1908-ban két színházrajongó fiatalember, a 19 éves Incze Sándor és a két évvel idősebb Harsányi Zsolt csinált egy színházi lapot Kolozsváron. Színházi Újság volt a neve, fillérekből készült, maguk írták és terjesztették. Az első számból mind a 400 darab elfogyott, a lap népszerű lett, kezdte kinőni Kolozsvárt. Két év múlva a szerkesztők úgy döntöttek, kipróbálják magukat Budapesten is. Pénzzé tették, amijük volt, a fővárosba költöztek, és kivettek egy albérletet az Andrássy úton, ami lakásként és szerkesztőségként is szolgált. Színházi Hét címen jelent meg új lapjuk, a nevet két év múlva Színházi Életre cserélték.
Nem indult be könnyen a lap, de Incze mindent megtett, hogy népszerűsítse. Sorra járta a színházakat és a lehetséges hirdetőket, még olyat is csinált, hogy más újságban feladott álhirdetéseket, amikbe becsempészte a lapja nevét. „Isten vele, drága Irén, én örökké magát fogom szeretni, de a házasságunknak most már vége. Tudd meg, a mama az oka mindennek, mert állandóan veszekszik, és még a Színházi Életet is ő akarja elsőnek olvasni. A mama nélkül visszavárlak! Pista.” Vagy: „Orchidea: holnap pontosan 5 órakor a Kis Royal előtt várom. Ismertetőjel: Színházi Élet a bal kezemben. Kaméliás hölgy.”
A mondén Pest krónikása
Egy idő után viszont már nem volt szükség trükkökre, mert a lapnak híre ment, és vették, mint a cukrot. A Színházi Élet a harmincas évekre 130 oldalas megakiadvánnyá nőtte ki magát, a karácsonyi ünnepi szám kétszer ilyen vastag volt. Mindenki megtalálta benne azt, ami érdekelte, legyen éppen masamód vagy úrinő, pesti kifutólány vagy vidéki földbirtokos.
Ráadásul olyan szerzők írtak a lapba, mint Móricz Zsigmond, Vaszary Gábor, Szép Ernő, Szomory Dezső, Kellér Andor, Herczeg Ferenc, Márai Sándor, Krúdy Gyula, Hunyady Sándor, Heltai Jenő, Karinthy és Kosztolányi, a tízes években pedig Korda Sándor – a későbbi Sir Alexander Korda – vezette a mozirovatot. Az egyik 1936-os szám három ifjú költőt mutatott be, József Attilát, Illyés Gyulát és Weöres Sándort, de közöltek verset a nagyon kezdő, 23 éves Örkény Istvántól is. Ugyanakkor a kispolgári pletykaigényeket is kielégítette a magazin. A Színházi Élet a kultúrát akarta terjeszteni, de a fennmaradáshoz bulváreszközökre is szükség volt, így a mondén Pest krónikása lett.
A színházi hírek, képes beszámolók, interjúk mellett volt benne keresztrejtvény, utazási és divatrovat, kézimunka és főzőtippek. A társasági rovatot Bethlen Margit grófnő (Bethlen István miniszterelnök felesége) vezette, míg Hatvany Lili bárónő színi- és mozikritikákat írt. A Lelki Klinikában egy operettszerző, Farkas Imre foglalkozott az olvasók magánéleti, szerelmi panaszaival. Fontos rovat volt a Zserbó-bó-ban, amely a felső tízezer magánügyeit tárgyalta ki. Milyen bál, gálaest vagy jótékonysági vacsora volt a héten, ki milyen ruhakölteményben jelent meg, kinek kérte meg a kezét egy dúsgazdag nagyiparos és így tovább. A bálokról sok képet is közöltek, külön kiválasztottak és lefotóztak egyes bálozókat, főleg kisasszonyokat – a boldog és büszke família persze rohant felvásárolni a példányokat. A Színházi Élet rendezte az első magyarországi szépségversenyeket is.
A lapot többségében nők vették (csak a divatmelléklet 12-15 oldal volt), de a férfiaknak is volt benne csemege, például a sportrovat, ahol persze leginkább a Fradit sztárolták, Sárosi Gyurka egyszer még címlapra is került. A humorrovatba Kellér Dezső szállította a vicceket. Néha szerepelt gyerekszájtörténet is, hogy milyen bölcset-vicceset mondott Molnár Ferenc vagy Komlós Vilmos kislánya, esetleg a kis Karinthy Cini – mondani sem kell, hogy ezeket is Kellér találta ki. És ha már gyerekek: a Színházi Életben debütált Sicc úrfi, a vicces kismacska, aki eleinte egy elég bizarr Walt Disney-utánzat volt, aztán 1937-ben átvette a sorozatot Kálmán Jenő, és a figura még a kádári időkben is népszerű maradt.
Nagy újítása volt a lapnak, hogy minden számban leközölte egy éppen futó színdarab teljes szövegkönyvét, sok korabeli színmű csak a Színházi Életnek köszönhetően maradt fenn az utókornak. A magazin lépést tartott a trendekkel, beszámolt minden újdonságról, például a televízióról is. És a legjobb fotósokkal dolgoztak. A Színházi Élet nem politizált, és sosem bírált vagy kritizált, alapelv volt, hogy mindenkiről csak jót írjanak. A lap a kultúra és a bulvár határmezsgyéjén próbált egyensúlyozni, és tulajdonképpen elég jól sikerült neki. A legnépszerűbb magyar nyelvű újság volt a világon, még Grönlandról és Belga Kongóból is volt előfizetője. Három példány járt a Várba is, mert a Horthy családból többen olvasták.
A magazin még a Magdolna című filmben is felbukkant, a főszereplő, báró Meszlényiné Magdolna egy Színházi Élet címlap után csináltat új frizurát magának. A jelenet amúgy a húszas évek végén játszódik, a film alapjául szolgáló regényt a Színházi Életet alapító Harsányi Zsolt írta.
Intim Pista mindig tudta
De a Színházi Élet igazi sztárja Intim Pista volt. A Maga csak tudja, Intim Pista rovatban a legfrissebb színházi, irodalmi és egyéb pletykákat közölte a lap, hétről hétre. Milyen tavaszi tervekkel foglalkoznak a primadonnák? Igaz-e, hogy béketárgyalások folynak Alpár Gitta és a férje között? Mikor és hova megy vakációzni Rökk Marika? Miért rendezte át a villáját Turay Ida? A pikáns sztorikhoz persze sosem írtak neveket.
„Az ismert délvidéki származású bankigazgató s a nemrégiben feltűnt platinavörös drámai színésznő Abbáziában nyaraltak az idén”, „A világsikereket aratott magyar zeneszerző, akit kötelezettsége már régen Londonba szólítana, Budapesten maradt, mert fülig beleszeretett a szép szőke szubrettbe”, „A cukorgyári igazgató és a nagyon szép volt színésznő, akinek a keresztneve egy német autómárka, hamarosan egybekelnek”, „A híres külföldi színésznő nálunk filmezett és viharosan beleszeretett a magyar filmgyártás egyik kitűnő oszlopába…”
A rovathoz rajz is tartozott, ami úgy kéthavonta változott, de a lényeg mindig ugyanaz volt: két bájos, fiatal lány faggatja a halálosan elegáns Pistát, minden titkok tudóját. A sztorikat a mindenkit ismerő, mindenhova bejáratos Incze Sándor írta, ő volt maga Intim Pista (azzal a különbséggel, hogy a valós életben egyáltalán nem nézett ki ilyen jól), a lányokat két ismerőséről mintázta: Montag Ilona és Viola volt a nevük.
Az Intim Pista volt mindig az utolsó pár oldal, amit megkapott a nyomda, hogy a pletykák a legfrissebbek legyenek. Egyszer azon adomázott Incze, hogy amikor az Intim Pistában leírta, hogy „Az ismert író kedvéért válik egy férjes asszony és rövidesen meglesz az új esküvő”, hárman is jelentkeztek azzal, hogy korai volt még a dolgot megszellőztetni. Hogy ez most igaz volt-e, vagy sem, azt nem lehet tudni, mindenesetre jó sztori. Egyébként Karinthy Frigyesről volt szó.
A magazin telente Intim Pista bálokat tartott a Vigadóban, ahova csak az előfizetők kaphattak jegyet. A figura színpadon is feltűnt, a Pesti Színház Feleségem nadrágja című revüjében magával Intim Pistával találkozik a főszereplő fiatal lány, Farkas Mókuci. (Pistát a filmekben mindig nagyszerű Dénes György alakította.) Egyszer még egy parlamenti költségvetési vitában is szóba került. „Hogy vannak-e a fővárosban intim-pénztárak? Mik azok? Ilyet még nem hallottam! Intim pénztárt nem ismerek, csak Intim Pistát! Azt olvasom!” – reagált egy felszólalásra Jánossy Gábor képviselő.
Intim Pista fogalom lett, megkerülhetetlen jelenség. Nem lehetett mellette elmenni. Sokan az egész Színházi Életet vele azonosították.
„Intim Pista egy nagyvárosi mesealak, a pesti kíváncsiság, burleszk tapintatlanság megtestesítője, aki a társadalmi átalakulás során törvényszerűen felváltotta a vidékiesebb Bolond Istókokat, Kakas Mártonokat …. ő csak egy pesti Puck akart lenni, nem az ő hibája, hogy olyan hatása van korunk szellemi életére és stílusára, mint a múlt század elején magának Kazinczynak” – jegyezte meg Zsolt Béla 1934-ben.
Komlós Aladár arról írt hat évvel korábban, hogy „az öntudatos mosolyú, elegáns Intim Pista a mai Magyarország szellemi életének diadalmas nagy szimbóluma, Bethlen István melletti legnagyobb hatalmassága”, és ostorozta azt a kispolgári réteget, amely „olyan felfelénéző áhítattal tanulmányozza az intimpistai közleményeket, aminővel apái az imakönyveket forgatták valaha s egészen magátólértetődőnek tekinti, hogy igazán műveltnek lenni annyit tesz, mint tudni, kik XY művésznő jelenlegi barátai”.
Színházi Édes Élet
A lap egyik legnagyobb húzása talán az volt, ahogy Edward walesi herceg budapesti látogatását tálalta olvasóinak. Az angol trónörökös 1935 őszén töltött pár napot a fővárosban, vele volt barátnője, későbbi felesége, az amerikai Wallis Simpson, aki miatt később a trónról is lemondott. A herceg titokban akart Pesten tartózkodni, kikötése volt, hogy fénykép nem készülhet róluk, vendéglátói ezt garantálták is neki. A rendőrök már a Keleti pályaudvaron lekapcsolták az összes hírlapi fotóst, akik az érkezésére vártak, és elkobozták a gépeiket. Rendőrök és civil ruhás nyomozók kísérték mindenhová a herceget, lehetetlen volt a közelébe férkőzni. Paál Sándor, a Színházi Élet paparazzója napokig loholt Edward nyomában, csinált is pár fotót, de észrevették, és az őrszobán kötött ki. Szombaton kapott egy fülest, hogy a herceg a Nagymező utcai Moulin Rouge-ban fog szórakozni, és onnan valószínűleg átmegy a szemközti Arizona mulatóba is. A Moulin mellett volt (illetve van ma is) az Operettszínház, a fotós már délután felmászott az épületre, a bejárat feletti üvegtetőn bújt meg, két kamerát vitt magával. Órákig hasalt a tetőn, míg végre megérkezett Edward és le tudta fényképezni. A villanásra felfigyeltek a detektívek, leszedték a fotóst az épületről és elvették a gépét. Csakhogy Paál még fent kivette a filmet és elrejtette az egyik szobor mögé. Másnap visszamászott érte, és meglett az edwardos címlap. A lap amúgy a princ minden budapesti lépéséről beszámolt, hol járt, kivel találkozott, mit evett, ivott, vásárolt és mennyiért. Az olvasók úgy érezhették, mintha maguk is a herceggel töltöttek volna el öt napot. Az Arizona mulató pincérétől még a számolócédulát is megszerezték, amire a hercegi pár teljes fogyasztását írták. Tisztára, mintha az Édes élet egyik jelenetét látnánk.
A Színházi Élet mutatta be először Karády Katalint is. Igaz, akkor még a kutya sem ismerte, Varga Rezsőnének hívták, és bundatulajdonosként szerepelt a divatrovatban 1937 őszén – két évvel a Halálos tavasz előtt. 1938 májusában már többoldalas cikkben számoltak be a jövő nagy sztárjáról, akit „mához egy évre már nem csak Pesten és Magyarországon, de Newyorkban és Hollywoodban is ismerni fognak”.
A Színházi Életnek persze ellenségei is akadtak, főleg jobboldalról érték támadások. „Leánykereskedelmi szakközlönynek” hívták, vádolták, hogy gyalázza a magyar nyelvet, megrontja a lány olvasókat, még gyerekrovata is merénylet a gyerekek ellen. Hogy léha és üres, kulcslyukon leskelődő hálószobasajtó. Ahogy keményedtek az idők, úgy erősödtek a betiltását követelő hangok is, mivel „fertőzi a keresztény-magyar erkölcsi és szellemi életet”. A főszerkesztőt idővel már csak eredeti nevén, Stein Mórként emlegették a szélsőjobbos lapok.
A magyar faj nem erkölcstelen
1938. november 19-én szombaton ugyanúgy megjelent a Színházi Élet, mint az előző 28 évben mindig. Mezey Mária volt a címlapon, Márai Sándor cikket írt Horthy kassai bevonulásáról, hatoldalas képes beszámoló mutatta be a Shopworn Angel (Asszonyszeszély) című új hollywoodi filmet, Intim Pista pedig egy új darabról pletykált, amit a legdivatosabb pesti dizőz írt és meglepően jó, kiderült még, hogy Sennyei Vera a várba költözik, Molnár Ferenc pedig San Remóban piheni ki magát. Pályázatot is hirdettek az olvasóknak, találjanak jó hangzású magyar szót a sláger és a bestseller szóra, utóbbi kifejezést amúgy szintén a lap honosította meg Magyarországon. December 10. volt a határidő, 50 pengő a fődíj, és a karácsonyi számba ígérték az eredményhirdetést. Biztos jöttek pályaművek szép számmal. Csakhogy az újság a következő héten már nem jelent meg.
1938 őszén ugyanis kijött egy sajtórendelet, és minden lapnak újra kellett kérelmeznie megjelenése engedélyezését. A laprevízión közel 100 újság fennakadt, köztük volt, nagy meglepetésre, a Színházi Élet is. Új idők jártak Európában és Magyarországon is.
Sokan örültek a hírnek, az Új Magyarság napilap még egy olvasói levelet is leközölt egy 17 éves lánytól: „Nekünk magyar ifjúságnak kimondhatatlan örömöt okozott a Színházi Életnek és társainak megszüntetése. …. Mi, a mi iskoláinkban már régen megkezdtük a harcot a Színházi Élet olvasókkal szemben ….. A magyar faj természete nem fér össze az erkölcstelenséggel…. Kérjük a miniszterelnök urat, ha egyéb gondja és ideje engedi, intézkedését terjessze ki a könyvekre, színházakra és kabarékra is és mentesítse a következő nemzedéket attól a nagy szellemi küzdelemtől, tévelygéstől, melyben mi mostanáig vergődtünk.”
Incze Sándor nyilván tudta, hogy ez csak a kezdet. Kifizette alkalmazottait, szerkesztőjének végkielégítést adott, ügyvédjét megbízta, hogy intézkedjen elegáns pesti lakása eladásáról. December végén már New Yorkban volt. Kolozsvár és Budapest után harmadszor kezdte újra, 50 évesen. Továbbra is nagy tervei voltak.
Azért valószínűleg nem ért mindenkit váratlanul Incze lapjának betiltása. December közepén már megjelent a Színházi Magazin, a Színházi Élet árjásított változata. Méretben, megjelenésben is hasonlított elődjére, volt divat-, sport- és társasági rovat, irodalmi és zenei melléklet, humor- és rejtvénymagazin és pár sztáríró is. Nem volt rossz újság, de hát nem is volt az igazi. 1944-ig élt, aztán a háború magával temette az úri Magyarországgal együtt.
Le a szellemi banditákkal!
A harcok után aztán jött végre mindenki vágyálma, a Demokrácia, és az is kiderült, hogy minden, ami eddig volt, az nagyon rossz volt, de most már szerencsére minden jó. Intim Pista is fennakadt az igazolóbizottság rostáján, mint a magánéletben vájkáló, hálószobatitkokat szellőztető kártékony (kis)polgári szellemiség megtestesítője.
1945 nyarán új művészeti hetilap indult Fényszóró néven, ami le kívánt számolni a múlt sötét emlékű színházi sajtóhagyományaival. „Lapunk nem fogad el, nem közöl fizetett színházi és filmképeket…. felveszi a harcot az üzleti célokat szolgáló szellemi banditizmus ellen…. a megújuló ország színházi sajtója nem élhet az Incze Sándorok és utódaik fogásaival” – harsogta a bemutatkozás. Mindjárt az első számban elővették az akkor már 7 éve nem aktív Intim Pistát, és alaposan kicikizték, meghurcolták. A Fényszóró összesen 28 számot élt meg, a zászlót a Színház című hetilap vitte tovább. Ők is kijöttek egy paródiával, a cikkhez még fotók is voltak, valaki beöltözött Pistának a nagyobb poén kedvéért. Mindkét írás lényege ugyanaz volt: Intim Pista nem érti, hogy már nincs rá igény, más időket élünk, de azért próbálkozik: „A művészet a fontos? Tudja, mi az igazi művészet? Egy színésznő képéért legalább három palitól felvenni a közlési díjat”, „A művészet és az igazság viszonyáról beszélnek, amikor én sokkal érdekesebb viszonyokról tudok. El akarják sikkasztani az igazságot, hogy a színésznőnek kombinéja is van, vagy ha nincs, arra megvan a maga különleges oka”. A már rég eltemetett Intim Pistát a kommunisták, a biztonság kedvéért, még egyszer eltemették.
De Intim Pista valahogy mégsem tudott teljesen eltűnni, a szelleme itt maradt. Ő lett a mumus, akivel kritikákban, kulturális vitákban ijesztgetni lehetett a másik felet.
1958-ban Kallós Ilonát vádolta meg a Népszabadság, hogy Jó feleség című könyve Intim Pista szellemi örökségét viszi tovább, a Szabadság című lapban Faragó Babát intimpistázták le színházi rovata miatt. Ungvári Tamás a Film Színház Muzsikának szólt be, hogy Intim Pista és Lukács György hangján szól az olvasókhoz – a lap csak az Intim Pistát kérte ki magának. Vetkőznek egy filmben? Intim Pista szelleme kísért. Szépségversenyt rendeznek a Balatonnal? Feléledtek az intimpistás hagyományok. És így tovább. Megjelentek tréfás epigonjai is, mint Diszkrét Ödön vagy Bennfentes Benő. Az „intimpistáskodás” kifejezés közben a Magyar Értelmező Szótárba és a Napjaink szállóigéi könyvbe is bekerült.
Incze Sándor ezalatt továbbra is Amerikában élt. Két színházi lapot alapított New Yorkban, mindkettő megbukott, később színdarabok menedzselésével foglalkozott. 1963-ban, 25 év után hazalátogatott Magyarországra, két hetet töltött Budapesten, találkozott régi kollégáival. Abban az évben egy új magyar vígjátékot mutattak be a mozik, a Mici néni két életét. Van benne egy rész, ahol a fiatal szerelmespár a könyvtárban bújja a régi Színházi Életeket, hogy kiderítsék, valóban ismert színésznő volt-e Mici néni, akivel eltartási szerződést kötöttek.
Incze Sándor 1966-ban hunyt el Amerikában, haláláról a New York Times is megemlékezett, és a Színházi Életet Európa legjobb és legsikeresebb színházi lapjának nevezte.
Intim Pista feltámad
Aztán jött a rendszerváltás, megint zavaros idők jártak, hetente bukkantak fel és tűntek el lapok. Az Új Tükör megszűnt, a Képes7 az utolsókat rúgta, a Film Színház Muzsika halódott. Kulturális tömeglapra szükség van, gondolták a Mai Nap Rt.-nél, és feltámasztották a Színházi Életet.
Vagyis csináltak egy magazint, aminek ez volt a neve. A főszerkesztő Bános Tibor volt, az első címlapon Kubik Anna tartotta kezében az 1938. november 19-i, utolsó Színházi Életet, aminek Mezey Mária volt a borítósztárja. Szabó Magda, Karinthy Ferenc, Gyurkovics Tibor, Vámos Miklós, Spiró György, Ungvári Tamás is írt bele cikket/tárcát, leközöltek teljes színdarabokat, és még az Intim Pista rovatot is felélesztették. Csak hát ez már nem a harmincas évek voltak. A lap nem váltotta be a reményeket, másfél évet sem élt meg, 1991 májusában jött ki az utolsó szám.
Az új Színházi Élet befuccsolt, de Intim Pista szelleme kiszabadult a palackból és testet öltött. Ma is él és virul, talán jobban is van, mint valaha. Sokan, sikeresen űzik a műfajt, de neveket nem mondunk – Intim Pista is mindig anonim pletykálkodott.
Borítómontázs: Csabai Kristóf / Dívány.hu
