III. Károly az utolsó pillanatban módosította a királynő temetési terveit, hogy elkerülje a kínos pillanatokat

GettyImages-1425172902

Annak ellenére, hogy a királynő temetését az 1960-as évek óta folyamatosan tervezték és újratervezték, III. Károly király az utolsó pillanatban változtatott rajta, hogy a királyi család tagjai ne gázoljanak lótrágyában – állítja egy jelentés.

A tervek szerint a temetés után egy lovas felvonulás követte volna közvetlenül a királynő koporsóját, amint azt a Wellington Archhoz húzzák. Eredetileg Károly király és testvérei, Anna hercegnő, András herceg és Edward herceg gyalog követték volna a koporsót követő lovakat. De egy forrás azt nyilatkozta: „A temetés előtti napokban Károly úgy érezte, hogy nem lenne megfelelően látható, és vagy lóháton kellene lennie, vagy ha gyalog megy, akkor mindenféleképp a lovak előtt.”

III. Károly közbeavatkozik

 A The Mail on Sunday szerint Károly az utolsó pillanatban változtatta meg a régóta fennálló terveket, miután a Buckingham-palota négy nappal az esemény előtt nyilvánosságra hozta a részleteket. Az is felmerült, hogy az új király azt akarta, hogy a tömegek „rendesen lássák”, hiszen az új változtatásai ezt lehetővé tették. 

II. Erzsébet temetése
II. Erzsébet temetéseWPA Pool / Getty Images Hungary

A terveket tehát az új uralkodó jogánál fogva elvetette, és a lovakat a királyi család mögé rendelték. Mivel a király és más magas rangú királyi méltóságok gyalogosan járnak, így a tömegek nehezebben láthatják őket. Akik végignézték a felvonulást, elismerhetik, hogy jó döntést hozott III. Károly, mivel az utána következő zenekarok és katonai személyzet kénytelen volt a lótrágyán keresztül áthaladni.

A tervek bizonyos mértékig felkészültek a lovas helyzetre, a Westminster-apátságot körülvevő utakat homokkal borították be, hogy a lovak és a hintók stabilak legyenek, és ne csússzanak el. De arra valóban nem tértek ki, hogy a királyi gárda és a zenekar frissen pucolt cipője miképp ússza meg a lótrágyás akadályokat. Talán ez benne van a pakliban ilyenkor.

Ez a témában készült írásunk is biztosan érdekelni fog:

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra