Gróf Festetics Imre egy olyan korban látta meg a napvilágot, amikor még az evolúciós elméletek sem születtek meg, a genetika és a gének ismerete pedig a távoli jövőben létezett csak. Az éles szemű magyar nemes azonban rájött, miként öröklődnek az egyes állatok tulajdonságai, és nem volt rest ezt tenyészállatai esetén sem kihasználni. Tevékenysége nem a véletlennek köszönhető, teljesen tudatosan nemesített. Ma mégsem őt tartjuk a genetika felfedezőjének.
Gregor Mendel nevéhez köthető ma mindaz, amit a genetikával, a génekkel és az öröklődéssel kapcsolatban tudunk. Ő foglalta írásba a domináns és a recesszív allél fogalmát, is, az öröklődés biológiájának felismerését ma neki tulajdonítjuk. Hogy egy magyar nemes még Mendelt is megelőzően ráérzett volna arra, mi alapján öröklődnek egyes tulajdonságok szülőkről gyermekeikre, valószínűleg a legtöbbeknek újdonságként hat.
A politika helyett az állatokat választotta
A Festetics család nevét leginkább a keszthelyi Helikon kastéllyal kapcsolatban vagy a Georgikon intézményével, Közép-Európa első mezőgazdasággal foglalkozó felsőoktatási intézményével kötjük össze. Nem véletlen, hogy a család számára a gazdálkodás művészetének továbbadása, az oktatás kiemelten fontos volt, hiszen ők is nagyrészt ebből éltek. Az elsőszülött, iskolaalapító gróf Festetich György fiatalabb testvére, Imre 1792-ben egy bonyolult örökösödési eljárást követően vált jogosulttá a simonyi birtokra, melyről testvére teljes egészében lemondott a javára, és 400 ezer forintnyi juttatást is adott számára, hogy gazdálkodói tevékenységét támogassa.
Az egykor katonáskodó, a délvidéki törökellenes harcokban dicsőséggel harcoló Imrét ugyanis a föld jobban vonzotta a politikánál, a család egy másik örökségét vitte tovább, a gazdálkodást. Már a 19. század elejétől nyilvántartásokat vezetett a birtokán folyó ló- és juhtenyésztéssel, méhészettel, növénytermesztéssel és -nemesítéssel kapcsolatban, 1803-ban pedig megpróbálkozott egy kisebb, merinói nyájjal is, mely aztán az elméleti állattenyésztésben betöltött szerepét megalapozta.
"Imre közvetlenül édesapja halála után, 1782-ben - 18 évesen - állt be a hadseregbe és onnan 8 évi szolgálat után, 1790-ben lépett ki. Tehát aligha részesülhetett rendszeres természettudományos képzésben." - áll a Vasi szemlében 1991-ben megjelent életrajzi összefoglalójában. Ennek ellenére mégis, szinte a génjeiben hordozta a tudomány iránti affinitást.
Ha a Mendel előtti genetikai kutatásokkal kapcsolatban egy nevet kellene említeni, az nem is lehetne másé, mint Festetics Imre grófé – áll a Helsinki Egyetem munkatársainak a PLOS Biology folyóiratban is közreadott tanulmányában.
170 évig ignorálta gondolatait a tudományos élet
Bár nincsenek rá bizonyítékok, hogy valaha találkoztak volna, még az is lehet, hogy Mendel ismerte Festetics gróf öröklődéssel kapcsolatos ismereteit. A gróf ugyanis már 80 évvel azelőtt leírta a genetika fogalmát, mint ahogy azt William Batestone, akinek ma a fogalmat tulajdonítjuk, elkezdett volna foglalkozni vele.
1819-ben az Oekonomische Neuigkeiten und Verhandlungen című lapban tette közzé téziseit „A beltenyésztésről”
„1. Az erőteljes és egészséges alkatú állatok többnyire továbbadják (örökítik) jellegzetes tulajdonságaikat.
2. A nagyszülők azon tulajdonságai, amelyek különböznek utódaik tulajdonságaitól, ismét megjelennek a következő nemzedékben.
3. Azok közé az állatok közé, amelyek több nemzedéken keresztül birtokában voltak a nekik megfelelő sajátosságoknak, olyan utódok is kerülhetnek, amelyeknek eltérő jellegzetességei vannak. Ezek változatok (variánsok), a természet játékai; ezek a továbbszaporításra alkalmatlanok akkor, ha a cél adott jellemzők átörökítése.
4. A beltenyészetnél feltétel a törzsállatok lehető leggyorsabb kiválasztása. Csak azok az állatok jótékony hatásúak a beltenyésztésben, amelyek döntő mértékben hordozzák a szükséges jellegeket. Ha egy adott tulajdonságot meg akarunk tartani, az utódokban továbbörökíteni és állandósítani, akkor ajánlatos a gondosan vezetett beltenyésztési napló, és el kell kerülni annak veszélyét, hogy a szervezet legyengülése a szükségszerű következménye legyen.”
Formabontó szemlélete mindenkit meglepett
Bár a 18. században az volt az általánosan elterjedt vélekedés, hogy az állatok jellemzőit leginkább a környezetük, az éghajat, a talaj, az élelem, a tartási körülmények alakítják, Festetics Imrét mindig is vonzotta a biológia mélyebb, határtalan és ismeretlen aspektusa. Az általános vélekedés okozta tenyésztési határokkal nem elégedett meg, és elhatározta, hogy tulajdonságok alapján szelektálja a szülőket, hogy kiderítse, vajon nemesebb egyedek születnek-e, ha magukat a jellemzőket veszi alapul a párosítások során. A gróf morvaországi kötődéseinek köszönhetően az osztrák Manchesternek is nevezett brünni „Juhos Társaság” tagjává vált. Ezen a területen tartották ugyanis a legtöbb birkát az egykori birodalomban, és a tenyésztők a nagy, manchesteri gazdálkodó, Robert Bakewell kísérleti eredményeit alapul véve – aki a húsra és gyapjúra tenyésztett juhok alapvető két típusát beltenyésztéssel elkezdte megalapozni – virágzó gyapjútermelő központtá tették a vidéket. A társaság tagjai vérre menő vitákat folytattak arról szabadidejükben, milyen is az ideális gyapjú, és miként lehetne elérni, hogy színt, hosszt és tömöttséget tekintve ideális állatok születhessenek.
A magyar nemes képviselte a csoporttal ellentétes álláspontot, szerinte ugyanis az öröklődést szigorúan belső faktorok szabályozzák, a beltenyésztést pedig bizonyos mértékig fel lehet arra használni, hogy a megfelelő tulajdonságokat erősítse az állatokban. Nemcsak az öröklődés (ma Mendel II. törvényének nevezett) szabályszerűségeire érzett rá, de megalkotta a mutáció fogalmát is, a korabeli álláspontokkal szemben pedig a beltenyésztés és keresztezés együttes szükségességét tekintette a nemesítés alapjának.
Nevét a tudomány egyszerűen elfelejtette
Nézetei egészen az 1980-as évekig feledésbe merültek, ekkoriban talált rá cikkeire először Vítězslav Orel, a brnói Mendelianum Múzeum korábbi igazgatója és Robert J. Wood angol történész. Megdöbbentő módon még neves biológus-kutató leszármazottja, dédunokája sem emelte be a köztudatba dédapja munkásságát.
"Nehezebben érthető, hogy miként maradt észrevétlen a nagy természettudós, Chernél István számára dédapjának, Festetics Imrének a tudományos munkássága. Áttekintve Chernél István életművét erre csak egyetlen magyarázat lehet: Chernél szűkkörű, szinte csak a madártani gyűjtőmunkával kapcsolatos érdeklődése."
- magyarázza 1991-es cikkében a Festeticset újra felfedező Szabó T. Attila.
Végül Poczai Péter, a Helsinki Egyetem kutatója emelte be a nemzetközi tudományos életbe eredményeit, és ma már Mendel mellett egy magyart is számontart a világ korát meghaladó tudományos eredményeinek köszönhetően.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
