híd csoda

Gyakran megesik, hogy a „lebegő” autópályán utazóknak delfinek lejtenek vízi balettet, kecses ívekben ugrálva, majd visszamerülnek a hullámokba. A több hídból álló út mentén szintén szokatlan látványnak számítanak a vízen lustán billegő horgászcsónakok.

A gazdag fejlesztő első álma egy vasút volt

Miamiból a floridai Key West szigetére nem volt mindig olyan gondtalan az utazás, mint manapság. A 20. század elején az Egyesült Államok legdélibb pontjára csupán egynapos hajózással lehetett eljutni, amit még az időjárás és az árapály is befolyásolt. Ám az Overseas Highway néven ismert lenyűgöző mérnöki csodának köszönhetően, amely a szárazföld déli csücskétől 180 kilométeren keresztül húzódik 44 trópusi szigeten és 42 hídon át, ma már autóval is könnyen megközelíthető.

Az autópálya ötlete Henry Morrison Flagler látnoki fejlesztő ötlete volt, és eredetileg tenger feletti vasútnak készült. Flagler 1870-ben John D. Rockefeller üzletmágnással közösen megalapította a Standard Oil Companyt, amely már a 20. század elejére a világ egyik legnagyobb és legerősebb vállalatává vált. A fejlesztő azonnal felismerte Florida turisztikai potenciálját, ezért pénzének jelentős részét arra fordította, hogy fejlessze a régiót, egyebek között luxusüdülőket épített. Mindezzel az Egyesült Államok egyik legszegényebb államát az USA északkeleti részében élő aranykorúak téli paradicsomává változtatta. 

Ezért 1885-ben Flagler összekötötte Florida Atlanti-óceán partja mentén az állam északi végén fekvő Jacksonville-től a déli csücskéhez közeli Miamiba vezető, széttagolt vasútvonalakat. A végállomás Miami lett volna, de amikor az Egyesült Államok 1904-ben megkezdte a Panama-csatorna építését, Flagler óriási lehetőségeket látott Key Westben, az Egyesült Államok legdélebbi kikötőjében, amely már virágzott a szivar-, szivacs- és halásziparnak köszönhetően, ám a sziget távoli fekvése megnehezítette és költségessé tette az áruk északra szállítást.

A hurrikánok sem állították meg

Ezért Flagler úgy döntött, hogy mintegy 250 kilométerre Key Westig kiterjeszti a vasúti nyomvonalat, mindezt többnyire a nyílt tengeren képzelte el. Ezt azonban sok kortársa lehetetlennek tartotta, és kritikusai ostobaságnak nevezték az elképzelést. A megvalósíthatatlannak tartott építkezést 1905 és 1912 között három hurrikán sújtotta, és több mint száz munkás halálát követelte. Ám Flagler nem csüggedt, és folytatta terve megvalósítását, amely hét évig tartott, és akkoriban szükség volt hozzá 50 millió dollárra, valamint négyezer afroamerikai, bahamai és európai bevándorlóra, akiknek a munkájuk során meg kellett küzdeniük aligátorokkal, skorpiókkal és kígyókkal is.

Amikor 1912-ben a vasút végül elkészült, „a világ nyolcadik csodájának” nevezték. A vasútvonalat egy fatüzelésű mozdony által húzott szerelvény avatta fel, amely Miamiból tartott Key Westbe, és utasként szállította az akkor 82 éves Flaglert is, aki állítólag azt súgta ekkor egy barátjának:

„Most már boldogan halhatok meg. Az álmom teljesült.”

A történészek szerint mindenképpen figyelemre méltó, hogy Flagler a saját zsebéből finanszírozta a beruházást, melyre napjainkban talán olyan üzleti mágnások lennének képesek mint Jeff Bezos vagy Bill Gates.

A síneket aszfaltburkolat váltotta fel

A vasúton egészen 1935-ig, vagyis mindaddig lehetett közlekedni, amíg a múlt évszázad egyik leghalálosabb hurrikánja kilométereket el nem sodort belőle. Ezt követően ahelyett, hogy a sérült útvonalat újjáépítették volna, Flagler mesterművét átalakították, hogy megfeleljen az amerikaiak újdonsült autómániájának. Az Egyesült Államok kormánya 1938-ban a világ egyik leghosszabb víz feletti útjának megépítését tűzte ki célul, melynek alapjait Flagler épen maradt, elpusztíthatatlannak tűnő hídjai biztosították. A munkások az autók számára leaszfaltozták a síneket, és az így elkészült, újonnan megnyitott Tengerfeletti Autópálya mindörökre virágzó turisztikai célponttá ette a távoli Florida Keyst. 

Több mint egy évszázaddal a vasút befejezése után az eredeti hidak közül húsz még mindig Miamiból Key Westbe viszi az utazókat. A két végpont között átlagosan 80 kilométer/órás sebességgel kevesebb mint négy óra alatt megtehető az út, közben pedig érdekes kitérőket iktathatnak be az autósok, akik egy-egy pihenő során megismerhetik a hídépítés történetét és a térség természeti csodáit is.