempót és a terv biztonságát. Ezért – miután Bernhard 1958-ban hivatalosan is előadta tervét egy franciaországi tudományos konferencián – Karl Philberth Grönlandra utazott 1968-ban, miután testvérével éveken keresztül, az amerikai hadsereg támogatásával dolgozott egy módszeren, amellyel kellő alapossággal meg lehet vizsgálni a jégréteget. Lánctalpas járművekkel érkeztek meg júniusban a Jarl-Joset állomásra, fontos műszereket szállítva: a nagyjából koporsó hosszúságú csövekben két fémhenger rejtőzött.
A szerkezeteket hosszú kábel kötötte össze generátorokkal: hőt termeltek – úgy olvasztották be magukat egyre mélyebbre a jégbe, mint ahogy a radioaktív gömbökkel tervezték.
Az egyik műszer 200 méter megtétele után zárlatos lett és elromlott, ám a másik 1000 méterig jutott. Nem ütközött ellenállásba és mínusz 30 Celsius-fokot mért – a tudósok szerint a gömbök 5 fokkal emelték volna meg a mélyben a hőmérsékletet, amiről úgy gondolták, nem veszélyeztetné a jégmező stabilitását.
A terv végül nem vált valósággá – közben ugyanis megkötötték az Antarktisz-egyezményt, amely többek között a radioaktív hulladék elhelyezését is tiltotta a területen. Noha elvben elképzelhető lett volna különalkuról tárgyalni, az USA ezt sosem kezdeményezte – valószínűleg azért, mert egyhangú jóváhagyás kellett volna az engedélyezéshez, amibe a hidegháború kellős közepén Oroszország minden bizonnyal nem ment volna bele. A terv dugába dőlése után a testvéreket a grönlandi expedíció után négy évvel, 1972-ben pappá szentelték.
A kriobotokat, vagy ahogy gyakran nevezik őket, a Philberth-szondákat azonban ma is használják: a NASA például folyamatosan fejleszt ilyeneket, hogy velük vizsgálja az Antarktisz jege alatt található földalatti tavakat. Sőt, a jelenlegi tervek szerint ilyen szerkezetekkel kutatnak majd egy napon az élet nyomai után a többi között a Jupiter jéggel borított holdjain, az Európán és a Ganymedesen is. A testvérpár ötletét így ma és a jövőben is pontosan arra használják a tudósok, ami ellen egyikük sem tiltakozott volna: az univerzum – teremtett vagy sem – felderítésére és megismerésére.
Nem ez volt az egyetlen sajátos terv Grönlanddal kapcsolatban, az amerikaiak például nukleáris rakétákat terveztek telepíteni a jege alá.
