Újabb gyorsforgalmi út épül Magyarország és Ausztria között, amely majd a magyar-osztrák közös államhatárnál köti össze az M80-ast az S7 fürstenfeldi gyorsforgalmi úttal – derül ki az Építési és Közlekedési Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleményéből.
A gyorsforgalmi út az államhatárnál kapcsolódik össze
A tervek szerint az új gyorsforgalmi út Szentgotthárdnál létesül majd jövőre, amely célja, hogy javítsa a két ország közlekedési kapcsolatát, fejlessze a közép-európai közúthálózatot, és növelje Magyarország gazdasági erejét.
Mint írták, a Körmendtől az országhatárig vezető, kétszer egysávos M80 gyorsforgalmi utat 2021 őszén adták át a forgalomnak. A ma aláírt megállapodás szerint az államhatárt várhatóan 2025-ben elérő S7 fürstenfeldi gyorsforgalmi utat és az M80 gyorsforgalmi utat Szentgotthárd és Heiligenkreuz im Lafnitztal (Rábakeresztúr) között kapcsolják össze.
A települések elkerülését, a forgalom hatékony elvezetését és a térség iparterületeinek feltárását biztosító autóút az osztrák oldali gyorsforgalmi út elkészültéig a határ előtt a 8-as főútra köt vissza.
A gyorsforgalmi út különösen nagy segítség lehet majd azoknak, akik például a munkájuk miatt naponta ingáznak a két ország között.
Bővülnek az autópályák is
Mint arról korábban a Dívány is írt, Magyarországon hatalmas autópálya-bővítési program is indul, amely során kétszer háromsávos lesz az M1-es, a dugók további csökkentésére pedig a leállósávokat is használni lehet majd egy technikai újítás révén. A jövőre induló bővítés látványos része 2025 szeptemberében kezdődik, és négy évig tart majd. Az első ütemben az M0-s és az ácsi Concó pihenőhely között bővül a sztráda, tehát mintegy 90 kilométerrel hosszabban lehet majd három sávon haladni.
A végső cél, hogy egészen Győrig vigyék a háromsávos utat, csak a Győr és Hegyeshalom közötti szakasz marad 2x2 sávos.
Az M1-es autópálya felújításának harmadik vagy negyedik évében, azaz 2028-2029 környékén indul az M7-es autópálya háromsávossá alakítása is, az M0-s autóúttól Szabadbattyánig.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés