Így kommentálta a néhai királynő a skót dudás fellibbenő szoknyáját

GettyImages-559092525

II. Erzsébet királynő egykori skót dudás udvari zenésze elárulta, hogyan viccelődött a néhai királynő a magasságával, valamint hogy egyszer véletlenül „villantott” is Őfelségének.

Az uralkodócsaládnak 1843 óta mindig volt udvari dudása, mert Viktória királynő beleszeretett a skót duda hangjába skót-felföldi nyaralásai során. II. Erzsébet királynőnek 17 dudása volt uralkodása alatt.

2015 és 2019 között a most 48 éves Scott Methven szolgált a királynő dudásaként. A férfi történeteivel értékes betekintést nyújt a királynővel ápolt egyedülálló, szoros kapcsolatukba.

Villantott a néhai királynőnek a skót dudás

Egy alkalommal a királynő, aki mindössze 160 centi magas volt, ugratta őt a magassága miatt. „Egyszer azzal viccelődött, hogy én vagyok az első dudás, akire nem kell felnéznie – ez egy elég gúnyos megjegyzés volt, hiszen 175 centi magas vagyok” – mesélte Methven.

Az újságnak elmesélte azt is, hogy a szél egyszer meglibbentette a kiltjét a királynő előtt – ezzel igazi skótként is bemutatkozott. A férfi úgy folytatta: „Később, miközben Őfelségét kísértem, 

megkérdezte tőlem, hogy nem volt-e különösen hideg reggel.”

A hivatásos zenész beszámolt a királynő gyengéd, gondoskodó oldaláról is, mondván, hogy a néhai uralkodó dadákkal segítette családját, amikor 2017-ben a feleségénél rákot diagnosztizáltak, és kórházba kényszerült. 

A dudás sok kedves emléket őriz a királyi családról: „Emlékszem egy estére, amikor csak a királynő, Edinburgh hercege és a család több más tagja volt ott, a vendégek pedig még nem érkeztek meg, felajánlottam, hogy feldobom a hangulatot, és filmzenéket játszottam a dudán. Körbejártam az asztalokat, és Top Gunt játszottam… a walesi herceg (ma III. Károly) pedig megkért, hogy játsszam el neki az AC/DC slágerét, a Thunderstruckot.” 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek