A Katrina okozta károkat nagyságrendileg 125 milliárd dollárra becsülték Amerikában: amikor a 2005-ös hurrikánra vagy más természeti csapásokra gondolunk, általában azt vesszük számba, hány ember életét követelték ezek, illetve mennyi épületben esett kár. A temetőkre ritkán gondolunk a károsultak közt, pedig ezekben is komoly pusztítást végzett a Katrina – valamint az előtte és utána lecsapó, más katasztrófák is.
A hurrikán nem kímélte a temetőket sem
A Katrinával érkező árvíz, szél és esőzés több mint 1500 sírt rongált vagy semmisített meg 2005-ben: a New Orleans-i Diamond Cemeteryben a koporsók egy részét feltépte az ár, a maradványokat pedig házakba és utcákra sodorta a víz.
A végsőnek hitt nyughelyükről kiragadott holttestek utáni kutatás még hónapokkal a Katrina távozása után is folyamatban volt,
és bár a temetőkben tett kár helyrehozható, még egy évtizeddel a hurrikán után is volt min dolgozni.

Az érintett családok – amennyiben szeretteik maradványait sikerült megtalálni – újra kellett, hogy temettessék őket, ami kétségkívül megrázó esemény. Hogyan képes egy hurrikán akkora pusztítást végezni, hogy minderre szükség legyen?
A halottak nyugalma sem szent a természet erői számára
A víz hihetetlen erőt képes kifejteni, köbméterenként körülbelül 1700 fontot (kb. 771 kilót) nyom. 1993-ban a Missouri folyó áradása az 1500 sírhely mintegy felét rongálta meg. Az 1999-es Floyd hurrikánt követő áradás több mint 200 koporsót mosott ki a helyéről.
2005-ben a Katrina hurrikán után több száz koporsót kellett megkeresni Mississippiben, Alabamában és Louisianában.
A 2008-as texasi Ike hurrikán idején az áradás szintén koporsókat mozgatott el és sírboltokat nyitott fel a temetőkben, 2012-ben az Isaac több száz koporsót vitt nagy távolságra. A 2021-es Ida sem kímélte a holtakat sem, a temetőkben is pusztított.
A víz által elragadott koporsókban nyugvók maradványait igazságügyi patológusoknak kell azonosítania, ami sok időt felemésztő, nehéz munka, és a siker sem garantált. A koporsókon hiába található sorozatszám, ha ezt a temetőkben nem jegyzik fel. Egyes koporsókban, melyeket még a hatvanas években temettek el, találtak temetési tekercseket, amely segíteni tudott az azonosításban, de így is maradtak olyan testek, amelyeket
rózsafüzérek, hegek, pacemakerek, röntgenfelvételek, vizuális azonosítás vagy DNS-egyezés alapján kellett azonosítani.
Nehéz munka ez
Az azonosításhoz azonban meg kell találni a koporsókat, és ez sem mindig egyszerű munka.
Ryan Seidemann, a louisianai állami temetői akciócsoport vezetője szerint a koporsókat bárhova elviszi a víz.

„Hoztunk már vissza koporsót udvarokról, gátakról, lépcsőházak alól. Semmi logika nincs abban, hova jutnak el, a mi logisztikai problémánk, hogy kitaláljuk, hogyan hozzuk ki őket onnan” – nyilatkozta az Ida után. Elmondása szerint az otthonaikat megtisztítani igyekvők számára felzaklató lehet, amikor koporsót találnak visszatértükkor a házukban, de általában türelmesen viselkednek és kivárják, amíg azt méltó módon sikerül elszállítani.
Nem minden koporsót találnak meg ugyanakkor egy ilyen katasztrófát követően: vannak köztük olyanok, amelyeknek egészen a partig sikerül eljutnia, és az sem elképzelhetetlen, hogy végül az óceán szippantja magába azokat. Nehéz ezzel az ismételt veszteséggel megbirkózni: az érintett családok éveken át reménykednek abban, hogy mégis megkerül majd szerettük holtteste, de erre garancia sosincs.

Manila Északi Temetője több ezer ember lakóhelye, akik koporsókészítésből, sírásásból, sírok gondozásából tesznek szert szerény bevételre.
Tovább olvasom
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés