idő számítás

Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a múltban ahány kultúra, annyiféle időszámítás létezett. Bizonyos népek nem is tartották számon az éveket, bár valamilyen naptárt többnyire használtak: a napokat, a holdhónapokat és az évszakokat könnyebb (és a mezőgazdasági munkák miatt praktikusabb) volt számontartani, mint az éveket, illetve azok kezdetét egy bizonyos ponthoz viszonyítva.

Időszámítás időszámításunk előtt

Az ókori egyiptomiak szoláris, 365 napos évekkel számoltak. Ehhez először a Nílus áradását vették alapul, majd különböző csillagászati megfigyelések segítségével pontosították. Az i. e. 3. évezredtől kezdve az uralkodók trónra lépésének esztendeje alapján jelölték meg az eseményeket az évkönyvekben, azt pedig, hogy mi miután következett, királylisták segítségével követték nyomon. Már amennyire lehetett: ezek a listák, bár kőbe vésték őket, sokszor pontatlannak bizonyultak: véletlenül vagy szándékosan, olykor helytelen sorrendben vagy kihagyásokkal szerepelnek az uralkodók nevei. Az ókori Mezopotámiában szintén különböző uralkodók regnálása alapján tartották számon az éveket, de a fennmaradt listák sajnos ez esetben is sokszor pontatlanok. Naptárjuk 12 holdhónapból állt, amelyek közé időnként szökőhónapokat iktattak.

„Ha nem lenne lélek, akkor idő vajon lenne-e?”

Nagy valószínűséggel először az ókori görögökben merült fel, hogy egységesítsék és egy bizonyos ponthoz kössék az idő számításának kezdetét, függetlenül attól, ki uralkodik éppen. Először a trójai háború kitörésének dátumát határozták meg kezdőpontnak, később az első olimpia megrendezését (i. e. 776), Thuküdidész történetíró pedig a peloponnészoszi háború kitöréséhez viszonyította az eseményeket. A görögök egyébként kétféle időt is megkülönböztettek. Az egyik, a kairosz magyarul leginkább alkalomnak vagy kedvező pillanatnak fordítható, a másik pedig a kronosz, az örökkévaló, folyamatos idő. Az idő mibenlétét is szívesen firtatták a filozófusok, így Arisztotelész is, akinek kérdése ma is elgondolkodtató: „Kétséges vajon, ha nem lenne tudat és nem lenne lélek, akkor idő lenne-e, avagy sem.”

Kis-Ázsiában, Nagy Sándor halála után bizonyos Szeleukosz Nikatór került hatalomra, aki szerényen a saját trónra lépésének kezdetét tette meg az új időszámítás kezdetének. A szeleukida időszámítás gyorsan elterjedt és sokáig fennmaradt a térségben, a zsidók például egészen az 5. századig használták. A Római Birodalomban stílusosan Róma alapításának dátumától (i. e. 753, ab urbe condita, röviden a. u. c.) számolták az éveket – legalábbis hivatalosan, mert a valóságban ismét inkább a császárok és konzulok uralkodása alapján tájékozódtak.

Az idő és a kereke

Ugyancsak a római korra, Julius Caesar uralkodására esett a julián naptár bevezetése, amelyben az ókori egyiptomi naptárhoz nyúltak vissza annak érdekében, hogy az évek ne „tolódjanak” el, hiszen bizonyos tavaszi ünnepek ekkor már a nyári időszakba estek. Ennek értelmében egy évet meghosszabbítottak, majd 365-ben határozták meg az év napjainak a számát, valamint bevezettek négyévenként egy szökőnapot.

Ez így már majdnem jó volt: évente mindössze 11 perc többlet adódott, amit Caesar jelentéktelennek talált.

128 év alatt viszont már egy egész napot tett ki ez a néhány perc, és a 16. századra elkerülhetetlenné vált egy újabb naptárreform. Ez 1582-ben történt meg, amikor az eltérés már 10 napnyira duzzadt. XIII. Gergely pápa csillagászok számításai alapján ismét „előretekerte” az idő kerekét: 1582. október 4-ét rögtön október 15-e követte. A naptárreformot nem minden ország és egyház fogadta el azonnal – a görögkeletiek máig sem, ezért esik náluk a karácsony január 6-ára.

A kereszténység korai elterjedésének időszakában még mindig nem Jézus születésétől kezdve számolták az éveket – sokkal inkább egy véres eseménysorozat, Diocletianus császár keresztényüldözései maradtak meg viszonyítási pontként. A császár trónra lépésétől kezdődik az úgynevezett mártíréra (anno martyrum, a. m.), amelyet a kopt egyház a mai napig használ, tehát e szerint 2024-ben 1740-be lépünk.

Mikor történt a világ teremtése?

Úgy tűnik, a 4. században az emberiséget igencsak foglalkoztatta, honnan is kezdhetnék számolni az időt. A zsidók például ekkor tértek át a szeleukida időszámításról a saját időszámításukra: hittudósaik a Mózes I. könyvében (Genezis, azaz a Teremtés Könyve) leírtak alapján kiszámolták, mikor lehetett a világ teremtése, és i. e. 3761-re tették azt. Nem úgy a keleti és bizánci keresztények: az úgynevezett alexandriai éra szerint a mai időszámításunkhoz viszonyítva i. e. 5493-ben történt a világ teremtése, míg a bizánciak szerint ez korábbra esett, i. e. 5509-ben.

Jézus sem akkor született, mint hisszük

Mégsem ezek a viszonyítási pontok terjedtek el a keresztény világban, hanem a Jézus születését alapul vevő dátum, amit Dionysius Exiguus római apát számolt ki, majd megtette azt naptára kezdődátumának, és a mai napig ez a nyugati világban általánosan elfogadott időszámítás.

Még akkor is, ha ma már tudjuk, hogy elszámolta magát: Jézus valószínűleg i. e. 8-ban született.

Jó néhány évszázad eltelt, míg ez az időszámítás általánossá vált. A régről ismert eponüm (azaz uralkodókhoz kötött) időfelfogás a középkorban még jócskán jelen volt, és csak a 14. századra vált Európában általánosan elterjedtté a Jézus születését alapul vevő rendszer. A mohamedán világban a próféta hidzsrájától számolják az idők kezdetét (ez 622-ben történt), a buddhisták pedig Buddha halálától (i. e. 544).

Tíznapos „hét”

Később történtek még kísérletek arra, hogy az időszámítás kezdetét új időponthoz kössék. A legismertebb a francia forradalom kezdeményezése: a köztársaság kikiáltásának napját, azaz 1792. szeptember 22-ét tették meg az új időszámítás kezdetének. Megszüntették a hét napból álló hetet is, egy hónap három tíznapos dekádból állt, majd az év végén következett öt vagy hat „extra” nap, attól függően, hogy szökőév volt-e, vagy sem. A különös naptár 1806-ig volt érvényben, ekkor Napóleon megelégelte és megszüntette, bár rövid ideig a kommün alatt még visszatért.

A holocén naptár szerint 12 024 következik

Említést érdemel még az úgynevezett holocén naptár, amely Cesare Emiliani nevéhez fűződik, és viszonylag friss, 1993-ból származó javaslat. Az emberi civilizáció kezdete a holocén földtörténeti kor kezdetével esik körülbelül egybe, és Emiliani javaslata alapján az időszámítást is ehhez kellene kötni, így kikerülve az i. e. – i. sz., valamint a földtörténeti, történelmi stb. korok állandó problémáját. A geológus javaslata szerint az évek számához kereken 10 000-et kellene hozzáadni, így lefedhetnénk az emberi történelem legfontosabb, időszámításunk előtt történt eseményeit, viszont a mostani évszámok csak annyiban változnának, hogy egy 1-est írnánk eléjük. Ennek értelmében december 31-én nyugodtan mondhatjuk, hogy boldog 12 024-et kívánunk!